(A szerző a Concorde részvényelemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Nyár elején még úgy tűnt, hogy az elmúlt három év gazdasági nehézségeinek a legrosszabb részén már túl vagyunk, és a gazdaság egy „puha landolás” felé haladhat, ahogy a jegybankok elkezdik csökkenteni az alapkamatot. Az elemzők optimisták voltak a gazdaság és az olajipar kilátásaival kapcsolatban.

Az olajiparban az első riasztó jelzések július elején a negyedéves számokkal érkeztek, az Exxon és a BP is a vártnál rosszabb finomítói árrésekről (marginokról) számolt be világszerte. Aztán augusztusban több negatív makrogazdasági adat is napvilágot látott, leginkább a gyengülő foglalkoztatottsági adatok és a nagyon gyenge menedzser beszerzési indexek (PMI) erősítették a közelgő recessziótól való félelmet.

Az olaj ára és a finomított olajtermékek árai esésnek indultak, az iparág kilátásai jelentősen romlottak a tavaszi és nyár eleji időszakhoz képest. Az elemzők most arra figyelmeztetnek, hogy egy globális gazdasági visszaesés mélyebb hatással lehet az olajiparra, mint azt korábban feltételezték, és a következő időszakban nagyobb kihívások elé nézhet az iparág.

Finomítás és petrolkémia

Az orosz-ukrán háború és az Oroszország elleni szankciók hatására kilőttek a finomítói marginok Európában, aztán ahogy a világ elkezdett alkalmazkodni, megindult egy normalizációs folyamat. Amely azonban sokkal gyorsabbnak bizonyult a vártnál: a piac úgy számolt, hogy 2026 környékére térhetünk vissza a 4-6 dollár/hordó körüli finomítói marginokhoz, a második negyedéves jelentésekből azonban kiderült, ez mostanra szinte le is zajlott.

Az OMV esetén például 8 dollár/hordós volt az éves várakozás, 7 dollár/hordó lett a második negyedéves és 6 dollár/hordó lett a júliusi átlag, amely amúgy az egyik legerősebb hónapnak számít az iparágban. Ezekre a hírekre a legtöbb olajipari cég részvénye 3-5 százalékot esett.

A gyenge marginok oka, hogy egyszerre csökkent a kereslet, és nőtt a kínálat. Kevesebb benzin, dízel és kerozin fogyott, mivel az európai megélhetési válság, a gazdasági nehézségek és az ipar leépülése tovább fokozódott, és a kínai növekedés is lassult a nyersanyagfaló építőipari aktivitás csökkenésével párhuzamosan.

Eközben új finomítói kapacitások kerülnek üzembe világszerte, például az ománi Duqm finomító 230 ezer hordó/nap kapacitással, és várhatóan Nigériában is üzembe helyezik a Dangote finomítót 650 ezer hordó/nap kapacitással.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a finomítói és finomított termék „crack spreadek”, valamint a finomítói marginok gyorsabban esnek, mint azt korábban várni lehetett. (A „crack spread” csak az alapanyagköltség és a késztermék közötti árkülönbséget tartalmazza, míg a finomítói referencia marginok tartalmazzák a finomítók hatékonyságát és egyéb operatív költségeket. Így a „crack spreadet” szokták használni a piac állapotának jellemzésére. A finomítói referencia margint pedig egy adott finomító vagy cég profitabilitásának mérésére, így nem meglepő, hogy az olajipari cégek a finomító referencia marginokat szokták publikálni negyedéves vagy néha havi rendszerességgel, ez ad jó közelítést a valóban realizált marginhoz.)

Az év hátralévő részének kilátásai is borúsak, a kereslet szezonális okok miatt még gyengébb lehet a következő negyedévekben. Július kezdete óta a Brent alapú finomítói crack spread erősen az előző negyedéves 10 dollár/hordó szint alá esett. A finomítói marginok júliusban 5-6 dollár/hordó körülire estek, ami akár 5 vagy 4 dollár/hordó alá is csökkenhet az év végén, szemben azzal a 15-20 dollár/hordós szinttel, amit az orosz-ukrán háború első évében realizálhattak a cégek. (A történelmi norma amúgy 4-5 dollár/hordó volt, persze még a mostani inflációs hullám előtt.)

