Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. március 11. 17:53 Világ

Húsz év múlva nem lesz annyi áram, amennyit a gépek felzabálnak

Minden egyes alkalommal, amikor bekapcsolod a mobiltelefont, a számítógépet vagy az okostévét, ezek a gépek olyan adatközpontokhoz kapcsolódnak, amelyek irdatlanul sok áramot fogyasztanak. Jelenleg már a világ energiatermelésének 10 százalékát használják fel az ilyen szerverközpontok, és ahogy egyre több gép kapcsolódik az internethez, a helyzet egyre rosszabb lesz.

Ha nem alakítjuk át radikálisan a számítógépeink tervezését, vagy a felhasználását, akkor becslések szerint már 2040-re nem lesz annyi áram a világ energetikai hálózataiban, amennyivel minden eszközt működtetni lehet.

A megoldás a kvantumszámítógépekre való átállás lehetne, és bár ezek fejlesztésével többen is foglalkoznak, közben a világ leginkább energiafaló szuperszámítógépeit is egyre csak bővítik. A kínai csúcstartó gép jelenleg 18 megawattot fogyaszt évente, miközben egy átlagos amerikai vízerőmű 36 megawattot termel.

A kvantumszámítógépeknek így az újszerűségük mellett az a fontos feladatuk is meglesz, hogy mérsékeljék a globális energiafelhasználást. Egy klasszikus, azaz mai módon működő szuperszámítógép átlagosan legfeljebb 10 megawatt energiát fogyaszt évente, ami majdnem 10 ezer háztartás energiaszükségletének felel meg. Egy megawatt előállításának költsége viszont az Egyesült Államokban 1 millió dollár körül van.

Egy kvantumszámítógép viszont beéri mindössze 25 kilowattal, ami évi 16 ezer dollárra szorítja le az áramtermelés költségét. Ahogy a Quartz írja, a jövőben a hagyományos és a kvantumszámítógépek együttes alkalmazása lehet reális forgatókönyv, és ez már segíthet áthidalni az energiaproblémát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nincs esélye a meteorológusnak, hogy pontos előrejelzést adjon?Szédületes ütemben fejlődik a technológia, egyre jobbak a jóslatok, de egészen pontosak nem lehetnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTechóriásokkal versenyez egy egyetemi kutató az első kvantumszámítógép kifejlesztésénA kvantumszámítógépek olyan problémákra fognak választ adni, amiket most még el sem tudunk képzelni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ adatközpont áram áramfogyasztás energia kvantumszámítógép szuperszámítógép Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.

Hajdu Miklós
2025. február 14. 14:02 Világ

Csak meg ne tudja Donald Trump, hogy mekkora az áfa Magyarországon

Unortodox számítás alapján vetne ki importvámokat az amerikai elnök, ahol a tervek szerint egyebek mellett az áfakulcs nagyságát is figyelembe veszik.

Mészáros R. Tamás
2025. február 13. 06:00 Világ

Agresszívabb külpolitikára utal a USAID szétverése, amit Orbán győzelemként ünnepel

Alkotmányos válságot is okozhat az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség beszántása, ami Orbán öröme ellenére számára is tartogat kockázatokat.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.