Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2019. november 7. 16:32 Világ

A helyiek dönthettek a városi költségvetés egy részéről Helsinkiben

Helsinki idén újításként bevezette, hogy a jövő évi költségvetésének egy részéről közvetlenül szavazhattak a város lakói. A finn főváros önkormányzatának honlapja szerint jövőre több mint egymilliárd eurót fog a város beruházásokra költeni, ennek töredékéről, 4,4 millió euró (nagyjából 1,5 milliárd forint) sorsáról dönthettek idén a helsinkiek.

A projekt tavaly azzal kezdődött, hogy meghirdették, hogy küldjenek a városlakók javaslatokat olyan kisebb projektekre, amiket a környékükön szeretnének megvalósulni látni. Több mint 1300 javaslat érkezett be, amelyekből végül 296-ra lehetett szavazni október 31-ig. Minden 12 évesnél idősebb városlakó küldhetett javaslatot, és szavazhatott is.

A legdrágább győztes projekt egy műfüves focipálya lett a város központi részében egy általános iskola mellett. Ez 2870 szavazattal nyert, és 435 ezer euróba fog kerülni. Emellett főleg köztisztaságot javító és városzöldítő beruházásokat szavaztak meg, de például a város nyugati részén 120 ezer euróért tűzrakó helyeket alakítanak ki, északon pedig nyári diákmunkát lehetővé tévő és idősek testmozgását elősegítő programokat szavaztak meg.

A 632 ezres lakosságszámú városban több mint 45 ezren vettek részt a szavazáson, tízezer ember az utolsó napon szavazott.

“Bizonyos környékeken nagyon szoros lett az eredmény. Nagyon örülünk, hogy a kezdeményezés aktivizálta a városlakókat, és egymással, valamint a városról is többet beszéltek emiatt”

– mondta Kirski Verkka, a polgármesteri hivatal városfejlesztési menedzsere a News Now Finlandnek. Verkka azt is elmondta, reméli, hogy a szavazás hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben is részt vegyenek a lakók a város jövőjéről szóló közös gondolkodásban.

Jan Vapaavouri, Helsinki főpolgármestere szerint a részvételi költségvetés létrehozása egy fontos lépés a befogadóbb, nyitottabb és jobban működő Helsinki megteremtésének irányába. “Minél előbb szeretnénk létrehozni egy olyan platformot, ahol a város lakói követni tudják, hogy hogyan áll a megszavazott projektek megvalósítása”- mondta Kirsi Verkka, aki arról is beszélt, hogy nemsokára egyeztetések kezdődnek a városrészek önkormányzataival a kivitelezésről. A konkrét munkák azután kezdődhetnek meg, miután a főpolgármester véglegesen jóváhagyta az összes projektet.

Részvételi költségvetést a világon először 1989-ben vezetett be a brazil munkáspárt Porto Alegrében a két évtizedig tartó katonai diktatúra után elfogadott alkotmány alapján. Brazíliában a kétezres évek elejéig több mint kétszáz városban hoztak létre részvételi költségvetést, és egy tanulmány szerint a 2010-es évek közepéig nagyjából 1500 városban vezették be a részvételi büdzsé valamilyen formáját.

A Világbank Porto Alegre-i kísérletet vizsgáló tanulmánya szerint 1997-ig 75-ről 98 százalékra nőtt a városban a csatornázott és vízvezetékrendszerhez kapcsolt ingatlanok aránya, az iskolák száma pedig megnégyszereződött. A tanulmány szerint nagy arányban vettek részt a szavazásokon a városlakók. 1992-höz képest 1999-ig 13-ról csaknem 40 százalékra növelték a város költségvetésének azon részét, amiről a városlakók közvetlenül dönthettek. Több városban az látszott, hogy az intézkedés hatására nőtt az oktatásra, egészségügyre és víztisztításra fordított kiadások aránya. A tanulmány szerint a részvételiség a szegények számára is kedvező volt, ugyanis bár olyan problémákat nem tudott kezelni a költségvetés, mint a munkanélküliség, sok közösségi szolgáltatás javult így, ami a szegények életminőségét javította.

Világ finnország Helsinki költségvetés részvételi költségvetés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 4. 16:12 Vállalat, Világ

Lakókocsi-hajó hibridet kezdett árulni a Tchibo, a németek megőrülnek érte

Két legyet egy csapásra, a karavánhajó egy trélerre felrakva hirtelen sima lakókocsivá változtatható.

Fabók Bálint
2020. augusztus 3. 12:30 Világ

Trendforduló: a történelem folyamán először csökken a szénipar kapacitása

A szénipar az üvegházhatású gázok 30 százalékáért felel, de úgy tűnik, idén elkezdett visszaszorulni.

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 2. 13:15 Világ

Furcsa betétdíjat vetnének ki a fáradt olajra Lengyelországban

Azt szeretnék elérni, hogy ne érje meg vele fűteni, mert még mindig sokan ezt teszik.

Fontos

Avatar
2020. augusztus 6. 16:03 Pénz

Prés alatt az olajipar: szennyeznek, de még nyereséget sem termelnek

Nem bűnbakot kell csinálni a szektorból, hiszen ők lehetnek alkalmasak arra, hogy megvalósítsák technológiai átmenetet.

Tóth István János
2020. augusztus 6. 06:29 Vállalat

A magyar gazdaságtörténet legnagyobb csodája: a Mészáros és Mészáros kft., második rész

Vajon mi magyarázza, hogy választások előtt mindig készpénzben úszik a Mészáros és Mészáros, és hogy legnagyobb vevőik - közöttük a magyar állam - előre utalják a tízmilliárdokat?

G7.hu
2020. augusztus 5. 07:55 Élet

Nem kell rosszra gondolni: főszerkesztőváltás a G7-nél

Kasnyik Mártont Váczi István váltja a főszerkesztői pozícióban, de egyébként semmi nem változik.