Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2022. október 30. 04:34 Világ

Tényleg Amerika harcol Oroszországgal Ukrajnában?

Orbán Viktor magyar miniszterelnök októberi berlini látogatásán arról beszélt, hogy az ukrajnai háború valójában nem Ukrajna és az Ukrajnát megtámadó Oroszország között zajlik, hanem Oroszország és az Egyesült Államok között. Orbán sajtóbeszámolók szerint Berlinben azt mondta, hogy egy háború lényegét az erőforrások adják, amely téren Ukrajna saját erőből nem tud felérni Oroszországhoz. Ugyanakkor „gazdasági-pénzügyi téren korlátlanul kapnak (erőforrásokat) Amerikától, a fegyvereken, kiképzésen és az információn túl is azt is megmondják, hova kell lőni”. Emellett „az egész világ politikai szimpátiáját Ukrajna irányában az amerikai média tartja fenn, az a lokomotívja ennek.” 

Ebből következik Orbán Viktor szerint, hogy az ukrán-orosz háború ma azért nyitott, mert az amerikaiak azt akarják, hogy nyitott legyen, ezért bezárni is ők tudják. Emiatt a háború is csak akkor érhet véget, ha az amerikaiak megegyeznek az oroszokkal. A miniszterelnök korábban a Direkt36 forrásai szerint egy zárt ajtók mögött tartott parlamenti megbeszélésen ennél is nyíltabban arról beszélt, hogy  a konfliktus az amerikai külpolitika következménye.

Orbán nincs egyedül ezzel a véleménnyel. Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is azt hangoztatta, hogy a NATO Ukrajna felfegyverzésével közvetett háborút folytat Oroszország ellen, de az európai politikai paletta jobb- és balszélének populista képviselői is szeretnek arról beszélni, hogy a konfliktus az Egyesült Államok felelőssége. Valamelyest enyhébb formában, de az orbáni kottából játszik az amerikai Demokrata Párt balszárnyának 30 képviselője is, akik nemrég közvetlen amerikai–orosz tárgyalásokra szólította fel Joe Biden elnököt, és a háború mielőbbi befejezését sürgette.

A politikusok mellett ugyanakkor akadémiai körökben is vita tárgya, hogy egy, az Egyesült Államok és Oroszország közötti közvetett háború folyik-e Ukrajnában. A válasz nagyrészt attól függ, mit tekintünk közvetett háborúnak, a klasszikus hidegháborús analógiák mindenesetre Ukrajnában nem igazán állják meg a helyüket.

A hidegháborút idézi

Az orbánihoz hasonló érvek egy kimunkáltabb verzióját írta meg többek között Hal Brands, a Johns Hopkins Egyetem professzora, aki szerint az ukrajnai konfliktus valóban az Egyesült Államok és Oroszország közötti közvetett háború.

Ő a helyzetet a hidegháború alatti közvetett konfliktusokhoz (proxy war) hasonlította: ahogy például a Szovjetunió is támogatta az Egyesült Államok ellenségeit a koreai és a vietnámi háborúban, vagy Amerika felfegyverezte a szovjetek ellen harcoló tálibokat az 1980-as években Afganisztánban, úgy most Washington Ukrajnát pénzeli és látja el fegyverekkel, hogy kivéreztesse Vlagyimir Putyin Oroszországát. 

„A stratégia kulcsa, hogy találjunk egy helyi partnert, amely képes ölni és meghalni, és ellássuk fegyverrel, pénzzel és hírszerzési információkkal, hogy ezzel súlyos ütéseket tudjon bevinni egy sebezhető riválisnak. Pont ez az, amit Washington és szövetségesei Oroszországgal tesznek” – fogalmazott Brands.

Brands Orbánnal szemben alapvetően jó stratégiának tartja, hogy az Egyesült Államok olcsón mér súlyos csapást Oroszországra. Ugyanakkor későbbi írásaiban azt ő is kiemeli, hogy az amerikai célokat illene korlátozni, mert ha túl nagy nyomást gyakorolnak Putyinra, az keményebb ellenlépéseket szülhet, és kiszélesítheti a konfliktust.

