Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. február 6. 09:10 Világ

Kétmilliárd ember életét lehetetleníti el a Himalája gleccsereinek olvadása

A világ legnagyobb hegységét, a 3500 kilométer hosszú Himalája-Karakorum-Hindukus-Pamír-Tiensan vonulatot a világ harmadik pólusának is szokták hívni, abból a szempontból nem véletlenül, hogy a becslések szerint szűken számolva 6000 köbkilométer jég lehet a hegyeket morzsoló gleccserekben.

Ez ugyan elhanyagolható az Antarktisz 26 millió köbkilométeres jégraktárához képest, de az emberi jelentősége így is óriási. Itt ered az Indus, a Gangesz, a Brahmaputra, a Mekong, a Jangce és a Sárga folyó, amelyek együttesen kétmilliárd ember megélhetését biztosítják – ebből szűken a régióban élnek 250 millióan.

Most megjelent egy egészen komoly, 640 oldalas jelentés az éghajlatváltozás Himalájára és a környező hegységekre gyakorolt hatásáról,*Egy, a régióban lévő országok által közösen finanszírozott, a magashegységi élet fenntarthatóságával foglalkozó nepáli központú civil szervezet, az ICIMOD készítette a jelentést, amibe 350 kutatót és 185 civil szervezetet vontak be. és a megállapítások kifejezetten aggasztóak. A gleccserjég volumenének 15 százaléka már most elolvadt a hetvenes évekhez képest, amit jól lehet dokumentálni a gleccserek visszavonulása vagy a gleccsertavak száma és mérete, illetve a folyók vízhozama növekedésének megfigyelésével.

Csakhogy ha minden így megy tovább, és az emberiség nem csökkenti szén-dioxid-kibocsátást, akkor a maradék jég kétharmada is eltűnhet. Sőt, még akkor is el fog tűnni a gleccserjég harmada, ha gyors ütemben visszaszorítják a szén-dioxid-emissziót.

 

Ennek az az oka, hogy a felmelegedés a hegységekben szélsőségesebb hatással jár. Ha hatalmas erőfeszítéssel sikerül is a Párizsban körvonalazott 1,5 foknál tartani a felmelegedést (ez erősen kétséges), a Himalája régiójában az is átlagosan 2,1 fokos hőmérséklet-növekedést okozhat. Az éghajlat változása miatt egyébként a Karakorum egyes gleccserei még nőttek is, ide ugyanis a szokásosnál több felhő és csapadék terelődött az utóbbi években. A jelentés szerint azonban évtizedes időtávon ezek a gleccserek sem fogják megúszni.

Először a folyók vízhozamának nagy arányú emelkedésére kell számítani, ami időnként katasztrofális áradásokat okoz majd a világ legnagyobb népsűrűségű régióiban. Aztán (2050-2060-tól) a vízhozam drasztikus visszaesése várható, ami a mezőgazdaság és az élelmezés fenntarthatóságára és a vízellátás állandóságára lesz súlyosan negatív hatással. Eddig ugyanis éppen a tavaszi-nyári olvadással kiszámíthatóan érkező víz tudta ellensúlyozni az időszakosan jelentkező szárazságokat. A levegő már eddig is erősen szennyezett volt a régió városaiban, a szélsőségesebb időjárás csak fokozhatja ezt.

A régióban igen nagy a politikai instabilitás, Indiának Pakisztánnal és Kínával is lezáratlan háborúi és határvitái vannak (a Himalája legnagyobb gleccserén, a Sziacsenen nem is olyan régen még lövöldöztek is egymásra a két atomhatalom katonái), de Nepál sem a politikai rendszerének állandóságáról ismert. A régió része Afganisztán és Mianmar is. A politikai bizonytalanság tovább nehezíti az együttműködést a térségben, így még nehezebb lesz választ adni a kihívásokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs már olyan jégmező, amelyet érintetlenül hagyna a klímaváltozásA globális felmelegedés az Antarktika keleti régiójának jégtakaróján is egyre inkább meglátszik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ éghajlatváltozás globális felmelegedés himalája klímaváltozás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.