Lengyelország azt ígéri, hogy év végére leáll az orosz olaj importjával. Németország kissé hosszasnak tűnő előkészületek után lengyel segítséget kért, és a napokban a felek meg is állapodtak abban, hogy a Barátság kőolajvezeték végén lévő kelet-németországi finomítókba lengyel kikötőkből szállítanak majd (nem orosz) olajat. A Barátság északi ágát így a tervek szerint a lengyel határnál hamarosan le lehet majd hegeszteni.

A Barátság déli ágán azonban más a helyzet. Szlovákiában és Magyarországon a lengyel-német törekvésekhez hasonlót nem látunk. Mindkét országban a Mol Csoporthoz tartoznak a fő finomítók (Százhalombatta és Pozsony). Az itthoni érvelés elsősorban a tehetetlenséget hangsúlyozza, melynek lényege, hogy logisztikai és technológiai okok miatt nem tud az ország függetlenedni az orosz olajtól.

Ez az értelmezés Magyarországon olyan erős lett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már március végén minden egyéb lehetőség felvetése nélkül el is mondta a rádióban:

Magyarország finomítói erre a típusú olajra vannak kifejlesztve. Ha át akarunk állni valami másfajta olajra, és azt valamilyen eszközzel be tudnánk hozni, még senki nem mondta meg, hogy kéne ezt megoldani, akkor is át kellene építeni a magyarországi finomítókat, ami több évet igénylő munka lenne.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a héten tartott éves közgyűlésen azt mondta:

Közép-Európa és Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra leváljon az orosz kőolajról és kőolajtermékekről. Ez nem ideológiai, hanem logisztikai, technológiai és kémiai kérdés. 2-4 év és nagyságrendileg 500-700 millió dollár szükséges ahhoz, hogy a Mol Magyarországon és Szlovákiában képes legyen a nagyobb rugalmasságra és teljes függetlenségre.

A logisztikai okok alaposan kitárgyaltak: nincs tengeri kikötőnk, arról pedig vita folyik, hogy az Adriáról mekkora kapacitást tud a Mol Százhalombattára és/vagy Pozsonyba lekötni (illetve mennyire tudná a horvát üzemeltetőt kapacitásbővítésre késztetni).

Kevésbé tárgyalt része a kérdésnek a technológiai-kémiai ág, ezt jóval nehezebb laikusként átlátni. Az érvelésnek ez a része azt a benyomást kelti (még ha nem is szándékosan), mintha a százhalombattai olajfinomító a többitől sokban eltérő, ilyen értelemben különleges üzem lenne, mert az orosz olajra lett építve.

Ennek a szigorú technológiai kötöttségnek az elméletét Pletser Tamás, az Erste elemzője már a miniszterelnöki riport után azonnal megkérdőjelezte a 24.hu-nak nyilatkozva, majd később Miklós László mérnök-közgazdász szakértő lapunkban megjelent írása is erősen kétségbe vonta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz olcsó orosz olaj menti meg Orbánék benzinárstopjátA nagykereskedelmi piacon az árstop miatt tízmilliárdokat bukó Mol az orosz olajra épülő finomítói tevékenység megugró hasznából fedezheti ezt a veszteséget.

Megkértük a Molt, hogy sokkal konkrétabban mondja el nekünk, milyen tényleges technológiai akadályok vannak a háttérben. Emellett az elmúlt napokban több háttérbeszélgetést folytattunk olyan szakemberekkel, akik értik a Dunai Finomító működését, korábban dolgoztak is ott. Ezek alapján állítottuk össze a cikk további részét.

Volt már törekvés függetlenedésre

Érdekes kiindulópont, hogy a Mol 2014-15 táján már elindított egy programot, amely pont az orosz olajtól való függetlenedést célozta. Ennek okát forrásaink nem tudták pontosan leírni, de nem valószínű, hogy a Krím orosz bekebelezése váltotta ki a lépést, Vélhetően inkább alternatíva felmutatásával akart a cég üzleti nyomást gyakorolni az orosz olajat neki beszállító cégekre (a Mol több kereskedőn keresztül vásárolta mindig is az orosz olajat, ezek megversenyeztetése pedig segíthet jobb pozíciót fogni az ártárgyalásokon). A lényeg azonban, hogy a Molnál egyáltalán nem idegen gondolat az alternatív beszerzés, sőt ennek a (nyilatkozatok szerint) 170 millió dolláros fejlesztésnek köszönhetően 30 százalékban már idén sem orosz olajat dolgoznak fel Százhalombattán. Már pusztán ebből látszik, hogy az üzem nem annyira különleges, csak fejleszteni kell a megfelelő irányba.

