Hiánygazdaság, infláció – megrengeti a háború az orosz gazdaságot

(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A háborúk – a szokásos vélekedésekkel szemben – nem mindig közvetlen és nyilvánvaló gazdasági érdekekből törnek ki. Az előzmények között azonban rendre megtalálhatók az anyagi, pénzügyi tényezők, és nyilvánvalóan szomorú gazdasági következményekkel járnak a társadalom túlnyomó többségére nézve, főképpen a vesztes oldalon, de gyakorta a győztesnél is.

A február 24-i orosz invázió megindítását követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a megtámadott fél kemény ellenállása miatt a támadás nem marad meg a „különleges katonai művelet” kategóriájában. Ez most tényleges háború. Katonai, politikai, diplomáciai, társadalmi és gazdasági-pénzügyi következményei nagyban eltérnek attól, mint amelyeket 2014-ben tapasztaltak meg a közvetlenül és az áttételesen érintettek. A világ akkor időben és térben korlátozott konfliktust látott, amely a Krím elcsatolásához, orosz nyelvi többségű járások de facto elszakadásához vezetett, és bár áldozatokkal, szenvedésekkel, menekültek útra kelésével, Ukrajna szuverenitásának csorbulásával járt, de világgazdasági kihatása mérsékelt volt. Sőt, az orosz gazdaságot érintő káros gazdasági következmények is az elviselhető keretek között maradtak.

Most azonban minden lényeges vonatkozásban más a helyzet. Ezekben a hetekben a cégvezetők, a kormányzatok, a nemzetközi szervezetek nagy erőkkel próbálják kikalkulálni a háború gazdasági hatásait. A sok ismeretlen egyike az, hogy a háború hogyan érinti Oroszországot. Az alábbiakban erre tekintünk rá.

Kiindulásként érdemes 2022-t kontrasztba állítani a 2014-es krími eseményekkel és azok közvetlen következményeivel. Akkor az orosz vezetésnek a meglehetősen megosztott nyugati közösség részéről korlátozott diplomáciai és gazdasági szankciókkal kellett szembenéznie. Ezek okoztak ugyan kárt és zavarokat a mindennapi életben, ám az orosz lakosság többsége jogos ügynek élte meg a Krím visszavételét, a közvetlen gazdasági következmények is elviselhetőknek bizonyultak. Az árak azonban meglódultak, 2015-ben a fogyasztói árindex csaknem 17 százalékra futott fel.

A 2012-2014 közötti magas nemzetközi energiaárszint akkor kezdett gyorsan mérséklődni, a világpiaci fémárak is csökkentek, így az orosz állam bevételei is kezdtek előnytelenebbül alakulni. A gazdasági nehézségeket azonban menedzselni lehetett. 2015 után az orosz gazdaságpolitikai vezetés óvatos, kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytatott, és a monetáris politika is viszonylagos sikereket mutathatott fel. Az ottani inflációs célkövető rendszernek a 4 százalék körüli fogyasztói árindex a célértéke; 2019-re már ez alá is mérséklődött az infláció üteme. Az orosz központi bank az irányadó kamatát a 2017-es 10 százalékos szintről 2019-ben 6 százalékra, majd 2021-ben 4,25 százalékra mérsékelte.

Majd jött 2020, és az orosz gazdasági teljesítmény is csökkent. A koronavírus-járvány súlyosan érintette az orosz társadalmat, amit mutat a magas halálozási arány, és a baj még nem múlt el. A járvány további lefutásának prognosztizálását nehezíti, hogy az átoltottsággal az ország nem áll elég jól: száz lakosra 110 oltás jut, ami mintegy fele az európai átlagértéknek, és csak a román, bolgár mértéket haladja meg.

Az állami költségvetés, amely a 2020 előtti években némi többletet ért el, a járvány kitörésének évében deficitre váltott, ám a járványügyi és egészségügyi többletkiadások a GDP egy százalékát sem érték el, és a gazdaságmentésre is igen visszafogottan költött az orosz állam. A járvány kitörésekor, 2020 első negyedévében a világpiaci energiaárak további gyors zsugorodása különösen hátrányosan érintette a nyersanyagárakra igen érzékeny orosz gazdaságot. Akkor még nem lehetett előre látni a világkereslet 2021-es megélénküléséből adódó későbbi nagy árkorrekciót az olaj, földgáz, fémek, élelmiszerek piacán. A viszonylag konzervatív költségvetés-politikai pozíció felvétele mellett talán óvatossági érvek szóltak.

Egészében véve relatíve kiegyensúlyozott mutatók jellemezték éveken keresztül az orosz makrogazdasági viszonyokat 2021 végéig. Azonban az orosz gazdaság mostanáig nem tudott megszabadulni nyersanyag-exportőri jellegétől, valamint a fogyasztási cikkeket, termelési inputokat és technológiákat illető importfüggőségétől. A nehezen meginduló gazdaságszerkezeti modernizáció fokozatosan elakadt. A 2012 utáni putyini politikai irányváltozás nyomán érezhetően romlottak a belső politikai viszonyok; emiatt és a jövedelmi körülmények stagnálása nyomán felgyorsult a képzett munkaerő elvándorlása, és folytatódott a tőkekiáramlás.