A libertariánus Cato Intézet egyes tagjai is közvetett háborúként jellemzik a helyzetet, és szintén arra figyelmeztetnek, hogy az amerikai fegyverszállítások közvetlen összeütközéssel és katasztrófával fenyegetnek. Ez hasonló az orbáni gondolatokhoz: azzal, hogy az Egyesült Államok tevékeny részt vállal az ukrajnai háborúban, saját magát és a NATO-t is veszélybe sodorja. A Republikánus Párt képviselőházi frakcióvezetője, Kevin McCarthy napokban erre hivatkozva azt is felvetette, hogy ha pártja szerez többséget a törvényhozás alsóházában a novemberi félidős választásokon (aminek jelentős az esélye), akkor korlátozni fogják az Ukrajnának küldött amerikai támogatást. 

Egy kicsit más szemszögből, de a nyugati balszélen is vannak, akik közel állnak az orbáni gondolatvilághoz. Noam Chomsky nyelvészből lett szélsőbalos politikai kommentátor például szintén az Egyesült Államok ukrajnai fegyverszállításait okolja a konfliktusért, és a kevésbé prominens szélbalos körökben is népszerű nézet, hogy az ukrán nácik az amerikai imperialisták felbujtására harcolnak. Mint a demokrata párti képviselők fent idézett levele jelzi, ezek a gondolatok enyhébb formában a Demokrata Párt balszélén is megjelentek – bár a progresszív képviselők később visszavonták az amerikai–orosz tárgyalásra vonatkozó felszólításukat, arra hivatkozva, hogy azt sokan összemosták a republikánus jobbszél álláspontjával.

Anna Ohanyan, a pártoktól és politikától független, bár inkább liberálisnak tartott amerikai Carnegie agytröszt kutatója egy korábbi panelbeszélgetésen hasonlóképpen úgy vélte, hogy az ukrajnai konfliktus több szempontból is közvetett háború. A nyílt orosz támadás előtt Moszkva nyolc éven át támogatta a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egy részén „népköztársaságokat” kikiáltó „szakadárokat”, miközben igyekezett úgy beállítani, hogy nem a moszkvai kéz, hanem tőle független népi elégedetlenség áll ezen fegyveres mozgalmak mögött. Ugyanakkor az orosz inváziót követő háború elhúzódásával szerinte ukrán oldalon is erősödik a közvetett háborús jelleg: miután az Egyesült Államok látja el fegyverekkel Ukrajnát, a konfliktus egy közvetett amerikai–orosz háború dinamikáját követi – azaz végső soron ő Orbánnal ért egyet.

Mi az a közvetett háború?

Geraint Hughes, a londoni King’s College tanára szerint nemcsak a politikai propaganda szempontjából, hanem az akadémiai diskurzusban is vitatott, hogy az ukrajnai konfliktus közvetett nagyhatalmi háború-e.

A viták egyik kiindulópontja, hogy a fogalomnak nincs általánosan elfogadott definíciója, eleve az is vitatott, hogy egy államközi háború, mint amilyen ukrán–orosz konfliktus, tekinthető-e közvetett konfliktusnak. A hidegháborús és azt megelőző közvetett háborúk jellemzően országon belüli konfliktusokból nőttek ki, ahol a nagyhatalmak a szembenálló felek mögé álltak be, például Vietnámban, Koreában és Afganisztánban is, azaz a Hal Brands által felhozott analógiák Hughes szerint pusztán ebből a szempontból sem működnek Ukrajnában.

Hughes szerint a téma szakirodalmának közös pontjai, hogy az ilyen konfliktusokban 

  • a harcoló feleket a háttérből támogató résztvevők a közvetlen háború elkerülése, illetve közvetlen háborúval szembeni belső ellenkezés, esetleg a háborúban való közvetlen részvétel földrajzi korlátai miatt szorítkoznak arra, hogy másokat küldjenek harcba. 
  • A szponzor és a harcoló fél ellensége közös, de a köztük lévő kapcsolat általában rejtett és hivatalosan el nem ismert, hogy ezzel is csökkentsék az eszkaláció veszélyét (például a szovjetek sem nyíltan támogatták az észak-vietnámi erőket, és az Egyesült Államok sem nyíltan fegyverezte fel a tálibokat). 

