Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. július 17. 13:36 Világ

Tisztulhat a mezőny Trump kihívóinál, de az elnök óriási előnyből indul

Donald Trump úgy nyerte meg a 2016-os amerikai elnökválasztást, hogy a hivatalos adatok szerint óriási pénzügyi hátránya volt ellenfelével szemben. Trump 616 millió dollárt költött Clinton 1184 milliójával szemben, de ez is elég volt, mert Trump üzenete nagyobbat ütött a választást eldöntő államokban, és ravaszabb volt a főleg a Facebookra építő digitális kampánystratégiájuk is.

(Igaz, valójában az Egyesült Államokban sem ilyen átlátható a kampányfinanszírozás, számos csak névleg független politikai bizottság [PAC] költhet dollár százmilliókat a kampányokkal párhuzamosan.)

A következő elnökválasztást 2020 novemberében tartják, és itt ezen várhatóan már nem kell izgulnia a republikánus jelöltnek, ugyanis a most közzétett számokból kiderül, hatalmas lendülettel kezdte a pénzek összelapátolását, már most 130 millió dollárnál jár. Ez háromszor annyi, mint a legtöbb pénzt begyűjtő demokrata jelölt, Bernie Sanders kampányának eddigi bevétele. A hivatalban lévő elnökök jellemzően nagy pénzügyi előnnyel indulnak, hiszen minden iparág képviselői igyekeznek az elnök kedvére tenni, pénzügyi adományokkal is.

 

Ugyanakkor ha összeadjuk a demokrata jelöltek bevételeit, akkor már összesen kétszer akkora összeg jön ki, mint Trump bevétele.

Ez a leginkább azért van, mert egy-egy magánszemély hozzájárulásának van egy felső korlátja – hiába milliárdos valaki, nem öntheti a százmilliókat közvetlenül a neki tetsző jelölt kampányába -, a demokraták viszont az utóbbi időben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a kisebb pénzű, akár csak néhány tíz- vagy száz dollárt adó támogatók számát bővítsék. Ezt maga a párt is támogatja, az elnökjelölti tévévitákban csak akkor vehet részt egy jelölt, ha adott számú kampánytámogatót is begyűjt. Ennek eredményeként a demokraták idén eddig összesen százmillió dollárt gyűjtöttek be 200 dollárnál kisebb adományokból, miközben ez a szám Trumpnál negyedekkora.

A demokrata pártban példátlanul sokan indítottak elnökjelölti kampányt, több mint húszan igyekeznek leváltani az elnököt. Ez azonban a most közzétett beszámolók alapján nem sokáig lesz így: a mezőny fele több pénzt költött a legutóbbi negyedévben, mint amennyit behozott. Ez hosszú távon fenntarthatatlan, ezért több ismert és papíron erős jelölt várhatóan búcsúzni fog a következő hónapokban, hacsak nem tudják valamilyen momentummal magukra irányítani a figyelmet (többek között Beto O’Rourke, Amy Klobuchar, Cory Booker és Kirsten Gillibrand is ebbe a körbe tartozik).

Valójában a húszból csak 4-5 demokrata jelölt kampánya tűnik életképesnek. A legnépszerűbb jelölt még mindig Obama alelnöke, Joe Biden, igaz, ahogy egyre többen követik figyelemmel a demokrata előválasztásokat, úgy kopik a politikus népszerűsége. Bernie Sanders vermonti, Elizabeth Warren massachusets-i és a Kamala Harris kaliforniai szenátor nagyjából ugyanúgy, 15 százalék körül áll a népszerűségi listákon, ám Sanders egyelőre őrzi pénzügyi előnyét.

 

De a népszerűség és a pénzgyűjtési képesség nincs feltétlenül arányban egymással, ezt mutatja Pete Buttigieg esete. A kisvárosi polgármester sikeres kommunikációs stratégiával szerzett híveket magának, főleg a városi elit körében, ám egy nagy gyengéje van: a demokrata párt legnagyobb szavazói csoportja, az afroamerikaiak körében a nullát súrolja a támogatottsága. Buttigieg tehát hiába tudott rengeteg pénzt behozni, ha nem javít ebben a körben, akkor nem lesz sok esélye az előválasztásokon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump egyesült államok elnökválasztás usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.