Ukrajna jobban jár vele, de Putyin kénytelen volt belemenni a gabonamegállapodás meghosszabbításába

Oroszország ukrajnai inváziója óta nagyjából egyetlen olyan kérdés volt, ahol sikerült diplomáciai megoldást elérnie a két félnek, ez pedig a fekete-tengeri ukrán gabonaexportra vonatkozó megállapodás.

A nyáron az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött paktum részeként a Fekete-tengert haditengerészetükkel ellenőrző oroszok vállalták, hogy nem támadják meg az ukrán kikötőkből kifutó gabonaszállítmányokat, ami az ukrán mezőgazdaságnak és az ukrán búzát importáló fejlődő országok számára is mérsékelte a háború közvetlen és közvetett kárait.

Cserébe a kismillió nyugati szankció által a kereskedelemben erősen korlátozott Oroszország számára nem került veszélybe a mezőgazdasági gépekhez, vetőmagokhoz és vegyszerekhez való hozzáférés, ami fontos szempont az e téren importfüggő orosz mezőgazdaság hosszabb távú működtetése érdekében. Emellett a rekordmagas gabonaárak idején az ukrajnai importra szoruló fejlődő világ felé is eladhatták a felelős nagyhatalom szerepét, ami hasznos lehet a Közel-Kelet és Afrika orosz katonai és diplomáciai kavarásai szempontjából.

A megállapodás ugyanakkor már eddig is nehezen állta ki az ukrán haderő növekvő képességeit és ebből fakadóan potensebb támadásait. Amikor Ukrajna október végén megtámadta az orosz haditengerészet hajóit a Krím félszigeten lévő Szevasztopol kikötőjében, Moszkva pár napra felfüggesztette a paktumot.

November elején ugyanakkor az oroszok visszatértek a paktum betartásához, és Antonio Guterres ENSZ főtitkár csütörtöki bejelentése szerint belementek abba is, hogy a november 19-én lejáró eredeti megállapodást 120 nappal meghosszabbítsák. Ebben vélhetően szerepet játszott, hogy a dealre Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is szüksége van, és Moszkva utolsó NATO-s patrónusa, Törökország is beleállt az ügybe.

Törökország közbelép

Ukrajna a megállapodásnak köszönhetően július vége óta 11,1 millió tonna gabonát – mások mellett 4,5 millió tonna kukoricát és 3,2 millió tonna búzát – exportált a fekete-tengeri kikötőkből. Ez jóval kevesebb, mint a háború előtti kivitel: az ukrajnai kikötők lezárásához és elaknásításához vezető februári invázió előtt havi 5-6 millió tonna között mozgott a tengeri agrárexport. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a mérsékelt ukrán kereskedelem beindulása is képes volt enyhíteni az ellátási helyzettel kapcsolatos kételyeket, és ezáltal az agrártermékek árainak mérséklődéséhez is hozzájárult.

Az utóbbi időben az agrárexport adta az ukrán keményvaluta-bevételek nagy részét, és az export megindulásának köszönhetően a déli kikötők, elsősorban Odessza környékén valamelyest életre kapott a tágabb gazdaság is. Az exportra már csak azért is szükség volt, hogy ki tudják üríteni a silókat, és tudják hol tárolni az idén betakarított terményt. Azaz az ukrán fél számára nagyon előnyös volt a dolog (bár az országot így is csak a nyugati gazdasági–pénzügyi lélegeztetőgép tartja életben). Eközben Oroszország agrár- és műtrágya-exportja november elejéig nem igazán profitált: bár az agrárexportot pont a nemzetközi élelmezési és agrárpiaci helyzet javítása érdekében nem érték nyugati szankciók, a kereskedelem finanszírozása, a szállítmányok biztosítása és általában véve a hadakozó oroszok logisztikai kiszolgálása nehezebbé és drágábbá vált.

Ez természetesen ellentétes az orosz érdekekkel, főként a harci helyzet közelmúltbeli romlásának fényében. Ugyanakkor ahogy a nyári lepaktálás mellett, úgy a mostani meghosszabbítás mellett is számos nyomós indok szólt az orosz fél számára is.

Az egyik fontos szempont a Carnegie és az Európai Külkapcsolatok Tanácsa nevű brüsszeli agytröszt elemzései szerint, hogy az október végi, párnapos orosz kilépés jelezte: Moszkva nem tudja egy könnyen ellehetetleníteni az ukrán exportot. Akkor Törökország és Ukrajna közölte, hogy az orosz fenyegetőzés ellenére is folytatják a szállításokat, amire az oroszoknak nem nagyon volt potens válaszuk: a katonai eszkalációt nem akarták (vagy nem tudták) meglépni, diplomáciai téren pedig nem tudtak elegendő nyomást gyakorolni.