Ezek egyike sem áll meg a jelen helyzetben Ukrajnában.

Daniel Nexon, a Georgetown Egyetem professzora a fentiekhez hasonlóképpen úgy vélte, hogy közvetett háborúról olyan helyzetekben szokás beszélni, amikor a háborúban az egyik fél a mögötte álló nagyhatalom felbujtására kezd harcolni, vagy két, szembenálló nagyhatalom harmadik országokat vesz rá arra, hogy érdekeikért harcoljanak. 

Nexon Hal Brands cikkére reagálva azt írta, az abból indul ki, hogy a NATO fegyvereket ad Ukrajnának, és megjegyzi, hogy egy közvetett konfliktusban is ezt szokás csinálni. Ugyanakkor a közvetett konfliktusok lényege Nexon szerint nem ez: attól még nem lesz közvetett nagyhatalmi konfliktus egy háborúból, hogy az egyik fél külső segítséget kap. 

A hidegháborús közvetett konfliktusokat az tüzelte, hogy a felek konkrét politikai célokat akartak elérni, és úgy ítélték meg, hogy a közvetlen háborúnál hatékonyabb és olcsóbb módja, ha egy harmadik hadviselő fél „felhasználásával” próbálnak érvényt szerezni céljaiknak. Nexon szerint az ukrajnai eseményekre nem húzható rá ez a logika. Az Egyesült Államok az orosz invázió előtt nem akarta, hogy Ukrajna katonai konfliktusba bonyolódjon Oroszországgal, és az Ukrajnának nyújtott katonai és anyagi támogatása sem érte el azt a szintet, amely ezt egyáltalán lehetővé tette volna. A jelen helyzetben pedig az ukránok nem az Egyesült Államok érdekeiért küzdenek, hanem saját szabadságukért és az ukrán állam túléléséért.

Hughes szintén azt írta, hogy ugyan az orosz fél szereti azt hangoztatni, hogy védekező támadást indított, miután Ukrajna nyugati közeledése veszélyeztette biztonságát, a fenti kritériumok mellett nehéz közvetett résztvevőnek, felbujtónak nevezni az Egyesült Államokat. Az Ukrajnának küldött nyugati katonai támogatás a februári orosz támadás előtt alacsony szinten volt, sőt a harcok kezdetén nem bíztak benne, hogy az ukránok ellen tudnak állni az orosz agressziónak. Azaz nem áll meg a vád, hogy az Egyesült Államok háborúba küldte Ukrajnát Oroszország ellen. (Ezekről az érvekről és az azzal szembeni ellenérvekről korábban részletesen írtunk.)

Az orosz védekező narratívát szolgálja

Hughes kiemeli még, hogy Ukrajna február utáni katonai támogatása mögött eltérő motivációk állnak. Lengyelország és a balti államok például saját biztonságukat is veszélyeztetve látják, azaz szempontjukból Kijev támogatása egy védekező lépés. Más államok számára is fontos szempont a területi hódítást tiltó nemzetközi normák betartatása, a háborús bűncselekmények megakadályozása, illetve általában annak demonstrálása, hogy nem lehet büntetlenül háborút folytatni Európában. Ezek a motivációk jelentősen eltérnek a közvetett háborúk klasszikus céljaitól.

Egy további ellenérve, hogy az ukrán fél és támogatói között bőven vannak viták arról, hogy pontosan milyen eszközöket kaphat meg Kijev: míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nagyobb hatótávolságú, erősebb fegyverrendszereket követel, Washington és a NATO az eszkalációtól tartva nem szeretne komolyabb támadópotenciált adni az ukrán haderőnek. Szerinte ezek a nézeteltérések és az ukránok felfegyverzésével szembeni korlátok is azt jelzik, bonyolultabb a helyzet annál, minthogy Ukrajna amerikai külpolitikai célokat teljesít.

