(A szerző az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Sorra jelennek meg írások az európai energiaválságról. Idén több podcastban és cikkben foglalkoztunk az energiapiac helyzetével, ugyanakkor nem kérdés, az áremelkedés mértéke minket is meglepett.
De vajon miért történt hirtelen ekkora áremelkedés? Mennyire lesz tartós? És mik a hosszú távú hatások?
Mielőtt ezekre rátérnék, szeretném hangsúlyozni, hogy óriási baj van. Akkora, amelynek a hatásait ma még fel sem tudjuk mérni igazán. Ugyanis ha Európa tartósan magas energiaárakkal szembesül, akkor az eddig sem túl versenyképes európai iparnak nagyjából annyi, jövőre pedig felkészülhetünk egy durva élelmiszerár-emelkedésre.
A magas gázárak miatt leálló műtrágyagyárak miatt alacsonyabb termésátlagokkal, kevesebb és drágább élelmiszerrel számolhatunk. A fentiek után megugró bérinfláció pedig nagyjából minden vállalkozás költségszintjére drasztikus hatást fog gyakorolni. Így nagyon nem mindegy, milyen válaszokat adunk a fenti kérdésekre.
Miért?
Ahogy korábban írtuk, az elszálló energiaárakhoz több tényező együttállása kellett. Tudni kell, hogy az európai megújuló energiaportfólió igen nagy része szélerőművekből áll. Idén viszont északon az átlagosnál kevesebbet fújt a szél. Ha nincs elég szél, akkor jellemzően gázos erőművek bekapcsolásával termelik meg a hiányzó energiát. Sajnos azonban tavaly hideg volt a tél és rendkívül hideg a tavasz, amelyet egy kifejezetten meleg nyár követett Európa-szerte. Az utóbbi kettő miatt több gáz fogyott, és a nyári nagy energiaigény mellett a gáztárolókat nem tudták kellő mértékben feltölteni.
Így a gázárak olyan mértékben elszálltak már a nyáron, hogy nem érte meg áramot termelni gázból, ezért most csúcsra járnak a szenes erőművek szerte Európában. A gázhiány másik oka, hogy Európában kimerülőben vannak a gázkutak. Az ESG egyik kellemetlen mellékhatásaként a nyugati nagy energiavállalatok elfordulnak a szénhidrogén-kitermelésétől, nem ruháznak be ilyen projektekbe. Beruházások hiányában pedig a nyugat-európai gázkitermelés folyamatosan csökken. Miközben a megújulók folyamatos térnyerése miatt sokkal több gázt kellene kitermelni vagy tárolni arra az esetre, ha szélcsend van vagy felhős az ég.
Nagyot fut az összeesküvéselmélet-hívők körében, hogy mindezt a Gazrom orosz energiavállalat idézte elő. De ezt leginkább azok a nyugati politikusok hangoztatják előszeretettel, akik nem tudják, nem merik, nem hajlandók beismerni, hogy alapvetően az európai zöld energiapolitika koncepcionálisan elhibázott.
Lehet a Gazpromra mutogatni, de ha igaz, hogy a Gazprom képes a holland gáztőzsde árait a korábbi négyszeresére tornászni, akkor bizony azért is inkább Európában kellene keresni a felelősöket, hiszen ha ez igaz, akkor ők asszisztáltak egy ilyen mértékű függés kialakulásához.
Ha mindez nem lenne elég, a németek lemondanak az atomenergiáról, ami óriási instabilitást visz az egész európai energiapiacra.
Tehát az európai zöldítő törekvések rekord árakhoz, csúcsra járatott szénerőművekhez és jelentős mértékű orosz függéshez vezettek. Azon már csak kínomban nevetek, hogy az EU kitalálta, hogy az Északi Áramlat 2 vezeték esetén ne a Gazprom legyen az üzemeltető, hanem egy harmadik fél, így biztosítva a piaci verseny megvalósulását. Tudni kell, hogy az Északi Áramlat 2 vezeték az 1-es vezetékhez hasonlóan a tenger alatt köti össze Németországot, Oroszországgal. Tehát a cső másik vége Oroszországban van, nem lesz benne máshonnan gáz.
Mennyire tartós?
A fenti helyzet szörnyűsége, hogy Európa sorsa jelenleg az időjárás kezében van. Ha enyhe lesz a tél, akkor megúszhatjuk leállások és drasztikus ársokkok nélkül.
Egy hideg vagy átlagosnál hidegebb tél esetén viszont felkészülhetünk a legrosszabbra. Elszálló energiaárakra, amelyek a termelési lánc minden elemén végigsöpörve tönkreteszik az európai ipart, élelmiszertermelést, és brutális bérinflációt okoznak.
Hosszú távú hatások
Ha sikerül is rövid távon jelentősebb ársokk nélkül megúszni a fenti helyzetet, a korábbi nagyon alacsony energiaárak akkor sem fognak visszatérni. Ha innen lefeleznek a gázárak, még mindig a dupláján lesznek a tavalyi szintnek. Az európai gázkitermelés nem fog nőni, a németek pedig vélhetően a zöldekkel megerősített kormánykoalícióban tovább fogják tolni a szenes kapacitások és a nukleáris erőművek bezárását.
Ameddig nem leszünk képesek nagy tételben áramot tárolni, addig a fenti helyzetért Európa tartós orosz függéssel, valamint rendkívül hektikusan változó energiaárakkal fog fizetni. Az áramtermelés ilyen széles tartományú ingadozására természetesen a hálózatok sincsenek felkészítve, így nemcsak az áram árának emelkedése, hanem a rendszerhasználati díjak emelkedése is sújtani fogja a fogyasztókat.
Mindezeknek köszönhetően Európa tartós versenyhátrányba kerülhet más nagy régiókkal, különösen az USA-val szemben.
A fentiek nem azt jelentik, hogy az áramtermelés kizöldítésére tett erőfeszítések helytelenek lennének. Ugyanakkor a szándék helyessége mellett a megvalósítás szerkezete és struktúrája a fenti szerencsétlen helyzethez vezetett. Egy átgondoltabb stratégia mentén meg lehetne valósítani az áramtermelés kizöldítését úgy, hogy nem kellene megtapasztalnunk a jelenlegihez hasonló ársokkokat, és nem kerülnénk nem kívánt függésbe egy minimum félautoriternek tekinthető rendszerrel szemben.
Ehhez be kellene látni, hogy még egy ideig szükség van arra, hogy a nyugati energiavállalatok merjenek gázkitermelésbe beruházni. Emellett ha tényleg fontos a zöldítés, első körben ki kellene vezetni a szenes termelést, atomerőművek, megújuló energiák és tartalékba tett kiegyenlítő gázos erőművek segítségével. Így megvalósulhatna a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkenése, független, önellátóbb és politikailag szabadabb Európa, amely nem veszít a globális versenyképességéből sem. Azonban a ma látott politikai hozzáállás egyértelműen nem ebbe az irányba mutat.