Utóbbi a két elemzés szerint a hosszabbítás nagyrészt annak a jele, hogy Törökország befolyása jelentősen megnőtt Moszkva felett. Törökország ugyan a NATO tagja, de nem csatlakozott az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, sőt az utóbbi hónapokban az oroszok egyik fő kereskedelmi elosztójává vált. Törökország Oroszországgal szembeni kereskedelme március óta a tavalyi szint háromszorosára nőtt, és a nyugati exportkorlátozások fényében az oroszok ma elsősorban a törökökön keresztül képesek ipari és technológiai termékekhez jutni.

Ez a felállás eleinte a törököknek volt fontosabb. Recep Tayyip Erdoğan török elnök rendszere a globális turbulenciák és az elhibázott monetáris-, és gazdaságpolitikája miatt tőkemeneküléssel, 80 százalékos inflációval, és következésképpen népszerűsége súlyos romlásával kénytelen szembenézni. Ennek fényében nagyon jól jött, amikor a nyugati szankciók elől menekülő orosz oligarchák és állami vállalatok elkezdtek jelentős keményvaluta-vagyont behozni az országba, felpörgették a Törökországon keresztül folyó importjukat, és a gázkereskedelemben is növelték a törökök fontosságát. A törökök konkrétan a gabonamegállapodással is jól jártak, miután ők váltak az ukrán export elosztójává, és így egyik fő haszonélvezőjévé.

Az ukrajnai háborút Erdoğan emellett külpolitikai szempontból is stratégiai lehetőségként élte meg, amelynek farvizén növelheti térségbeli befolyását – miközben az Egyesült Államokkal való viszonya már van annyira rossz, hogy annak leépülésétől is csak mérsékelten kell tartania.

A felállás mára jelentősen változott a két agytröszt értékelése szerint. Törökország a nyugati pénzügyi rendszertől és az ipari és technológiai piacoktól elzárt oroszok fő mentsvárává vált, és Erdoğan számára az áhított diplomáciai közvetítői szerep is összejött (annak nyilvánvaló korlátaival együtt). Ebben a helyzetben Ankara ha tűszünetre vagy a harci cselekmények visszafogására nem is képes érdemben hatni Moszkvára, az ilyen kisebb horderejű kérdésekben nyomást tud gyakorolni Vlagyimir Putyin orosz elnökre.

A megállapodás meghosszabbításában az is szerepet játszhatott, hogy Putyinnak a gázfegyver kijátszása után, csapatai visszavonulása közepette nem igazán maradt más lap a kezében (az atomfegyverekkel való, még Kína részéről is elítélt fenyegetésen túl, amelynek beváltása vélhetően az eddiginél is jelentősebb nemzetközi kirekesztést vonna maga után az orosz rezsim számára, miközben sok stratégiai haszonnal nem járna). A jövőre nézve tehát előnyös lehet megtartani egy utolsó lapot, amelynek kijátszásával – vagy a kijátszásával való fenyegetéssel – képes lehet nyomást gyakorolni az ukránokra, mint például az október végi, szevasztopoli támadás után.

Pénzügyi könnyítést akartak

A harmadik potenciális csapásirány Moszkva számára a nyugati szankciók lazítása a gabonán keresztül: a Reuters forrásai szerint a tárgyalásokon az orosz állami mezőgazdasági bankra kivetett nyugati szankciók feloldását vagy legalábbis enyhítését akarták elérni.

Bár ez a bank korábban nem játszott központi szerepet a gabona- és műtrágya-kereskedelem finanszírozásában, a jelek szerint Moszkva a pénzügyi szankciók fényében szeretné egy, a szankciók alól kivont pénzintézet alá terelni a teljes agrárkereskedelmet, és ezzel felülkerekedni az exportot hátráltató elszámolási problémákon – hasonlóan ahhoz, ahogy a nyugati pénzügyi szankciók életbe lépése óta az energiakereskedelmi finanszírozást is nagyrészt a Gazprombank alá hozták be.