Eric Rittiger, a Salisbury Egyetem tanára egy 2017-es cikkében részletezi, hogy közvetett konfliktusokban is jellemző volt, hogy a harcoló felek részben önérdekkövető módon, és gyakran nem teljesen az őket irányítani próbáló nagyhatalom kénye-kedve szerint jártak el. Ugyanakkor Nexon szerint az ukrajnai háború minőségileg más helyzet: az orosz invázió előtti időszak amerikai külpolitikájából semmi nem utal arra, hogy az Egyesült Államok katonai konfrontációt akart volna Oroszországgal. Bár az tény, hogy az amerikai kormányok nem sok figyelmet fordítottak az orosz érdekek tiszteletben tartására a térségben az elmúlt 20 évben, és a NATO keleti bővítése hozzájárult azokhoz a feszültségekhez, amelyek az ukrajnai orosz invázióhoz vezettek, de a Putyin által zaklatott országok háborús felbujtásával sem vádolhatók Nexon szerint.

„Az oroszok azért nevezik közvetett konfliktusnak a háborút, mert megfelel a politikai érdekeiknek, hogy az inváziót egy védekező lépésként festik le, amely a Nyugattal és az Egyesült Államokkal szembeni hidegháború része” – írta.

Mit akarnak a békepártiak?

Ez nem jelenti azt, hogy Orbán Viktornak abban ne lehetne igaza, hogy az ukrán hadsereg és az ukrán állam amerikai és NATO-segítség nélkül nem bírná visszaverni az orosz támadást. Ám Nexon és Hughes szerint az orbáni retorikával szemben Ukrajna nem passzív fél a történetben, amelynek a feje felett békét lehetne kötni valamiféle nagyhatalmi paktum keretében. 

Az orbáni felvetésből az is kimaradt, hogy több mint fél évvel a háború megindítása után sem világos, Vlagyimir Putyin orosz elnök konkrétan mit szeretne elérni Ukrajnában, illetve milyen feltételekkel lenne hajlandó abbahagyni a háborút. Nexon a béketárgyalásokat követelő amerikai hangokra reagálva azt írta, hogy „minden, amit a háborúmegszakításról tudunk, azt jelzi, hogy a jelenlegi helyzetben ez nem fog megtörténni. Ukrajna jól áll, ám még nagy (ukrajnai) terület van Oroszország ellenőrzése alatt, és Putyinnak erős belpolitikai érdeke fűződik hozzá, hogy ne tegyen engedményeket”. Az amerikai–orosz béketárgyalások ebben a helyzetben szerinte azt jelentenék, hogy Moszkva időt nyer a megszállt területek feletti irányítás megszilárdításához, védekező állásai megerősítéséhez és csapatai ellátásához, valamint az ukránok kulturális megsemmisítéséhez a megszállt területeken. 

Paul Poast, a Chicagói Egyetem professzora – aki Orbánhoz hasonlóan realistának tartja magát – szintén azt írta, hogy a tűzszünet nem reális opció. Ez egyrészt orosz területi győzelmet jelentene, ami elfogadhatatlan stratégiai precedens egy olyan helyzetben, ahol a világrend egyik alapja, hogy a területszerző háborút nem szabad engedélyezni. Másrészt Oroszország a korábbi magatartása alapján teljesen megbízhatatlan, így nem várható, hogy hosszabb távon betart majd egy megállapodást – ahogy például az Ukrajna területi épségét biztosító 1994-es budapesti memorandumot is megszegte. (Erre orosz oldalról azt szokás mondani, hogy Ukrajna sem tartotta be a 2014-es orosz inváziót követő minszki megállapodást, ami ugyanezen stratégiai probléma másik oldala.)

„Kezdem úgy érezni, hogy azokat a hangokat, amelyek általában véve diplomáciai megoldást sürgetnek, anélkül, hogy belemennének, hogy ez mit jelent Ukrajna számára, üres jelzőként kell kezelni, amelyek célja a (háborúval kapcsolatos) párbeszéd kisiklatása” – vélte erről Seva Gunistky, a Torontói Egyetem politológusa.