Szenved az európai petrolkémiai ipar is, amely jelentős nyereséget ért el még a Covid-járvány alatti ellátási lánc zavarainak hatására, azonban az orosz-ukrán háború és az energiaárak emelkedése miatt költségeik jelentősen nőttek, a gazdasági problémák felerősödtek, a kereslet csökkent. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben Kína hatalmas túlkapacitást épített ki, és újból importnyomás alá helyezte Európát.

A petrolkémiai ipar különösen érzékeny az ilyen gazdasági változásokra, mivel termékei – például autók gyártásában használt vegyületek – erősen ciklikusak és költségérzékenyek. Ilyen környezetben az európai petrolkémia nem versenyképes más régiókkal szemben, akik olcsóbban jutnak energiához és olyan kulcsfontosságú alapanyagokhoz, mint a kőolajból származó nafta vagy etán.

Mi lesz az olaj árával?

A finomított termékek gyenge kereslete visszahat a nyersolaj árára is. A nyár elején, amikor még fényesebbek voltak a kilátások, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bejelentette, hogy 2023 októberétől kezdve fokozatosan enyhíti a termeléscsökkentéseket 2025 végéig. Ez a hír kezdetben negatív árreakciót váltott ki, de az OPEC gyorsan hozzátette, hogy ha a gazdasági helyzet gyengének bizonyul, akkor késleltetik a terv végrehajtását. Ennek hatására az olajárak visszapattantak 80 dollár/hordó fölé.

Azután viszont július közepétől gyenge foglalkoztatási és PMI-adatok jelentek meg, különösen Európából, az ezt követő újabb augusztusi OPEC-ülésen azonban a várakozásokkal ellentétben nem érkezett hír arról, hogy elhalasztanák a termeléscsökkentés fokozatos enyhítését. Kérdésessé vált, hogy az OPEC valóban megvédi-e a 80 dollár/hordós küszöbárat, ahogy korábban hitte a piac.

Miután bő egy hónapig 80 dollár/hordó alatti áron kereskedtek az olajjal, és a kilátások is egyre romlottak, az OPEC végül szeptember 5-én bejelentette, hogy elhalasztja a termeléscsökkentés feloldását első körben decemberig, amikor üléseznek, hogy megvitassák a kartell hosszú távú stratégiáját. (Ahogyan arról írtunk már, egyre látványosabb, hogy a kartell mozgástere szűkül.)

Habár azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hír után rögtön emelkedni kellene az olajárnak, sokakban inkább kétségeket ébresztett a hosszú távú kereslettel és kínálattal kapcsolatban. Az OPEC-et vezető Szaúd-Arábia arról volt híres, hogy sokkal jobb információval rendelkezik az olajpiacról, mint bárki más. Ez a döntés pedig beismerése lehet annak, hogy a közeljövőben nincs szükség annyi olajra, mint azt a kartell korábban gondolta, ami inkább csökkentheti a piac bizalmát a tartósan 80 dollár/hordó feletti olajárban.

Jelenleg úgy látszik, hogy ha nem csökkenti tovább a termelését az OPEC jövő év elejétől, akkor az olaj ára tartósan benézhet 70 dollár/hordó alá. De egy további termeléscsökkentés is csak eltolhatja a problémát, teret adva olyan magasabb kitermelési költségekkel rendelkező játékosoknak, mint például az Egyesült Államok.

Hosszú távú problémák az EU-ban

Az európai finomítás jövője hosszú távon is ködös a gyengélkedő kereslet és az ipari kapacitások leépülése miatt, továbbá az erős zöld politika sem használ az iparágnak. Ezen felül hatékonyabb finomítók épülnek világszerte, amik végső soron európai finomítókat szoríthatnak ki.

A BP például úgy tervezi, hogy jövőre harmadával csökkenti az 1935-ös építésű német gelsenkircheni finomítójának kapacitását. A Shell, amely – előre látva a problémákat – az európai finomítói kapacitásaitól már jórészt a 2010-es évek során megszabadult, az új zöld beruházásait fogta vissza a kontinensen. A vállalat július elején jelentette be, hogy felfüggeszti a hollandiai, 820 ezer tonna/éves kapacitású bioüzemanyag-gyárának az építését, amely döntés nagyjából 0,6-1 milliárd dollárjába fájhat a vállalatnak. Ezzel párhuzamosan a BP is lefaragja az új bioüzemanyag-projektek fejlesztési terveit, különösen a meglévő telephelyeken a fenntartható repülőgép-üzemanyag és a megújuló dízel projekteket.

