(A szerző a Hold Alapkezelő portfóliókezelője, az Alapblog szerzője.)
Az utóbbi időben megjelentek az első repedések Erdogan rendszerében. Az ellenzék az önkormányzati választáson több fontos nagyvárost megnyert, köztük Isztambult is. Ez azért nagy fegyvertény, mert Erdogan mindent bevetett. A kampány előtti hetekben minden török találkozhatott a kormánypárt plakáterdőjével, szirénázó kampányautóival, még a zöldségárakat is alacsonyan tartották hatóságilag. Az emberek viszont, ha a pénztárcájukon érzik, hogy baj van, akkor hamar elégedetlenek lesznek. Erdogan ezért mindenféle ortodox és unortodox módszert előszeretettel használ a gazdaság élénkítésére, amit persze nem lehet következmények nélkül folytatni a végtelenségig.
Az egyensúlytalanságok 2018 augusztusában devizaválság formájában csúcsosodtak ki. A török líra sokat gyengült, elszálltak a kamatok és az infláció, illetve ezekkel összhangban több hitel vált nem teljesítővé. Törökországban a tavalyi év utolsó két negyedévében csökkent a GDP, ezzel hivatalosan is recesszióba süllyedt a gazdaság.
2016-ban volt már egy döccenés a török gazdaságban, akkor mégis sikerült hamar túllendülni azon az egy gyenge negyedéven. Akkor a bankrendszer az állami bankok vezetésével dobott mentőövet a gazdaságnak. Az állami programokkal is megtámogatott kihelyezett hiteleknek köszönhetően a gazdaság új lendületet kapott, de időközben nyirkos lett a puskapor. A további hitelezéshez már friss tőkére van szükség, emellett a bankok egyre nagyobb hitelveszteségről számolnak be. A tavaly nyári devizaválság a bankokat is érzékenyen érintette, ugyanis ügyfeleik jelentős része devizában van eladósodva, annak ellenére, hogy az országon belül tevékenykedik, ezért nincs elegendő deviza bevétele az adósságának finanszírozására. Ha egy vállalat nem teszi meg a szükséges kockázatkezelési lépéseket és nem fedezi a nyitott devizapozícióját, hamar csődközelben találhatja magát. Ez a bankok számára a hitelveszteségek elszabadulását eredményezheti.
Egy nagy feltörekvő gazdaságnak feltétlenül szüksége van egy jól működő egészséges bankszektorra, ami elősegíti a növekedését. A török bankszektor ennek megfelelően hatalmas növekedést mutatott be a 2016-ot megelőző években. Hosszú távra tekintve a bankrendszer számára közel sem ért véget a növekedés és a fejlődés, ugyanis a 80 milliós országban a népesség 55 százaléka 35 év alatti, míg a felnőtt népesség 40 százaléka nem használja a banki szolgáltatásokat.
Az újdonságokra fogékonyabb fiatalabb ügyfélkör lehetővé teszi, hogy a török bankok számos innovatív megoldást használjanak. Ezt segíti, hogy a fiatalok számára a banki pálya rendkívül vonzó, így a képzett utánpótlás is biztosított. Az egyik legnagyobb magánbank (Garanti) ügyfeleinek több mint 40 százaléka csak a mobiltelefonján éri el a banki szolgáltatásokat, tehát már egy laptopra sincs szükségük. Egy ilyen piacon nem csoda, hogy a török bankok költséghatékonysági mutatói Európa szerte a legjobbak közé tartoznak. A nagy növekedés adta lehetőségekre a befektetők is szívesen adtak pénzt, a bankok árazottsága is jóval a mai szint felett forgott.
A bankrendszer ebben a kivételes környezetben elvesztette értékének jelentős részét, dollárban nézve hat év alatt az ötödére esett vissza. Ezért elsősorban az állami bankok tehetők felelőssé. Egy magánbank elsődleges feladata (jobb esetben), hogy a részvényesei számára értéket teremtsen. Amennyiben ez megvalósul, és a bankrendszer előtt a növekedési lehetőségek nyitva állnak, a bankrészvények sokat érnek. Csakhogy az állami bankok nem feltétlen a részvényesi érték maximalizálásában érdekeltek, hanem sokszor nyíltan állami és politikai célokat szolgálnak, amelyek gyakran piacromboló hatással járnak. 2013-2019-ig az állami bankok térnyerése egyre jelentősebb lett. Az állami bankok letörik az egyes banki termékek nyereségességét. Ezért a magánbankok is árat csökkentenek, vagy piacot veszítenek.
2016-ban, amikor a török GDP az egyik negyedévben csökkent, az állami bankok voltak, akik segítséget nyújtottak, agresszív hitelezésbe kezdtek, és fűtötték tovább a gazdaságot. Ez hamar kihúzta a törököket a gödörből, de tovább rontotta a magánbankok pozícióját. Az állami bankok piaci részesedése folyamatosan nő, bizonyos banki termékekből kétséget kizáróan kiszorítják a magánbankokat.
A megoldás nagyon egyszerűnek tűnik, egy kis hitelezés és minden újra rendben. Pedig ez valójában csak tüneti kezelés.
