Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. január 3. 11:00 Élet, Világ

Csehországban kötelező lett segélyszervezetnek átadni az el nem adott élelmiszert

A cseh alkotmánybíróság helyben hagyta azt a törvénymódosítást, amely a nagyobb élelmiszerüzletek számára kötelezővé teszi, hogy az el nem adott, hibás, de fogyasztható termékeket ingyen adják át a segélyszervezeteknek.

A jogszabály a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekre írja elő a kötelezettséget, vagyis gyakorlatilag a szuper- és hipermarketeket érinti leginkább. Az előírás szerint az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszereket olyan szervezeteknek, jellemzően élelmiszerbankoknak kell átadni, amelyek képesek tárolni és a rászorulókhoz eljuttatni a termékeket.

A korábban beadott törvénymódosítást az országgyűlési képviselők egy csoportja azzal támadta meg, hogy sérti a tulajdonhoz való jogot. Konkrétan azzal érveltek, hogy senkit sem lehet a tulajdonában lévő ingóság ingyenes átadására kötelezni, még akkor sem, ha egy segélyszervezet a címzett.

A kereskedelmi lobbi szerint ez a jogszabály az állam szociális ellátórendszerének egyik feladatát kényszeríti rá a gazdasági szereplők egy szűk körére: a boltok tulajdonosaira.

A bíróság szerint azonban a törvény része annak a helyi és nemzetközi törekvésnek, amely a feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét szeretné csökkenteni, a módszer megválasztásával kapcsolatban pedig csak annyit jegyzett meg, hogy pusztán annak alkotmányellenességét tudja vizsgálni. Márpedig ezt nem találta indokoltnak, így a beadványt elutasította.

Magyarországon ugyan nincs ilyen kötelezettség, de a nagyobb üzletláncok és a gyártók is rendszeresen és egyre nagyobb mennyiségben adnak át élelmiszert a rászorulóknak, leginkább a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül. A szervezet a honlapján azt írja, hogy 2017-ben már több mint 300 ezer embernek juttatott el közel 9300 tonna élelmiszeradományt, összesen több mint 5,2 milliárd forint értékben.

Élet Világ adomány Csehország élelmiszer élelmiszerbank V4 Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2020. július 1. 17:42 Élet, Világ

Romantikus, környezetvédő, de egyre keresettebb is a vitorlás hajós teherszállítás

Pár álmodozó dolgozik rajta évek óta, de egyre erősebb szubkultúrája van Nyugat-Európában a vitorlás teherhajózásnak, illetve a vitorlással szállított áruk értékesítésének.

Torontáli Zoltán
2020. július 1. 12:47 Élet, Világ

Melyik országnak van a világon a legjobb egészségügyi rendszere?

A válasz nem egyértelmű, attól függ, hogy mit nevezünk jó ellátásnak, de Obama elnök egykori tanácsadója megmondta a véleményét.

Fabók Bálint
2020. július 1. 06:48 Élet

Alvás a lépcsőházban és hetvenszeres túljelentkezés – mi lett azokkal, akik a járvány miatt veszítették el a munkájukat?

Sikeres állásinterjú után baleset, külföldre menekülés vagy éppen szerencsés visszatérés a munkához. Öt sors, amelyet teljesen felforgatott a járvány.

Fontos

Bucsky Péter
2020. július 2. 06:49 Közélet

Elképesztően drága veszteséggyár lesz, a kormány mégis megépítteti

Külföldi példák alapján nem sok üzleti potenciál lesz a 65 milliárdos hajdúnánási motorversenypályában. A finnek egy hasonló létesítményt nem egész 9 milliárdból hoztak ki.

Torontáli Zoltán
2020. június 30. 11:58 Élet

A járvány számai azt mutatják, hogy nem kell annyit orvoshoz járni, amennyit szoktunk

Visszaesett mindenfajta orvos-beteg találkozás, de a telemedicina még kezdetleges formában is jobban működik, mint amennyire eddig használta a magyar egészségügy.

Bucsky Péter
2020. június 30. 06:51 Közélet

A fideszes településeknek is fájhat az önkormányzati megszorítás

Főleg a települések adottságaitól függ, hogy mennyire sújtják a kormányzati elvonások, amelyek várható mértékét az összes város és falu esetében térképre vittük.