(A szerző a CIB vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Az év első felében kifejezetten jól teljesített a magyar gazdaság, éves alapon 7 százalékot meghaladó GDP-növekedést mutatnak az adatok. Sajnos azonban borítékolható, hogy hosszú ideig nem látunk újra ekkora növekedési számokat, sőt jó eséllyel még előjelet is váltunk.
Az elmúlt hónapokban az inflációs várakozások folyamatosan felfele, a növekedési prognózisok viszont lefele módosultak. Az év elején az elemzők még átlagosan 4 százalék körüli GDP-bővülést vártak 2023-ban, ami a háború kitörése után 3,5 százalékra csúszott vissza. A szeptemberi felmérés pedig már mindössze 0,9 százalékos átlagos növekedési várakozást mutat, és megjelentek az első negatív számok is az előrejelzésekben. A kilátásokat nyilván komoly bizonytalanságok övezik, a technikai recesszió (két egymást követő negyedévben csökkenő kibocsátás) azonban elkerülhetetlennek látszik, a 2023-as év egészében pedig kedvező esetben is csak a stagnálást valamivel meghaladó növekedés várható.
A vállalati szektor romló keresleti környezettel és költségsokkokkal küzd. A gazdaság külső környezete kedvezőtlenné válik: a globális növekedés lassul, az euróövezet már a harmadik negyedévtől zsugorodik, és – a korábbi válság periódusokkal ellentétben – most Kína sem teszi meg azt a szívességet, hogy a világ „végső fogyasztójaként” keresletet generál. A zéró-Covid politikához való ragaszkodás mellett az ingatlan- és hitelpiacon kialakult problémák is jelentős nyomás alá helyezik a kínai növekedést, a monetáris és fiskális politikának pedig a korábbi időszakokkal ellentétben jóval kisebb mozgástere és hajlandósága van a gazdaság stimulálására.
A gyengülő külső kereslet mellett a vállalati szektort a belső kereslet várható mérséklődése és az intenzív költségoldali sokkok is termelésük visszafogására késztetik. Ennek ma még csak az első jeleit látjuk, de így is naponta érkeznek hírek arról, hogy melyik cég függesztette fel/csökkentette termelését vagy szűnt meg szolgáltatni. A költségoldali sokkok közül az egyik legfontosabb nyilván az energiahordozók drasztikus drágulása, amelynek hatásai az energiaszerződések sajátosságaiból fakadóan teljes egészében csak a következő hónapokban gyűrűznek be a vállalati szektorba. Ráadásul józan kalkulációk szerint tavaszig egészen biztosan, de jó eséllyel 2023 egészében is rendkívül magas szinten maradnak az európai energiaárak. Az ipar hozzáadott értéke így kedvező esetben is csak alacsony egy számjegyű ütemben nőhet.
Az építőipar kilátásai még ennél is borúsabbak: az állami beruházások drasztikus visszafogása mellett a lakóingatlanpiac fékeződése is nyomás alatt tartja a szektort jövőre, és a kis súlyú mezőgazdaságtól sem számíthatunk csodára. A mezőgazdaság hozzáadott értéke már az idei első félévben is közel negyedével csökkent éves szinten. A termelési költségek intenzív drágulása (műtrágyától kezdve az energiaköltségekig) mellett reálisan nézve semmi okunk feltételezni, hogy az idei extrém aszályos nyár csak egy véletlen volt, és jövőre helyreáll a rend: a mezőgazdaság időjárási feltételei minden bizonnyal fokozatosan romlanak a következő időszakban.
Az elmúlt negyedévekben a GDP-növekedéshez leginkább hozzájáruló szolgáltató szektortól is gyengébb teljesítmény várható, összhangban a lakossági fogyasztás várható visszaesésével. A Covid utáni újranyitás, majd a választások előtti pénzeső pozitív sokkja mára teljesen kifutott: a reálbércsökkenéssel, romló munkaerőpiaci kilátásokkal, a várhatóan 20 százalék feletti inflációval, emelkedő rezsiköltségekkel és drasztikusan dráguló hitelekkel szembesülő háztartások kényszerűen fogyasztásuk csökkentésével reagálnak.
A helyzetet tovább rontja, hogy jelenleg sem a monetáris politikának, sem pedig a fiskális politikának nincs érdemi mozgástere a negatív hatások mérséklésére, sőt mind a fiskális, mind pedig a monetáris politika kényszerűen ráerősít a negatív tendenciákra. A költségvetést nézve épp egy jelentős kiigazítás közepén vagyunk, miközben a jövő évre elfogadott költségvetés már szeptemberben teljes átdolgozásra szorul. A jegybank agresszív kamatemelési ciklusa bár lassan véget érhet, a bőven két számjegyű tartományban tetőző és várhatóan onnan legkorábban a jövő év második felében lefele induló irányadó kamat nyilván komolyan fékezi a hitelnövekedést, miközben a korábban számolatlanul rendelkezésre álló olcsó jegybanki forrásokról is csak múlt időben beszélhetünk.
Mindent egybevetve tehát jelenleg nem látszik, melyik GDP-komponens lenne az, amelyik jövőre húzhatná a növekedést, így reálisnak tűnnek a stagnálás közeli várakozások.
A GDP azonban csak egy szám: a stagnáló GDP mögött redőnyt lehúzó vállalatok, emelkedő munkanélküliség, nehéz helyzetbe kerülő háztartások állnak.
A romló kilátásokban természetesen szerepe van a háború direkt és indirekt hatásainak, de nem lehet csak a külső körülményekre fogni a következő időszak nehézségeit.
A Covid-krízis előtt/közben/után a gazdaságpolitika mindkét ága erőteljesen prociklikus volt, mesterségesen turbózva a teljesítményt. A növekedés egy belső kereslet által vezérelt pályán mozgott, amit többek között expanzív monetáris és fiskális politika, dinamikusan bővülő hitelezés, erőteljes, a termelékenységgel nem összhangban álló bérkiáramlás, gyengülő forintárfolyam jellemzett – az átlag vállalat és fogyasztó jól élt.
Ez a pálya azonban elkerülhetetlenül egyensúlytalanságok kialakulásához vezetett, felborult a külső egyensúlyunk, már a háború és a Covid előtt emelkedő pályán volt az infláció, fenntarthatatlanná váltak a költségvetési folyamatok – az elmúlt években egyszerűen tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takarónk ért. Az aranyévek így is, úgy is véget értek volna, a háború sokkja azonban az alapproblémákra rárakódva garantálja a hirtelen, kemény földet értést. Ami fájdalmas lesz, de talán tanulunk belőle, és a krízisből kilábalva a gazdaság visszatérhet egy hosszabb távon is fenntartható, kiegyensúlyozottabb növekedési pályára.
Fontosnak tartjuk a használható tudást nyújtó elemzéseket, a higgadt, szakértői véleményeket. A rovat támogatója a Boston Consulting Group.
Vállalat
Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye
Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.
Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében
A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.
Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot
Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.
Fontos
Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?
A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.
A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40
Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.
Nagyrészt kidobott közpénz a külföldi beruházások állami támogatása
Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.