Egy másik felvetés, amelyről Recep Tayyip Erdogan török elnök nyilvánosan is beszélt, hogy az oroszok szeretnének újra a műtrágya alapanyagaként használt ammóniát exportálni az Ukrajna területén futó vezetékeken keresztül Odessza kikötőjébe, és onnan a világba. Ez természetesen az ukránoknak nem nagyon tetszett. Egyrészt az robbanékony ammónia tárolása veszélyes mulatság, és a háborús helyzetben nem életbiztosítás egyik utolsó fontos kikötőjüket kitenni a veszélynek. Másrészt politikailag is nehezen eladható, hogy segítsék az orosz exportot, miközben ádáz háborúban állnak, és a nyugati világot is folyamatosan arra kapacitálják, hogy az orosz export szankcionálásával fojtsák el a moszkvai háborús gépezetet.

Az orosz diplomácia azzal is előállt, szeretnének megbizonyosodni róla, hogy az Ukrajnából exportált gabona valóban arra rászoruló országokba megy, és nem a fejlett világba. Az egyik hivatalos panaszuk eddig is az volt a megállapodással szemben, hogy az Ukrajnából exportált gabona nagyrészt Európába tart, és nem a rászoruló szegényebb országokba – bár ez egyrészt nem volt része a dealnek, másrészt a gabonapiac globális jellege miatt az Európába tartó ukrán export növelése is enyhíti az árakat és így a rászoruló országok pénzügyi terheit. (Az ENSZ összesítése szerint a 11,1 millió tonnás exportból egyébként kétmillió ment Spanyolországba, egy Olaszországba, a többi európai országba relatíve kevés jutott.)

Ukrajna ezzel szemben azt szerette volna elérni, ha a megállapodás más mezőgazdasági termékekre és további ukrajnai kikötőkre is vonatkozna. A nyári megállapodás értelmében Ukrajna csak három kikötőből (Odesszából, valamint a jóval kisebb kapacitású Csornomorszkból és Juzsnéből) kereskedhet, és ezek között nincs ott Mikolajiv kikötője, amely a háború előtt az agrárexport több mint harmadáért felelt. A Herszontól nem messze nyugatra fekvő várost az utóbbi hetekben is heves orosz támadások érték, és a helyet hatalmas pusztítás érte a háború során. Ugyanakkor Herszon visszafoglalása után a város kikerült az orosz tüzérség lőtávolságából, ennek köszönhetően helyreállt a vasúti közlekedés, és a helyi hatóságok szerint a kikötő is nagyrészt használható maradt. Itt van egyebek mellett Ukrajna legnagyobb növényiolaj-terminálja, aminek újraindítása nagy fegyvertény lenne: Ukrajna a háború előtt a világ legnagyobb napraforgóolaj-exportőrei között volt.

Ezek a kérdések a török befolyás és a Putyin kezéből kijátszható lapok számának csökkenése ellenére nehezítették, bár végül nem akadályozták meg a megállapodást. Ugyanakkor e kérdésekben áttörést sem sikerült elérni: török diplomaták és az orosz külügy közlése szerint a 120 napos hosszabbításra a korábbi feltételek vonatkoznak. Antonio Guterres csütörtöki bejelentése úgy fogalmazott, hogy a világszervezet támogatja az orosz élelmiszer- és műtrágyaexporttal szembeni akadályok feloldását, ami jelzi, hogy Moszkva nem tett le az ammóniaexport újraindításáról, bár egyelőre engedményeket sem hajlandó tenni annak érdekében. Kereskedők azt is megjegyezték, hogy Ukrajna egyéves hosszabbítást akart, és az, hogy ebből csak 120 napot kapott, jövőre ismét bizonytalansághoz vezet majd a piacon – ez persze a fentiek alapján vélhetően az oroszok alapvető stratégiai célja.

Hogy újabb engedmények nélkül is belementek a felek az alkuba, abban vélhetően az is szerepet játszott, hogy a hosszabbítás központi téma volt a hét közepén Balin tartott G20 csúcson, ahol nemcsak Európa és Amerika, hanem például a házigazda Indonézia, valamint India és más fejlődő országok is a hosszabbítás mellett kardoskodtak. Moszkvának is érdekében állt, hogy relatíve mérsékelt költségek mellett csökkentse diplomáciai elszigetelődését a nyugati világ ukrajnai háborúval kapcsolatos narratívájával szemben minimum szkeptikus, és az Egyesült Államokkal és az EU-val szembeni orosz sérelmeket illetően nyitottabb részein. Az orosz pénzügyminiszter is ezzel indokolta a paktum meghosszabbítását, de a fejlődő világból mérsékelt szolidaritást kapó Volodimir Zeneszkij és kormánya is az élelmezési helyzet javítását hangsúlyozta a külvilág felé.