Ahogy a betegség esetén a fájdalom a vészcsengő, ami arra figyelmeztet minket, hogy valami nincs rendben, úgy a GDP csökkenése is egyfajta jelzés a gazdaság állapotáról. A hitelezés – mint egy fájdalomcsillapító – rövid távon elfedi a problémákat és egy ideig újra jól érzi magát a gazdaság. Ráadásul a gazdaság a magasabb hitelezési szinthez hamar hozzászokik, ezért egyre több fájdalomcsillapítóra szorul.
Az egész szektor problémája, hogy az állam torzítja a versenyt, ezért sem képes a bankszektor elegendő profitot termelni. Hogy a helyzet változhat-e? Kérdéses. Az állam ugyanis ahol tud, segít az állami bankoknak. A hitelezéshez két dologra van szükség: tőkére és likviditásra.
- Egyrészt a kihelyezett hitelek után a banknak bizonyos mértékben saját tőkével kell rendelkeznie. Ez tekinthető annak a puffernek, ami megvédi a betéteseket és az államot, hogy ők állják a bankok veszteségeit, ha rosszra fordulnak a dolgok.
- A fenntartható banki likviditás egyik legfontosabb mérőszáma a hitel/betét mutató. E mutató az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, ezért a bankrendszer egyéb finanszírozásra szorult. A bankok a betéteik mellett banki kötvényeket bocsátanak ki. A hitel/betét már bőven meghaladja a 100 százalékot, különösen a líra hitel/betét arány nagyon magas. Ez főleg annak köszönhető, hogy a törökök sem bíznak a pénzük értékállóságában, ezért megtakarításaikat inkább devizában helyezik el. A banki kötvények is devizában állnak csak rendelkezésre, így a bankok folyamatosan küszködnek a hosszú távú török líra finanszírozás hiányával.
A tőkehiányt az állam két módon próbálja enyhíteni. Egyrészt lazít a tőkemegfelelési szabályokon, például bizonyos hitelek után nem is kell tőkét tartalékolni. Másrészt megveteti a bankok tőkeelemnek minősülő kötvényeit. A banki likviditás javítása céljából, pedig az állami vállalatok az állami bankokban helyezik el a betéteiket, amire egy bizonyos szintnél nem fizethet magasabb kamatot a bank. Ezzel létrejön egyfajta burkolt banktámogatás, mivel a piaci szint alatt tudnak forrást bevonni.
A tavalyi lassulást a bankok is megérezték. A bankrendszerben található egyensúlytalanságok miatt egyfajta pánikhangulat alakult ki, a banki hitelezés nemcsak, hogy leállt, de egyes magánbankok vissza is hívtak hiteleket. A tőkemegőrzés volt az elsődleges szempont. Két magánbank tőkét is emelt, az egyik arra hivatkozva, hogy az augusztusi pánikban nem volt egyértelműen látható, hogy viszonylag hamar csillapodik a fejetlenség, és nem egy mély válság veszi kezdetét, ahol hamar a csőd szélén találhatná magát a bank. A hitelezés leállásának kellemes mellékhatásaként a korábbi túlzott hitel/betét arány egy kedvezőbb szintre süllyedt, de a hitelveszteségek megnövekedtek.
Bár az önkormányzati választások előtt az állami bankok újra növekedni tudtak, ez a választás végeztével újra visszaesett. A további állami segítségnyújtás egyre nehézkesebb. A költségvetés sem áll a legstabilabb lábakon, ezért az állami bankok feltőkésítése nem olyan egyszerű. A további hitelezéshez már friss tőkére van szükség, emellett a bankok egyre nagyobb hitelveszteségről számolnak be.
Befektetői oldalról nézve komoly dilemmával állunk szemben. Az árazottság egyes bankok esetében nem túl magas,
de vajon szeretnénk-e hosszú távon egy olyan pozícióban ülni, ahol saját bőrünkön érzékelhetjük a török politikai célok megvalósításának minden mozzanatát?
A monetáris politikán és az állami bankokon keresztül megvalósított gazdaságpolitikai döntések a múltban is meghatározták a szektor nyereségességét, és kérdés, hogy ebben a környezetben a magánbankok meg tudják-e keresni az elvárt hozamot a befektetett tőkén. A kormány jövőbeli szándékairól sokat elmond, hogy az új gazdasági program egyik legfontosabb eleme az, hogy az állam 4,9 milliárd dollár értékben bocsát ki kötvényeket, hogy feltőkésítse az állami bankokat.
Az állam nem titkolt célja most is az, hogy a török bankrendszer segít majd finomhangolni a gazdaságot és feledtetni a 2018-as gazdasági lassulást, de mivel már közel sem száraz Erdogan csodafegyveréhez a puskapor, ezért egy hosszabb kilábalás következhet.
Világ
Romba dőlnek az orosz remények Ukrajnában?
Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak
A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.
Fontos
Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok
Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.
Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése
Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.
Kivételes szerencsével léphettek be a 90-es évek közepe után született fiatalok a munkaerőpiacra
A gazdasági fellendülés időszakában pályára lépő fiatalok viszonylag könnyen találtak munkát jó fizetés mellett, kérdés, hogy ez miként hat a motivációjukra.
