Gyakran kesergünk jogosan azon, hogy a műanyagok szelektív gyűjtése nem elég hatékony, különösen sok csomagolóanyag végzi a kommunális hulladékgyűjtőkben, és amit begyűjtünk, azok újrafelhasználása sem zökkenőmentes. A csomagoló- és szigetelőanyagok mellett a textilipar adja a legtöbb műanyag hulladékot, és bár kevesebb szó esik róla, ez a szektor talán nagyobb leckét ad a környezetvédő törekvéseinknek, mint a PET-palack vagy a tejes doboz.

A textilipar problémái Magyarországról nézve nagyon távolinak tűnnek, hiszen nálunk a szektor szerepe már közel 30 éve marginális. Csakhogy ennél sokkal prózaibb dologról van szó: a ruha, ami rajtad van, valószínűleg tele van műanyaggal, viszonylag rövid időn belül ki fogod dobni, és nyilvánvalóan nem a szelektív gyűjtőbe.

Ahogy a fejlett világban és az elmúlt években Magyarországon is nő a lakosságnál lévő elkölthető pénz mennyisége, a ruhatárunk egyre nagyobb, és a ruháinkat egyre gyakrabban cseréljük. A tömegdivatot már a kilencvenes évek óta uralja a fast fashion, bizonyos márkák már negyedévnél is gyakrabban cserélik a kollekcióikat. Márpedig környezetvédelmi szempontból a fast fashion alaposan feladja a leckét, mert ha a ruhák kevesebb időt töltenek a gardróbban, akkor gyorsabban, és nagyobb mennyiségben jutnak a szemétbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópában a magyarok költötték a legkevesebbet ruhára, de aztán megrohantuk a fast fashion üzleteketAz elmúlt öt évben látványos ruházkodásba kezdtek a magyarok, de a Decathlon mellett a környezetre leginkább káros láncok örülhettek ennek.

Az iparág nagy erőkkel próbál zöldülni, de a fogyasztói szokások és a divathullámok ellen úszva talán még nehezebb dolga van, mint a csomagolóanyag-iparnak. Pillanatnyilag a vásárlók sokkal könnyebben rávehetők arra, hogy egy PET-palackot ne dobjanak automatikusan a kommunális hulladékba, mint arra, hogy a két évvel ezelőtti divatnak megfelelő pólót vegyék fel idén nyáron is, hiszen még csak kicsit fakult ki, de tönkre nem ment.

A hosszabb használat mellett sokat segíthet a másodlagos piac (használt ruhák vétele és hordása), az adományozás, vagy a szmoking és báli ruha bérlése, azaz minden, ami lassítja a fast fashion hulladéktermelő sebességét.

A számok azonban egyelőre kifejezetten rosszak. A körkörös gazdaságot propagáló Ellen MacArthur Foundation adatai szerint a ruhák 73 százalékát nem hasznosítják újra semmilyen formában, azaz vagy a szemétlerakóba vagy az égetőbe jutnak.

Abból a 27 százalékból, amit sikerül újrahasználni, általában ipari tisztítókendők, szigetelőanyagok vagy matractömések készülnek.

Talán kevesen tudják, de

a használt ruhák anyagának csak kevesebb mint egy százalékából lesz újra ruházati cikk.

Azaz tényleges iparági körforgás ma még gyakorlatilag nincs. Amikor azt látod az új ruha címkéjén, hogy az anyag poliésztertartalma újrahasznosított anyagból készült, az többnyire azt jelenti, hogy a pólód egyik fő összetevője korábban PET-palack volt, és nem egy másik ruha.

Ha megnézzük, hogy miért nem tud az ipar a használt ruhákból újat gyártani, akkor rögtön látjuk, hogy mekkora problémával állunk szemben: a pamut- és egyéb szövetszálak a hordás és a mosás következtében annyira károsodnak, hogy egyszerű fizikai megoldásokkal képtelenség megfelelő minőségű alapanyagot gyártani belőlük.

Ha egy használt inget darabokra aprítunk, sajnos sehogy sem lesz belőle olyan anyag, amiből (esetleg kezelve) újrahasznosítható szálakat tudnánk kinyerni. Sőt, amikor aprítjuk, akkor a benne lévő szálakat is rövidítjük, ami eleve nem kedvező, ha újra szőni szeretnénk belőle valamit. Ami a papírnál és a PET-palacknál ma már könnyen megy, az a ruhánál nem.

Márpedig ha a fizikai, azaz makroszkopikus megoldás nem megy, akkor marad a mikroszkopikus, vagyis az anyagot molekulákra kell szétszedni, és molekuláris szinten kell újraépíteni. Itt azonban rögtön újra komoly akadályba ütközünk: a ruhaipar ma már olyan sokféle anyagot használ, hogy rengeteg külön vegyipari megoldást kellene kidolgozni a különböző összetevőkre. Míg a PET-palack egy viszonylag egyszerű polimer, amelyet szabványosan készítenek mindenhol a világon, a ruhaszövet alkotóelemei sokkal egyedibb mixet alkotnak.

Talán nem gondolnád, de a ruhaipar ma már ott tart, hogy a pamut összességében csak kevesebb mint egyharmad részt képvisel az anyagokban.

