Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. szeptember 16. 13:11 Élet

Az otthonról dolgozók kétszer akkora eséllyel szaladnak bele hatnapos munkahétbe

A távmunkában dolgozók kétszer akkora eséllyel dolgoznak heti 48 óránál (ami már hat munkanapnak felel meg) többet, mint akik bejárnak a munkahelyükre – többek között ez derült ki a Eurofound, egy EU-s kutatóalapítvány nemrég közzétett tanulmányából.

2020 tavaszától kezdve az Európai Unió összes tagállamában ugrásszerűen nőtt a teljesen vagy részben távmunkában dolgozók aránya. A tanulmány szerint 2020 júliusában Magyarországon a munkavállalók több mint harmada dolgozott a munkahelyén kívülről. Habár ez az arány a negyedik legalacsonyabb volt az EU tagállamai között, itthon és más tagállamokban is jelentős és maradandó hatásai voltak a munkaszervezés kényszerű átvariálásának.

Forrás: Eurofound – Right to disconnect: Exploring company practices. Távmunkában dolgozók aránya 2020 júliusában. Zöld: teljesen, kék: részben.

Egyes cégeknél szinte minimálisra csökkentették az irodai munkanapok számát, de leginkább az irodai és otthoni napokat kombináló hibrid megoldások terjedtek el.

A „kikapcsoláshoz való jogra” (right to disconnect) fókuszáló tanulmány aktualitása a járvány mellett az is, hogy idén januárban az Európai Parlament határozatban szólította fel az Európai Bizottságot, hogy rendeletben biztosítsa az uniós munkavállalók szabadidőhöz való jogát. Ennek a lényege az lenne, hogy a munkavállalóknak ne kelljen negatív következményektől tartaniuk, ha a digitális eszközeiken nem elérhetőek a munkaadó számára munkaidőn kívül, vagy ha például nem válaszolnak munkaügyi e-mailekre a szabadidejükben. Az EU-ban tagállami szinten egyelőre kevés országban van példa ilyen szabályozásra, de a régiónkban Szlovákiában például éppen idén lépett életbe egy ilyen törvény.

A tanulmány emlékeztet rá, hogy a home office-ban dolgozókat nagyobb mértékben érintő túlórázás hosszabb távon egészségügyi problémákhoz és mentális betegségek kialakulásához, kiégéshez vezethet. A Eurofound felmérése szerint a 2020 júliusában megkérdezett munkavállalók közül a heti 41 és 60 óra között és otthonról dolgozók ötöde számolt be arról, hogy elszigeteltnek érzi magát, 39 százalékuk pedig arról, hogy „érzelmileg kimerült” a folyamatos munkától. A munkahelyről dolgozók körében az első kategóriába csak a válaszadók 14, a másodikba a 34 százaléka sorolta magát.

A „kikapcsoláshoz való jogot” biztosító szabályozást bevezető országokban a jelentés szerint a legtöbb esetben a törvényhozás a szociális partnerek kollektív megegyezéseire volt hatással. A szakszervezetek és a munkaadói szervezetek céges vagy iparági szinten hozták meg az ezzel kapcsolatos részletszabályokat. A jelentés azt is megjegyzi, hogy ezekben a szabályozásokban többnyire az irányelv „puha” átültetését választották. Ez azt jelenti, hogy a vezetők és a beosztottak felelőssége odafigyelni rá, hogy a távmunka ne vezessen túlórázáshoz, ennek a fontosságát pedig a cég képzésekkel, emlékeztetőkkel tartja napirenden. A „kemény” alkalmazás ehhez képest a munkaidőn kívüli kommunikáció teljes tiltását jelenti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNehezebben fognak béremelést kapni azok, akik ragaszkodnak a távmunkáhozSok vezetőre tudat alatt az tesz igazán jó benyomást, ha bent látják maguk körül az irodában az alkalmazottakat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA most otthonról dolgozók fele a járvány után is otthon maradhatA távmunka elterjedése sok mindent megváltoztat az irodapiacon, ahol már nem a hely lesz a döntő, hanem a helyhez kapcsolódó szolgáltatás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy generáció talpraesettségét teszteli a járvány a távmunkás pályakezdésselA végzősök nagy része úgy kezdett el dolgozni az elmúlt időszakban, hogy gyakran csak hónapok után találkozott először személyesen a kollégáival.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet home office iroda kiégés munka munka-magánélet egyensúly távmunka Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Gajda Mihály
2025. április 23. 15:07 Világ

A világ legnagyobb gázmezőjéből jöhetne vezetéken Európába a földgáz, de sok az akadály

Tervek már 15 éve is készültek, de a belátható jövőben csak cseppfolyósított formában jön kontinensünkre Katarból a földgáz.