A nyers kőolajról sokan azt hiszik, hogy az egy egységes globális termék, de ez messze nem így van. Kőolajból nagyon sok fajta van, a világpiacra dobott termékek pedig általában keverékek, egy jó lista például itt látható. Az, amit leegyszerűsítve ebben a cikkben is orosz olajnak nevezünk, az egy (szabványos, állandó összetételű) keverék, amit Oroszországban állítanak elő.

Az olajokat többnyire két fő mérőszámmal, az API-nak nevezett értékkel és a kéntartalommal jellemzik, és fő szabály szerint minél inkább hasonló ez a két szám, annál inkább azonosnak tekinthetők két olaj tulajdonságai. Az API egy speciálisan számolt érték, leginkább sűrűségnek fogható fel hétköznapi értelemben. Ezt a fizikai jellemzőt alapvetően befolyásolja, hogy milyen típusú szénhidrogénből áll össze az olaj, azaz mi a kémiai összetétele, mi van benne, mit lehet belőle kinyerni a finomítókban. A kéntartalom pedig azért fontos, mert a ként el kell távolítani a finomítás során, tehát ha nagyon eltérő kéntartalmú olajat kell feldolgozni, akkor módosítani kell az üzemek működésén.

Részben akarat kérdése

Nem megoldhatatlan feladat a világpiacról olyan API értékű és kéntartalmú olajat beszerezni, amely hasonló az orosz, REB nevű keverékhez. A 2014-es diverzifikációs kísérlet relatív sikere is ezt mutatja, az arab világból például lehet olyan olajat hozni, amely eléggé hasonlít az oroszhoz. Az ukrán háború kitörése után az amerikai finomítók gyakorlatilag azonnal hasonló tulajdonságú olajokkal kezdték helyettesíteni az oroszt, és az erről szóló akkori elemzésekben nem is volt téma, hogy ennek különösebb technológiai akadályai lettek volna az ottani finomítókban. Ugyanez a helyzet az OMV Bécs melletti finomítójában, ott az eddig 8 százalék körüli orosz olajtól különösebb problémák nélkül szabadulnak meg éppen.

A Mol viszont a hasonló olajok alkalmazásának felvetésére azt válaszolta nekünk, hogy:

Bárcsak ilyen egyszerű lenne, de ennél ez azért bonyolultabb.

A cég azt emeli ki, hogy az API sűrűség és a kéntartalom csak részben határozza meg a tulajdonságokat, például azt, hogy mennyire van szükség kénmentesítésre. Számos más paramétert is figyelembe kell venni – mondják -, például a savasságot, a fém- és a nitrogén tartalmat. A nagy savtartalmú kőolajok például erősebb korróziót okoznak. A frakciók (összetevő vegyületcsoportok) egyes más tulajdonságai is fontosak, mert ezeknek komoly minőségi előírásoknak és szabvány-követelményeknek kell megfelelniük.

A független szakértők erre viszont azt mondták nekünk, hogy a minőségi szabványok akár átmeneti hazai lazításával a magyar hivatalok is segíthetnének – ha erre lenne szükség, és főleg szakpolitikai szándék.

A korrózióhoz hasonló problémáknak pedig természetesen van megoldása, ellenállóbb berendezéseket kell beépíteni – itt a szakmai vita azon folyhat, hogy ez mennyire bonyolult, nehéz feladat.

Mivel az orosz olajat Oroszországban keverik ki, a Molnak eddig viszonylag kis keverőkapacitásra volt csak szüksége Százhalombattán (Pozsonyban pedig forrásaink szerint lényegében nincs is ilyen értelmezhető méretben, és ott főleg ennek a hiánya gátolja a leválást). A keverés részben nagyon egyszerűen megoldható: a tartályokat több részletben, egymás után, a megfelelő arányokat kiszámolva töltik meg. A nagyobb fokú átálláshoz azonban ennél jóval intelligensebb keverő infrastruktúra kellene, és ez lehet az egyik kulcspont, ahol a Molnak mélyebben a zsebébe kellene nyúlnia. Vagy más értelmezés szerint: kellett volna nyúlnia, ha fel akart volna jobban készülni egy potenciális diverzifikációra.