Az első lépés így az lenne, hogy olyan gépeket fejlesszenek, amelyek képesek hatékonyan szétválasztani a használt ruhákat az összetevők szerint. Ilyen azonban még nem nagyon van. A ruhákat általában emberek válogatják szét, ám az anyagok gyakran összetettek, és ha nincs megfelelő jelzés a címkéken, vagy egyszerűen elkopott a címke és a ruha is, akkor sokszor nagyon nehéz kinyomozni, hogy miből készült.

Más megoldás azonban aligha lesz, mint hatékonyabbá tenni a szétválasztást, az anyagot lebontani és vegyipari módszerekkel újraépíteni. A Chemisty World nemrég két olyan kísérleti üzemet is bemutatott, amely pont ezt teszi a pamuttal.

Az egyik Seattle-ben az amerikai NuCycl, amely naponta egy tonna olyan pépet tud előállítani a saját technológiájával, amelyben az újrahasznosítás mértéke 100 százalékos. Ám hogy pontosan hogyan érik ezt el, arról a külvilág semmit sem tudhat – az eljárás üzleti titoknak számít. A cég anyagából mindenesetre már az Adidas és a Levi Strauss is gyártott kísérleti kollekciókat.

Finnországban az Infinited Fiber nevű startup szintén működtet egy kísérleti üzemet, és itt az eljárás vegyipari alapjai nyilvánosak. Anélkül, hogy az elég bonyolult részletekbe belemennénk, a művelet során lényegében annyira feloldják a textileket, hogy egy oldat keletkezik, amelyben már könnyebb különböző kémiai reakciókkal módosítani az anyag megfelelő részeit, amelyekből aztán ismét szilárd fázist, azaz pamutalapot készítenek. A kísérleti szakaszában még csak évi 50 tonna anyagot gyárt az üzem, de azt ígérik, hogy 2021 végén elindul a nagyüzem, és évi 25 ezer tonna lesz a kapacitás. Az anyagot egyébként többek között a H&M is teszteli.

A ruhapiac egyik legkedveltebb anyaga azonban régóta a poliészter szálakkal kevert pamut (polycotton), és lehet, hogy egy laikus felhasználó ma már fel sem ismeri, hogy ilyet hord (ami megnehezíti az esetleges szelektív gyűjtést). A polycottont azért szereti az ipar, mert (a két fő összetevő arányától függően) egyesíteni tudja magában a pamut kellemességét a szintetikus poliészter tartósságával és könnyű kezelhetőségével.

Ahhoz, hogy egy polycotton ruhát újra lehessen hasznosítani, először külön kell választani a pamut és a poliészter szálakat, ami fizikai módszerekkel ugyancsak lehetetlen, csak a vegyipar képes rá. A festékektől és szennyeződésektől megtisztított anyagot hevítik, mert magas hőmérsékleten a poliészter az oldószerbe oldódik, a pamut pedig szilárd részként benne marad az elegyben. Így viszonylag könnyen le lehet választani, de ahhoz, hogy ismét pamutot lehessen belőle készíteni, még további vegyipari lépések szükségesek.

A poliészterrésszel is hasonló a helyzet: miután kinyerik az oldatból, kémiai értelemben még „helyre kell állítani”, hogy pontosan olyan anyagot kapjanak, amelyet a műanyagipar fel tud használni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLedarálják a használt ruhákat, és abból készítenek új fonalat, hogy megmentsék a bolygótNem csoda, hogy keresik a kiutat, hiszen a textilipar a második legszennyezőbb iparág a kőolajágazat után.

Világszerte több cég is foglalkozik már a hasonló elven működő poliésztert-pamut szétválasztással és újrahasznosítással, a svéd Södra például már azt tervezi, hogy évente 25 ezer tonna textilt fog feldolgozni. A svéd példa azért érdekes, mert az üzem elsősorban a Berendsen nevű, textíliákat kölcsönző céggel dolgozik össze.

A Berendsen például kórházaknak és szállodáknak nyújtja a szolgáltatását, kihelyezi oda az ágyneműket, abroszokat és törölközőket, majd amikor ezek elhasználódnak, átadja a Södrának. Ez a módszer nagy könnyítést jelent az újrahasznosításban, mert a felek pontosan tudják a textilek összetételét, sőt ha akarják, előre meg is tudnak állapodni arról, hogy milyen anyagokat használjanak.

Tömeges méretben is nagyon sokat segíthetne, ha a ruhákat nem vennénk meg, csak kölcsönöznénk, mert így a gyártó, a kereskedelmi lánc és az újrahasznosító szabványos anyagokban és folyamatokban állapodhatna meg. Sokkal egyszerűbbé válna a használt ruhák szétválogatása, illetve kezelése, ha eleve úgy készülnének, hogy erre minél inkább alkalmasak legyenek.

A vegyipari alapú szétválasztásban és újraépítésben ugyanis üzletileg csak akkor van fantázia, ha nagy mennyiségben tudják végezni. Amíg ez nem valósul meg, minden kísérleti üzem csak csepp lesz a műanyag szemét tengerében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkItt az idő felhagyni a kényszeres ruhavásárlássalA fast fashion olcsóságának nehéz ellenállni, azonban az impulzusvásárlásra felépített modellnek az olajiparhoz hasonlítható pusztító hatása van az élővilágra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ fast fashion műanyag pamut poliészter ruha textil újrahasznosítás Olvasson tovább a kategóriában