Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2022. szeptember 30. 15:38 Világ

Az Ázsiára borított orosz olaj is fűti az iráni tüntetéseket

Az utóbbi hónapokban egyre gyengébben teljesít Irán az olajexport terén, aminek oka, hogy Oroszország nyugatra irányuló kivitele a háború kezdete óta bevezetett szankciók miatt egyre alacsonyabb, a kitermelt mennyiséget pedig inkább Ázsiában értékesíti. Az összefüggésre a Bloomberg mutatott rá, a hírügynökség nevük elhallgatását kérő iráni forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Teherán napi egymillió hordóról 750 ezerre csökkentette az exportját. A visszaeső kereslet, valamint az ázsiai piacot elárasztó orosz olaj megjelenése miatt Iránnak óvatosan kell áraznia, hogy továbbra is vonzó maradjon az olaja, miközben az ország szankciók sújtotta gazdasága egyre rosszabb állapotban van.

Irán olajszektorát az Egyesült Államok már többször szankcionálta azzal az indokkal, hogy Irán az olajbevételein keresztül finanszírozza az atomprogramját. Az ország a világ második legnagyobb földgáz- és a negyedik legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik, a gazdasági húzóágazat is ez. Az alábbi grafikon jól mutatja, hogy a szankciók bevezetése, illetve lazítása milyen mértékű GDP-növekedést vagy éppen -zuhanást tud okozni. 

Az olaj árának csökkenésével az iráni gazdaság egyre mélyebbre süllyed, az idén világszerte tapasztalt extrém szárazság pedig a mezőgazdasági ágazatot is keményen sújtotta. Az inflációt 50 százalék fölöttinek valószínűsítik, az általános elégedetlenség pedig végül vallási/kulturális konfliktus okán tudott eljutni oda, hogy abból tüntetések is legyenek: egy 22 éves nőt őrizetbe vett az erkölcsrendészet, amiért nem az ország törvényeknek megfelelő módon, az úgynevezett hidzsábot viselve mutatkozott közterületen. Három nappal később kiderült, hogy a nő meghalt, ezt követően több helyen is tüntetések robbantak ki. (A hivatalos magyarázat szerint a fiatal nő szívrohamot kapott, a kórházba szállítását követően halt meg, ugyanakkor a közösségi médiát bejáró fotó szerint a nőnek kötések láthatóak az arcán, a család pedig tagadta, hogy egészségügyi problémái lettek volna.)

A hidzsáb lényegében az 1979-es forradalom óta érvényben lévő teokratikus politikai rendszer jelképe, a fiatal hidzsábellenes nő meggyilkolása pedig a fennálló rendszerrel elégedetlen irániak számára kiemelt ürügyet adott a tiltakozásra.

Irán az utóbbi másfél évtizedben három nagy tüntetéshullámot látott: 2009-ben egy választási csalás miatt, 2017-ben gazdasági okokból, 2019-ben pedig az üzemanyagárak drasztikus elszállása miatt. Mindhárom esetben az iráni fegyveres erők avatkoztak be és verték le a demonstrációkat. A New York Times cikke szerint a mostani tüntetések abban különböznek a korábbiaktól, hogy

a társadalom minden rétege képviselteti magát a megmozdulásokon - kurdok, fársziak, törökök, anyagi státusztól függetlenül,

ami azt jelzi, hogy az irániaknak elegük van a gyengélkedő gazdaságból, a korrupcióból, a politikai-társadalmi elnyomásból.

A tüntetésekkel kapcsolatos információk egyelőre ritkán jutnak el a sajtóhoz, a kormány a már jól bevált taktikához folyamodik, melyet a 2010-es évek elején a közel-keleti forradalmak (melyet szokás arab tavasz néven is említeni) idején látni lehetett: az internet korlátozásával, a csevegőappok letiltásával próbálják nehezíteni a tüntetések résztvevőinek kommunikációját. Az biztos, hogy a megmozdulások erőszakosabbak, mint korábban, és a kivezényelt fegyveresek sokszor éles lőszert használnak a tömegoszlatásra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJobban is akarhatnánk a leválást az orosz olajról, mert nem lehetetlenA Mol már évekkel ezelőtt próbált lazítani az orosz kőolajtól való függőségen, de akkor még üzleti okokból. Tényleg olyan borzasztóan nehéz lenne az átállás?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz olcsó orosz olaj menti meg Orbánék benzinárstopjátA nagykereskedelmi piacon az árstop miatt tízmilliárdokat bukó Mol az orosz olajra épülő finomítói tevékenység megugró hasznából fedezheti ezt a veszteséget.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ diktatúra elnyomás hidzsáb Irán iszlám tüntetés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.