A Herszon környékén fekvő Lucsban a háború előtt közel ezren éltek, mára azonban csak ötvenen maradtak, és szinte mindannyian bunkerekben laknak. A hidegháborús időkből fennmaradt építményekben eleinte csak az éjszakai bombázások elől kerestek menedéket a helyiek, ám idő közben a település és környéke kulcsfontosságú harctérré vált, aminek következtében az épületállomány súlyos sérüléseket szenvedett – a támadásoknak jobban ellenálló óvóhelyek így lassan a településen maradók állandó lakóhelyévé váltak a Washington Post beszámolója szerint.
Az ötvenes években épült, atomtámadás elől is fedezéket nyújtó létesítményeket az elmúlt évtizedekben jócskán elhanyagolták, senki sem számított rá ugyanis, hogy valaha még szükség lehet rájuk. A háború kezdetével azonban rögvest nekiláttak a lucsiak a bunkerek takarításának, amelyeket aztán egyre inkább belakni kényszerültek: mostanra rákapcsolták őket az elektromos hálózatra, a fűtést fatüzelésű kályhákkal oldották meg, a vízellátást is sikerült kialakítani, továbbá jórészt ágyakkal és színes textíliákkal rendezték be az óvóhelyeket.
A lap említést tesz például egy 55 éves nőről és családjáról, akik augusztus óta egy füves domb tövében nyíló ajtót követő meredek lépcsőn keresztül térhetnek haza, miután a házuk lakhatatlanná vált. Noha az ukránok novemberben felszabadították Herszont és környékét, az orosz bombatámadások nem szűntek meg a térségben, sőt, lakóövezeteket és kórházakat is érintenek, az ellátást továbbá jórészt humanitárius szegélyszervezetek biztosítják. A veszélyek ellenére a bunkerben élő család optimista.
A jövőnk azon múlik, hogy megpróbáljuk jobbá tenni a környezetünket. Igyekszünk, hogy újra virágokkal, rendezett házakkal és zöldellő fákkal teli faluban éljünk, amennyire csak tudunk. Minden rendben lesz.
– fogalmazott az asszony, akinek lelkesedését az sem törte le, hogy fia Bahmutba készül a megszálló oroszok ellen harcolni.
