Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. július 13. 11:59 Világ

A Földközi-tenger annyira szennyezett, hogy megfeketedett halakat fognak ki belőle

„Alig maradt néhány hal. Amelyeket mégis kifognak, azok mocskosak. Ha kinyitod a kopoltyújukat, látod, hogy belül feketék” – panaszkodott egy helyi a tunéziai tengerparton a Guardian szomorú képet festő helyszíni riportjában. A víz szennyezettsége Tunéziában – és az egész Földközi-tenger térségében – egyre súlyosabb méreteket ölt.

„Amikor gyerek voltam, a szüleim hagyták, hogy egész nap a strandon játszunk, ússzunk a vízben. Ezek voltak akkoriban a legjobb strandok a környéken. A saját gyerekeimet viszont már máshova viszem” – mondta egy nő a tunéziai főváros, Tunisz egyik tengerparti negyedénél. A Google Maps 2017-es képein is kidomborodnak a kisebb szemétkupacok, a legnagyobb gondot azonban nem is a lakossági hulladék okozza, hanem a nehézipar.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEljött az idő, hogy pánikba essünk az éghajlatváltozás miattMegjelent egy könyv, ami szerint nagyon racionális rettegni az éghajlati katasztrófa miatt, mert a mi életünket is ketté fogja törni. Nehéz vitatkozni vele.

Az előírások alapján a nagyipari termelésnél használt szennyvizet először a keletkezési helyén kell kezelni, majd tovább tisztítják. Hivatalosan azonban a tunéziai szennyvíz mindössze negyedét tisztítják meg, a nagyobbik része egyszerűen beleömlik a tengerbe vagy a folyókba. Ráadásul a kizárólag állami tulajdonba tartozó víztisztítók sem töltik be a szerepüket.

„Őrület, ahogy működnek. Teszteltük a vizet, mielőtt befolyt volna a szennyvíztisztítóba, majd akkor is, amikor kijött. Sok különbség nem volt a vízminőségben”

– mondta a lapnak egy helyi környezetvédelmi szervezet elnöke. A vízben nagy mennyiségű nitrátot, foszfátot és egészségre káros baktériumokat találtak. A kutatási eredményeiket jelezték a kormánynak és a tisztítók építését támogató donoroknak is, mint a Világbank, az EU vagy a német fejlesztési bank, de a helyi környezetvédelmi szervezet szerint nem érdekli őket a szennyezés.

Tunisz mellett több nagyváros partvidéke is érintett, például a második legnagyobb város, Szfaksz és a hatodik legnagyobb, Kábesz környéke. Egész partszakaszok használhatatlanok a strandolásra, és számos olyan része van a tengernek, ahol már nem élnek halak, különösen nagyobb testűek.

Szeméthalmok Libanonban még 2010-ben. Fotó: AFP

A Földközi-tenger szennyezettsége nemcsak Tunéziát érinti. A világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, a WWF júniusi jelentése egészen elborzasztó adatokat közölt a tenger szennyezéséről. A tengert évi több mint 500 ezer tonna műanyag árasztja el,

ami percenként 34 ezer eldobott félliteres PET-palacknak felel meg.

A leggyakoribb hulladéknak a műanyag szatyor és a folpack számít.

A tenger partjainak minden egyes kilométerén naponta több mint öt kilogramm tengeri hulladék halmozódik fel. A legszennyezettebb terület Törökország déli része, de Barcelona, Velence, Tel-Aviv, Valencia és a marseille-i öböl is a rendkívül szennyezett partszakaszok közé tartozik. A legtöbb szemét Egyiptomban, Törökországban és Olaszországban kerül be a vízbe.


Az ENSZ  filmje az óceánok szennyezéséről

A Földközi-tenger az egyik legszennyezettebb víz a Földön, a világ vizeinek egy százalékát teszi ki, de a mikroműanyagok hét százalékát tartalmazza. Ez amiatt is különösen aggasztó, mert az ENSZ szerint egy hasonló méretű tengertől sem függ annyi ember, mint a Földközi-tengertől, amelynek 21 ország fekszik a partján.

A helyzet olyan komollyá vált, hogy egy francia lap szerint a Franciaországhoz tartozó Korzika környékén tavasszal egy több tucat kilométer hosszú egybefüggő szemétsziget állt össze. Igaz, a Csendes-óceáni szemétszigettel ellentétben erről azt mondták, hogy leginkább az áramlatok miatt állt össze, és hetek vagy hónapok alatt szétszakadhat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA klímaváltozás már javában ostromolja az első vízparti városokatA szenegáli Saint-Louis a világörökség része, és már 10 ezer lakosát telepítették ki az óceán növekvő szintje miatt. 2050-ig 200 millióan járhatnak hasonlóan.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Földközi-tenger klímaváltozás szennyezés Tunézia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. szeptember 10. 05:05 Világ

Hajók lángolnak, mégis nő a forgalom Európa legfontosabb kereskedelmi útvonalán

Ismét egyre több a támadás a Vörös-tengeren, ám a húsziktól kevésbé tartó orosz szellemflotta és a kínai kereskedők mégis növelik a forgalmat.

Mészáros R. Tamás
2024. szeptember 5. 05:31 Világ

A politika szereti a kisvállalkozókat, de nem biztos, hogy messzire jutunk velük

Magasabb életszínvonalhoz nagyobb termelékenység kell, de az olasz példa azt mutatja, hogy ezt nehéz elérni a mikro- és kisvállalkozások túlsúlyával.

Hajdu Miklós
2024. augusztus 30. 15:31 Vállalat, Világ

Mélyütés lenne Magyarországnak a Barátság leállítása, de Ukrajna is sokat veszthet

Két évvel hamarabb állhat le Barátság kőolajvezeték, mint hogy a Mol felkészülne az orosz olaj kiváltására, ezért jelentősen nőhetnek az üzemanyagárak.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 11. 05:13 Élet, Közélet

Építünk ide egy nagy lakóparkot, az óvoda, az orvos és a közlekedés meg legyen a város baja

A beruházókat semmi sem kötelezi arra, hogy a közcélú igényeket figyelembe vegyék, így csak akkor építenek óvodát vagy rendelőt, ha nekik is megéri.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 10. 15:29 Adat, Pénz

Kivételesen jól járnak a nyugdíjasok a kormány inflációs tévedésével

Míg az utóbbi években a nyugdíjasok hitelezték az államot a novemberi visszamenőleges emelésig, idén nőhet a juttatások reálértéke, mert 6 százalék alatt marad az infláció.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 10. 13:23 Közélet, Vállalat

Nagy Márton készül, de mit tehet a kormány a Temu és társai térhódítása ellen?

Évek óta tart a hazai e-kereskedők háttérbe szorulása, a kormány most intézkedhet, az offline világ után az online térben is adminisztratív eszközökkel próbálkozna.