2022 februárjának vége azonban cezúrát hozott. A háború első híreire meglódult a tehetősebbek kiutazása, sorok álltak a pénzautomatáknál már a nyugati szankciók bejelentése előtt, és vásárlási láz tört ki. A háború szó betiltása, a maradék kormányfüggetlen média felszámolása és az állami propaganda csúcsra járatása miatt nehéz ma megállapítani, hogy az orosz invázió indoklását valójában milyen mértékben fogadják el az oroszok, ám a napi tranzakciók sokat jeleznek a társadalom reagálásáról: a vásárlási pánik és a valuta értékvesztése fontos indikátor.

A nyugati közösség ezúttal igen gyorsan, lényegében négy nap alatt meghozta és bevezette a gazdasági szankciók első csomagját, amelyeket újabbak is követtek, minden korábbinál szélesebb szankcionáló kör részéről. Az orosz gazdaságban jelenlevő nagy nyugati cégek a reputációs kockázat, az esetleges nyugati piacvesztés vagy a későbbi szankciók-ellenszankciók mérlegelése nyomán sorra függesztették fel a működésüket; a foglalkoztatási hatás ekkora országméret mellett nem meghatározó, de a demonstrációs hatás nagy. Az állami médiából tájékozódó lakosok zöme talán elfogadja a katonai akcióhoz fűzött hivatalos indokokat, de azt a saját szemével látja, hogy az IKEA bezárt, a bankkártyáját nem használhatja, a rubel árfolyama zuhan.

A jegybank rögtön megemelte az irányadó kamatot, 20 százalékra az említett 4,25-ről. Továbbá devizaszabályozóként szigorú lakossági pénzfelvételi és kiviteli korlátozásokat jelentett be, az exportőrökre pedig új valuta-beszolgáltatási szabályokat léptetett érvénybe.

A központi bank elnök asszonya, Elvira Szahipzadovna Nabiullina, aki volt korábban bankvezető a Szberbanknál, öt évig gazdasági és fejlesztési miniszter, majd 2013-tól vezeti az Orosz Nemzeti Bankot, most ismét megbízást kapott egy újabb ciklusra. Az ukrán háború azonban már a kitörése másnapján minden korábbinál nehezebb helyzetbe sodorta Oroszországot, különösen annak pénzügyeit, amelyre a gyorsan meghozott nyugati szankciók zöme irányul. Az elemzői közösséget meglepte a SWIFT elszámolási rendszerre bejelentett nyugati korlátozás. Még inkább az orosz központi bank devizatartalékjához való hozzáférés blokkolása, amelyre volt ugyan példa (Irán esetében), de kevesen gondolták, hogy a nyugati közösség az orosz jegybankra is alkalmazza.

A külső elemzők érdeklődésének a középpontjában most az áll, hogy Oroszország képes lesz-e teljesíteni külső fizetési kötelezettségeit, vagy bekövetkezik-e – és mikor – a fizetésképtelenség. Ez is lényeges vonatkozás, a háború folytatódása szempontjából azonban bizonyára fontosabb az a kérdés, hogy az orosz gazdaság és a társadalom számára mit hoznak ezek a hetek, a következő hónapok.

Ami a külső fizetésképességet illeti, a nagy hitelminősítő intézmények hamar levonták a következtetéseket. Március elején a Standard & Poor’s és a Fitch a befektetőknek nem ajánlott tartomány alján található CCC („megterülés bizonytalan”) kategóriába helyezte az orosz szuverén besorolást, a Moody’s a maga skáláján a Ca azaz „extrém mértékben spekulatív” besorolást rendelte hozzá. A leminősítés egyszerre szól az orosz állam és jegybank fizetési képességének és készségének: a minősítő intézmények szerint valószínűtlen, hogy a külföldi követeléseket eredeti szerződés szerint rendben kielégítsék. Az például, ha dollár helyett hazai valutában fizetnek esedékes kamatot vagy lejáró tőketartozást (és a kibocsátáskori szerződés nem tartalmazza ezt az eshetőséget), a fizetésképtelenség esetét valósítja meg.

A hitelminősítők fűzhetnek makrogazdasági magyarázatot is a döntésükhöz. A Standard & Poor’s elemzése (március 16.) szerint az orosz gazdaság 2022-ben 6,2 százalékos visszaesést szenved el, az éves infláció pedig 13,5 százalék lesz. Minden ilyen számítás relevanciája természetesen roppant mód függ a katonai-stratégiai helyzet alakulásától: egy viszonylag korai – és fenntarthatónak ítélhető – békekötés egészen más belső gazdasági viszonyokat és külső pénzügyi, jogi, politikai feltételrendszert hozna, mint az elhúzódó háború. Ezért is például az Európai Központi Bank az euróövezetre készített friss gazdasági előrejelzésében három szcenáriót követ: az elég pesszimista alapváltozat mellett egy rosszabbat és egy még annál is súlyosabbat.

