Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. május 12. 16:48 Élet, Világ

Kávéházak Rómában: napi 30 kávé eladásából kéne kihozni a havi 6 ezer eurós bérleti díjat

Május 4-től nyithattak ki Rómában újra a kávéházak, de persze korántsem a régi rend szerint. A MarketWatch elbeszélgetett néhány tulajdonossal, akik szerint a helyzet továbbra is válságos.

Az új szabályok szerint a kávézók csak elvitelre, eldobható pohárban adhatnak el kávét, és a belső tereket a távolságtartási kötelezettségek miatt gyakorlatilag nem nyithatják meg a vendégek előtt. A járvány előtti hétköznapokhoz képest eltűnt a kávéházi piac egyik legfontosabb vevőcsalogató eleme, a kávéházi élet élménye. Egyelőre nincs üldögélés és beszélgetés az ismerősökkel, és míg korábban szentségtörésnek számított a műanyagpohárba töltött kávéval sétálni, most ez lett az egyetlen megoldás.

A tulajdonosok azt mondják, a korábbi fogyasztói kör tizede tért vissza, de ők is persze csak úgy, hogy sorba állnak az utcán. A kisebb kávézókba egyáltalán nem lehet bemenni, az ajtót keresztbe fordított asztallal torlaszolják el, azon keresztül adják ki a kávét, maszkban és kesztyűben.

Az Achilli nevű népszerű hely menedzsere, Paolo szerint katasztrófa van, nekik havi 6 ezer eurós bérleti díjat kellene kitermelniük, de naponta csak 30 kávét adnak el. Mind a 15 alkalmazottjuk fizetetlen szabadságon van, és nagyon számítanak arra, hogy az állam megmenti őket. A kávékat most Paolo készíti és adja át a vásárlóinak.

Az utóbbi években felkapott Irma Bistro csak húsvét után indulhatott újra, akkor még kizárólag házhoz szállítással, a futár pedig Dario, az ügyvezető-tulajdonos lett. Az ételek-italok elvitelre való árusítását ők is csak május 4-e után kezdhették el, de ez is alig megy, mert a környező irodaházakban nem indult el az élet.

A külső kerületekben a nyitás még ennél is nehezebb, szinte semmi forgalom nincs, és mivel a kávézók ott még kisebbek, esély sincs arra, hogy vendégeket engedjenek be. Sok hely nem is nyitott ki, és a további enyhítésekig várhatóan zárva is marad.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ kávé kávéház koronavírus Olaszország Róma újraindulás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. április 9. 06:06 Élet

Szinte az egész országot letarolták a hajnali fagyok, óriási a kár a gyümölcsösökben

Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2025. április 3. 17:00 Élet, Közélet

A köztéri ivás lett a kocsmák fő versenytársa, és ezen nem segít a kocsmaprogram

Egyre gyakoribb, hogy a lakossági panaszok miatt az önkormányzatok fellépnek a boltok előtti italfogyasztás ellen, de egy dohányboltnak már nem lehet megtiltani, hogy éjszakai szeszforrás legyen.

Stubnya Bence
2025. március 31. 06:01 Élet, Pénz

Meglepő városokban kell keresni a leggyorsabban dráguló lakótelepi lakásokat

Az abszolút listán Pest és Debrecen kiszorította Győrt és Sopront, de a leggyorsabb áremelkedés Komlón, Várpalotán, Miskolcon és Szegeden ment végbe.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.