Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. június 9. 17:08 Világ

Régi antiszemita mítosszal számolt le egy londoni professzor

A harmincas évek Németországában a zsidó kisebbség részaránya nem érte el a lakosság egy százalékát, miközben a náci propaganda szerint az ország vagyonának közel egyötödét birtokolta. Ez a becslés nem csak a zsidóellenes indulatok szítására volt alkalmas, hanem ürügyet is adott Hitler számára, hogy különböző módokon megadóztassa és elkobozza a zsidók javait.

Csakhogy ennek egyáltalán nem volt valóságalapja. Ezt igazolta a háborút követően összeállított adónyilvántartásokra hivatkozva egy nemrég megjelent tanulmányában Albrecht Ritschl, a London School of Economics gazdaságtörténet professzora.

A vagyonelkobzás eleinte még csak leginkább a kivándorló vagy a kivándorlást fontolgató zsidókat veszélyeztette. Ausztria 1938-as történő bekebelezése után azonban nem halogatták tovább a nácik a Harmadik Birodalom területén lakó zsidó lakosság kifosztását. Már az ekkori vagyonösszeírások is arról árulkodtak, hogy a zsidók kezében lévő javak messze elmaradnak a várakozásoktól, és hiába számított rá Hitler (vagy legalábbis tett úgy a propaganda kedvéért), nem fogják megteremteni a német hadakozás pénzügyi alapjait.

A fosztogatások sem voltak teljes körűek, az összeírt javaknak csak egy részét vették el az eredeti tulajdonosaiktól. Ennek ellenére a zsidó lakosság tulajdonképpen a teljes vagyonát elveszítette, mert azt a keveset, amit a nácik nem koboztak el, a vészkorszakban kénytelenek voltak felélni. Ritschl szerint azonban a zsákmány az állam szempontjából marginális értékű volt, és akkor az lett volna akkor is, ha tényleg az utolsó garasig mindent elvesznek.

A kutató számszerűen is megbecsülte többféle eljárással, hogy a németországi vagyonnak valójában mekkora része állhatott a zsidó kisebbség tulajdonában.

Az eredményei szerint ez az arány 0,9 és 1,6 százalék között lehetett, ami lényegében alig különbözőik a lakosságban mért 0,8 százalékos részesedéstől.

A náci propaganda ehhez képest mesésen gazdag zsidók tömegeiről harsogva keltett tévhiteket már a harmincas évek elejétől kezdve.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hitler holokauszt németország vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.