Az orosz jegybank igazgatósága a legutóbbi ülésén helyben hagyta a 20 százalékos irányadó kamatot, és csak nagyon általánosan utalt arra, hogy annak leszállítása lehetséges, ha a folyamatok rendeződnek. A jegybanki vezető március 18-i közleménye utal arra, hogy az orosz hatóságok milyen folyamatokat érzékelnek. Február végén felgyorsult az áremelkedés, ahogyan hirtelen megugrott a kereslet a tartós fogyasztási cikkek iránt, mivel a fogyasztók féltek a nyugati cégek jelenlétének megszűnésétől, a rubel további gyengülésétől. Nabiullina szerint a második héten már mérséklődött a felvásárlási hullám. Megnőtt ugyanakkor a cukor, liszt, tészta és más alapvető élelmiszerek iránti kereslet. Ezek a cikkek – elmondása szerint – döntően hazai termelőktől származnak, és így az igény elvileg kielégíthető. Szavai szerint az árak emelkedő dinamikája lelassulhat, és a piaci viszonyok normalizálódnak (de utalt arra, hogy az árak nem térnek vissza az eredeti szintre).

A viszonylag optimista hangvétel mögött az a feltételezés áll, hogy a kieső importtermékeket a hazai vállalatok egy átállási szakaszon túljutva képesek lesznek pótolni. Az ilyen átrendeződési kísérlet azonban bizonytalan kimenetelű, és semmiképp sem rövidtávú folyamat, még jól működő pénzügyi rendszer és kiszámítható jogi-adminisztratív keretek megléte esetén sem. Ezek a feltételek azonban Oroszországban nem állnak fenn 2022 tavaszán. Az új vállalatközi kapcsolatok kiépítése mindenképpen időigényes, az üzleti kalkuláció még bizonytalanabbá válik a megugró, két számjegyű fogyasztói és termelői árindexek idején. A megdráguló hitelkamatok mellett különösen nehéz elvárni az üzleti elvek szerint működő cégektől a gyors alkalmazkodást.

A gyorsuló infláció és a súlyosbodó társadalmi feszültségek idején felerősödhet az állami beavatkozást, árszabályozást, forgalmazási korlátozást követelő hangok ereje. Nabiullina elnök asszony az ilyen követeléseknek mintegy elébe menve kijelentette, hogy el kell kerülni a kézi árszabályozást és a mesterséges hatósági árak alkalmazását, azok jól ismert hátrányai miatt. Ugyanakkor a devizahelyzet szűkösségére hivatkozva érvelt a devizakorlátozások indokoltsága mellett. Megjegyzendő, hogy a hatósági árak állami szabályozása kormányzati kompetencia, a jegybanki vélemény nem köti az igen centralizált politikai rendszer csúcsán levőket.

Az importhelyettesítés mindenképpen lassú és költséges folyamat, a bonyolultabb, fejlettebb termékek világában gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Bizonyos cikkeknél végigvihető a kényszerű relációváltás: a nyugati közösség országai helyett a fejlődő piacokról kell beszerezni a szükséges importjószágot – gyakran még előnytelenebb cserearányok mellett. De érdemes azzal számolni, hogy jó ideig fennmarad az orosz gazdaság jelentős importfüggősége.

Ennek azért is van nagy jelentősége, mert az orosz jegybank kutatási anyagai szerint a rubel árfolyam-leértékelődése igen jelentős mértékben kerül át a fogyasztói árakba. A modellszámítások a megelőző évek adataiból jutottak erre a következtetésre, és természetesen egy elhúzódó háború és tartós szankcionáltság nyomán az importnak való kitettség csökkenhet. Így az importált infláció jelenségének a hatóköre is szűkülhet, azonban a jelenlegi szerkezetben a valuta értéktelenedése gyorsan jelenik meg a piaci árakban – hacsak nem folyamodnak az állami árrögzítéshez és a háborús időkben gyakran alkalmazott egyéb kényszerintézkedéshez. Márpedig

a rubel az orosz invázió első áldozatai közé tartozik: jelenleg kevesebbet ér, mint egy eurócent.

Az import megdrágulása tehát lökésszerű inflációs hatással jár. A családok mindennapjaiba visszatér a két számjegyű infláció, de ezen túlmenően a hiányhelyzetek megszaporodása is. Az a hivatalos jegybanki várakozás tehát, hogy főként lélektani okok, túlzott aggodalmak miatt emelkedett meg az orosz infláció, leginkább csak hiú remény.

A társadalmi, politikai következményeket természetesen nem lehet levezetni a belső pénzügyi folyamatokból, ám a gyorsuló infláció, a megszokott fogyasztási minták kényszerű feladása, a hiánycikkek utáni keresgélés nyilván erősen kihat az emberek hangulatára, gondolkodására. Ehhez képest másodlagos az, hogy a de facto külső fizetésképtelenségből tényleges, jogilag egyértelmű külső államcsőd lesz-e.