Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. november 18. 14:23 Élet, Vállalat

A rezsi emelkedése hajtja vissza a magyar dolgozókat az irodába

A koronavírus-járvány nyomán sokan keresztet vetettek az irodaházakra, mondván, az otthoni munkavégzés olyan jól bevált, hogy a dolgozók soha nem akarnak már visszatérni a korábbi munkarendhez, aki pedig ezt erőlteti, hátrányba kerül az alkalmazottakért folyó versenyben. Abban természetesen igazuk volt a hasonló elemzéseknek, hogy a járvány előtti világ már nem tér vissza, és nehezen találna megfelelő fehér galléros munkatársakat egy olyan vállalat, ahol egyáltalán nincs lehetőség a home office-ra.

Az inga azonban elkezdett a másik irányba lendülni, részben a munka és a magánélet otthon könnyebben elmosódó határai miatt, ennél azonban sokkal nagyobb súllyal esik latba jelenleg Magyarországon a rezsi emelkedése. Amikor a fél ország azt számolgatja, hogy belefér-e a továbbra is kedvezményesen igénybe vehető áram- és gázmennyiségbe, az ezen a határon és a fölötte lévők számára nagyon nem mindegy, hol töltik a munkaórákat, azaz a nap minimum harmadát.

Ennek hatásairól eddig inkább csak anekdotikus történetek szóltak, de a kereskedelmi ingatlanokkal kapcsolatos tanácsadás egyik vezető szereplője, a JLL Magyarország tapasztalatai megerősítik, hogy tényleg ez történik. A vállalat csütörtöki sajtóeseményén Pál Tamás szenior üzletfejlesztési igazgató a G7 kérdésére azt mondta, zajlik a dolgozók visszaáramlása, egyes cégek bajban is vannak, mert szeretnék bővíteni a munkaállomások számát, miközben az irodát már a hibrid (részben otthoni, részben irodai) munkavégzés körülményeihez igazítottak. Ez nemcsak kisebb irodaterületet jelent, hanem az elrendezést is érinti, például kisebbek a tárgyalók, kevesebb a munkaállomás, több viszont a nyugodt telefonálásra alkalmas szoba.

Most egyszerre jönne vissza mindenki, egyre többen dolgoznak az irodában, de nincs hely, mert átalakították, és részben közösségi terek lettek belőle

– fogalmazott a szakember.

A dolgokat bonyolítja, hogy az utóbbiak is ki vannak használva. „Akár nálunk is lehet látni, hogy lehet, hogy az irodában nem minden asztalnál ülnek, de tuti, hogy minden tárgyaló és telefonos szoba foglalt, mert kommunikálni kell az otthon lévő kollégákkal és az ügyfelekkel is” – tette hozzá Pál Tamás.

Persze vannak olyan cégek is, ahol egyáltalán nem bánják ezt a változást, mert ez segít azoknak a visszacsábításában, akik nem akartak bemenni az irodába. Pedig ezt egyes cégek – számos nemzetközi példához hasonlóan – Budapesten is olyan különlegességekkel igyekeztek ösztönözni, mint az irodaházban lévő sókamra, kosárlabdapálya vagy éppen az ellazulást szolgáló zen-szoba. A jelek szerint azonban a rezsi sokaknál többet nyom a latba. „Ahogy régen mondták, itt meleg van” – mondta erre Agócs Balázs, a JLL munkakörnyezeti stratégiai tanácsadója.

Az energiaárak emelkedésének egyértelműen pozitív hatása, hogy elkezdtek figyelni a spórolásra nemcsak az új irodaházak tervezői, hanem a már meglévők üzemeltetői, bérlői és azok alkalmazottjai is. „Ha végigmegy az ember a Váci úton, akkor látszik, hogy az irodaházak végre lekapcsolják a központi világítást, a dolgozók is leoltják a lámpákat” – hívta fel a figyelmet Major Krisztina, a JLL iroda-bérbeadási igazgatója.

A nagyobb cégek próbálják időben összpontosítani a home office-t is, mert ha mondjuk pénteken már mindenki otthon dolgozik, akkor nemcsak a világításon tudnak spórolni a vállalatok, hanem a fűtést is lejjebb lehet venni. Számos – elsősorban nemzetközi hátterű – cég pedig már egyébként is beszállt a dolgozói rezsiköltségeinek fedezésébe, miután általánossá vált a home office, ez pedig a mostani helyzetben pénzügyi értelemben is segíthet megtalálni az egyensúlyt az otthoni és az irodai munka között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy generáció talpraesettségét teszteli a járvány a távmunkás pályakezdésselA végzősök nagy része úgy kezdett el dolgozni az elmúlt időszakban, hogy gyakran csak hónapok után találkozott először személyesen a kollégáival.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA rugalmas helyett a biztos munkahelyet keresik a dolgozók a romló gazdasági kilátások miattA válságtól való félelem az irodákba is visszaterelheti a dolgozókat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHeti 10 óránál is többet videokonferenciázik a magyar felnőttek tizedeA rezsibe nem száll be a munkáltató, de eszközt a dolgozók közel fele kapott az online meetingekhez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat energiaárak home office iroda irodapiac rezsi rezsiemelés Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2023. május 26. 20:13 Adat, Élet

Olyan sok magyar él rabszolgasorban, mint Sopron vagy Tatabánya teljes lakossága

Változatos formában, de máig sokan süllyednek rabszolgasorsba, Magyarországon főleg a kiszolgáltatott, alacsony státuszú embereket fenyegeti a kényszermunka.

Pálos Máté
2023. május 26. 04:34 Élet

„Máshol pénz van, itt szeretet” – csodával határos módon megmenekült az ország legnagyobb menekültszállója

Amikor elkészítettük riportunkat a Madridi úton, úgy volt, hogy heteken belül be kell zárniuk, ám tegnap este jött a váratlan és pozitív fordulat.

Fabók Bálint
2023. május 24. 15:07 Élet

Egymás után jönnek ki Orbán-kritikus szövegekkel a legfelkapottabb magyar zenészek

Míg korábban a leghallgatottabb popzenészeket az apolitikusság jellemezte, most egy hónapon belül adott ki rendszerkritikus számot a Carson Coma és Azariah.

Fontos

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.

Trippon Mariann
2023. május 27. 13:03 Pénz

Fordul a kamatciklus a világban?

Az előző időszak masszív kamatemelései után a fejlett gazdaságokban tetőzött vagy hamarosan tetőzik a szigorítási ciklus, a piacok már a várható kamatcsökkentésekre fókuszálnak.

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.