Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. szeptember 25. 10:29 Élet

Ha nem kell ingázni, a felszabaduló idő nagy részét az emberek túlórázva töltik

A járvány miatt elterjedt távmunka jelentős időmegtakarítást hozott idén tavasztól kezdve emberek millióinak, egy amerikai kutatás szerint az ingázás kiesésével nyert idő több mint harmadát az emberek munkával töltötték.

Egy 10 ezer amerikai megkérdezésével május és augusztus között készített kutatás adatai szerint az amerikai munkavállalók több mint fele (52,3 százalék) dolgozott otthon. 147,2 millió munkavállalóval, illetve napi átlagos 54 perces ingázással számolva ez azt jelenti, hogy mindennap összesen 62,4 millió óra volt a megtakarított idő.

A kutatók arról kérdezték a kutatás résztvevőit, hogy mivel foglalkoztak abban az időben, amit korábban ingázással töltöttek volna. A válaszadók ennek az időnek

a 35,3 százalékát töltötték az elsődleges munkahelyükkel foglalkozva túlórában, 8,4 százalékban viszont a második munkahelyükön dolgoztak.

Emellett a megtakarított idő csaknem ötödét otthoni kikapcsolódással töltötték, például filmezéssel, de jelentős időt fordítottak gyereknevelésre (11 százalék), a házimunkára (15 százalék), és a szabadtéri tevékenységekre is (11 százalék).

A felmérésből az is kiderült, hogy minél alacsonyabb végzettségű valaki, annál nagyobb részét fordította az megmaradó idejéből másodállásra: az érettségizettek majdnem kétszer annyit dolgoztak átlagosan a második munkahelyükön, mint a diplomások.

A kutatók szerint az adatok megerősítik más hasonló adatfelvételek eredményét, hogy a járvány több kisebb részre szakította szét a munkanapot. A házimunka vagy a távoktatásban tanuló gyerekekkel való foglalkozás miatt gyakran estébe nyúlt a munkavégzés ideje.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözel egy órával meghosszabbította a járvány a munkanapotTöbb kisebb részre szakította szét a munkanapot a járvány, de legalább rövidebbek lettek a meetingek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet amerikai egyesült államok home office ingázás szabadidő távmunka Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. április 9. 06:06 Élet

Szinte az egész országot letarolták a hajnali fagyok, óriási a kár a gyümölcsösökben

Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2025. április 3. 17:00 Élet, Közélet

A köztéri ivás lett a kocsmák fő versenytársa, és ezen nem segít a kocsmaprogram

Egyre gyakoribb, hogy a lakossági panaszok miatt az önkormányzatok fellépnek a boltok előtti italfogyasztás ellen, de egy dohányboltnak már nem lehet megtiltani, hogy éjszakai szeszforrás legyen.

Stubnya Bence
2025. március 31. 06:01 Élet, Pénz

Meglepő városokban kell keresni a leggyorsabban dráguló lakótelepi lakásokat

Az abszolút listán Pest és Debrecen kiszorította Győrt és Sopront, de a leggyorsabb áremelkedés Komlón, Várpalotán, Miskolcon és Szegeden ment végbe.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.