A bioüzemanyag iránti kereslet ugyanis nagyrészt kormányzati előírásokon alapul. A biodízel és a zöld repülőgép-üzemanyag két-háromszor annyiba kerül, mint a fosszilis tüzelőanyagból származó termékek, a fogyasztást az európai országok azon vállalásai hajtják, hogy egyre növekvő arányban keverik a zöld üzemanyagot a hagyományos típusokhoz. A gond az, hogy a kormányok gyakran változtatják álláspontjukat a zöld célokkal kapcsolatban is. A piaci szereplők bizonytalanságát joggal növeli, hogy egyre több országban törnek előre olyan radikálisabb pártok, amelyek egyáltalán nem elkötelezettek az olyan uniós szabályozásokkal kapcsolatban, mint a zöld politika.

A szintén gyengélkedő európai petrolkémiai szegmensben is folyamatosak a bezárások, mivel ahogy említettük, a makrogazdasági szembeszéllel és a magas energiaárakkal nehezen küzd meg a szektor. 2024-ben az ExxonMobil és Sabic zár be közel évi egymillió tonnás etiléngyártó kapacitásokat Franciaországban és Hollandiában. Annak érdekében, hogy az iparág helyreálljon, elkerülhetetlenek további bezárások és a konszolidáció.

Kilátások 2024 végére és 2025-re

Az olajipar tehát jelenleg komoly nehézségekkel küzd a globális gazdasági problémák miatt. Az év eleji optimizmus után, amely a gazdasági lábadozást és stabilizálódást várta, a recessziós félelmek egyre erősödtek, különösen Európában és Kínában. A finomítói marginok, amelyek korábban a háború következményeiből profitáltak, gyors ütemben csökkennek a benzin, dízel és kerozin iránti kereslet gyengülése miatt. Az európai megélhetési válság és az ipari hanyatlás mellett az új globális finomítói kapacitások, mint az ománi Duqm és a nigériai Dangote, tovább növelik a finomított termékek túlkínálatát.

Az OPEC korábban bejelentette, hogy fokozatosan enyhíti a jelenleg hatályban lévő termeléscsökkentési vállalásaikat, de a gyenge gazdasági adatok és az olajár 80 dollár/hordó alá esése további bizonytalanságot okozott. Amennyiben nem késleltetik a termelés növelésének tervét, az olajárak tovább csökkenhetnek, 2025-ben akár 70 dollár/hordó alá is benézhet az ár, ami jelentős kihívást jelentene az iparág számára.

Az európai petrolkémiai szektor kilátásai borúsak, mivel a gyenge kereslet, a magas energiaárak és a túlkínálat nyomást gyakorolnak a marginokra. A recessziós félelmek és a kínai túlkínálat tovább fokozza a kihívásokat a petrolkémiában, miközben az iparág hosszabb távú konszolidációra és kapacitáscsökkentésre számít.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk700 milliárd oka van annak, hogy a kormány és a Mol ragaszkodik az orosz olajhozLassan a Mol-csoport által kiszolgált Magyarország és Szlovákia lesz az orosz olaj utolsó uniós vásárlója, és ez hatalmas hasznot hajt nekik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMessze van még a világ olajfogyasztásának csúcsaAz egy főre jutó fogyasztás alapján a világ olajfüggése közel 45 éve gyakorlatilag állandó, és nem látszik, mitől változna ez meg belátható időn belül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország másfélszeresére növelte az orosz kőolaj importját az elmúlt évben, miközben Európa hatodával csökkentetteA Mol az egyik legnagyobb nyerészkedő az uniós piacokról kiszoruló, csak jelentős diszkonttal értékesíthető orosz olajon. A szankciók miatt százmilliárdos állami többlet bevételhez jutott a kormány is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat olajár olajfinomítás olajfinomító olajfogyasztás olajipar OPEC Olvasson tovább a kategóriában