Mindazonáltal a Direkt36 cikke alapján Orbán Viktor szerint nemcsak a gyakorlatban, hanem képletesen is az Egyesült Államokkal harcol Oroszország Ukrajnában, legalábbis a miniszterelnök egy március végi ülésen arról beszélt a parlamentben, a konfliktus oka, hogy az Egyesült Államok szeretne visszatérni az egypólusú világrendhez. Ez alapján Orbán vagy John J. Mearsheimer, a Chicagói Egyetem elméleteit gyakran változtató és olykor önmagának is ellentmondó, de a közelmúlt és napjaink konfliktusait konzekvensen az amerikai liberálisok számlájára író professzorának álláspontját követi, és/vagy a világ összes baját az amerikai imperializmusból levezető Noam Chomsky elképzeléseinek követője.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg hatástalanok az Oroszországra kivetett szankciók?Oroszország nem omlott össze, de a nyár végére az olajbevételek elapadtak, az ipar megrogyott és a költségvetés is egyre nehezebben bírja a háború költségeit. Az azonban még mindig kérdéses, hogy ennek lesz-e hatása a moszkvai politikára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElszálltak az orosz remények, egy elvesztett tankjuknak pedig nagyon örülnek nyugatonHuszonnégy óráig sem volt orosz ellenőrzés alatt Liman az annektálása után. Ezzel egyelőre szertefoszlott a gyors donbaszi orosz győzelem reménye.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyin mozgatja a szálakat, vagy a struktúra mozgatja Putyint?Egyes elemzések az orosz rendszer jellegével magyarázzák az ukrán válságot, mások szerint Vlagyimir Putyin és rezsimje helyett pusztán a nagyhatalmi politika ökölszabályai vezérlik a történetet.

Világ egyesült államok konfliktus NATO orosz-ukrán háború orosz-ukrán konfliktus Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2022. november 25. 13:34 Világ

Mindent megtesznek az ukránok, de egyre nehezebben tudnak úrrá lenni a közművek rombolásán

Egyelőre alkalmazkodik a lakosság az akadozó közműszolgáltatásokhoz, de ez egyre nagyobb kihívás az áramhálózatot érő rendszeres orosz rakétacsapások közepette.

Nagy Zsolt
2022. november 25. 09:03 Tech, Világ

Az oroszok a világ legfejlettebb elektronikai haditechnikáját vitték Ukrajnába, rá is faragtak

Az invázió első napjaiban lehengerlő erőt mutatott az orosz elektronikai hadviselés. Túlságosan erőset.

Évi 711 milliárd dollár: ennyi lenne a Föld túlélésének ára

Úgy tűnik, árcédulát kell rakni a természetre ahhoz, hogy ne pusztítsuk el.

Fontos

Hajdu Miklós
2022. november 25. 19:33 Közélet, Vállalat

Tarlós célját is teljesíti Karácsony a milliárdos nyereségű FCSM visszavásárlásával

Amellett, hogy egységesen kezelheti a jövőben a főváros a vízi közműveket, egy régi konfliktus is lezárulhat a csatornázási művek külföldi befektetőjével.

Halácsy Péter
2022. november 25. 16:37 Élet, Közélet

Miért nem tudja az iskola a vállalkozói gondolkodásmódot fejleszteni?

A gyerekeknek olyan szemléletet érdemes átadni, hogy merjenek hibázni, és a sikertelenségre ne végérvényes kudarcként, hanem kihívásként tekintsenek - írja a Prezi társalapítója.

Jandó Zoltán
2022. november 25. 04:34 Pénz, Vállalat

Sokkal gyorsabban fogy a gáz Magyarországon, mint más országokban

Visszaesett az import, miközben nőtt a kivitel. A mostani helyzet rávilágít arra az általános tévhitre, hogy a magyar tárolókban lévő gáz a mienk.