A REB teljes kiváltásához megfelelő tároló-keverő kapacitás szükséges, valamint további csővezetéki összeköttetés, szivattyú és irányítástechnikai beruházások is elengedhetetlenek.

– mondja a Mol.

A keverés azért is kulcsfontosságú elem, mert ha nem a REB-nek megfelelő keverék jut a finomítóba, akkor (a fenti technikai problémák kezelése mellett) fontos következmény, hogy a kiindulási anyag eltérései miatt a keletkező a termékek aránya is más lesz (megváltozik a kihozatal). Ez pedig további technológiai macerát szül, de már komolyabb üzleti-pénzügyi kérdés is.

A jelentősen eltérő termékhozamú kőolajokat a desztilláló üzemekben csak csökkentett kapacitással tudjuk feldolgozni. Ennek nagyon sok technológiai oka van, így például a hőközlő berendezések és termékhűtő, kitároló rendszerek korlátai. Egész egyszerűen másra vannak tervezve. Természetesen ezek a korlátok megfelelő beruházásokkal feloldhatók.

– mondja a Mol.

Vagyis az anyagáramok megváltozását kellene kezelni az üzemekben. Mivel (nagyon leegyszerűsítve) a finomítóban először megfelelő elemeire választják szét a sok összetevős nyersolajat, majd ezekből az elemekből készítenek-kevernek ki olyan végtermékeket, mint a motorbenzin vagy a gázolaj, a technológiai probléma leegyszerűsítve az lenne, hogy például a benzinkeverő üzem nem a megfelelő ütemben-mennyiségben kapná a számára szükséges anyagokat. A mérnöki feladat pedig az, hogy ezekhez az eltérésekhez igazodjanak.

A Mol lapunkhoz lejuttatott szakmai érvelésének további központi eleme, hogy a változáshoz olyan egyedi, speciális berendezések kellenek, amelyek beszerzése és engedélyeztetése nem csak pénz, de időigényes is.

Aki ismeri az olajipart, tudja, hogy a kompresszorok, nagyméretű szivattyúk, berendezések, és a többi kulcsberendezés leszállítása minimum egy év a rendeléstől számítva.

– mondja a Mol.

A nem molos szakemberek szerint az engedélyezés felgyorsítása csak politikai akarat kérdése (lenne), azzal nem számolnak igazán komolyan. A többi fentihez hasonló érvelések jelentős részét pedig a szokásos mérnöki kockázatkerülésnek tartják. Ezt a kifejezést egyáltalán nem pejoratív értelemben használjuk (a Mol szakembergárdájának minőségét senki sem kérdőjelezi meg), pusztán arra utalunk vele, hogy békeidőben más lehet a hozzáállás, mint háborús kényszerben. A kérdés tehát valójában az, hogy békeidőben vagyunk-e most, vagy neki kellene menni a fejlesztéseknek.

Az általunk megkérdezett szakemberek szerint még a molos szakmai nyilatkozatokat (például ezt a Portfolio interjút) is érdemes a sorok között olvasva értelmezni, és e szerint úgy tűnik, hogy az orosz olajról való gyors leválás sok nyűggel járna, de ha muszáj lenne, akkor persze menne.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy ma a Mol egész konkrétan meg tudja mondani, hogy 2-4 év időigény és 500-700 millió dolláros összesített fejlesztési költség tartozik a leváláshoz, fennakadások nélkül.

A Mol tőkebefektetéseinek értéke évi 1,8 milliárd dollár, a működési cash flow ennél várhatóan 1-1,5 milliárd dollárral több lesz, azaz két év alatt 700 millió dollár elég komfortosan belefér a vállalat működésébe, ha ebbe az irányba akar (tovább)menni.

A pálya adott, arról azonban eddig egy szó sem esett, hogy ezen a pályán el akarunk-e indulni. Ahogy azt korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, a Mol ma olcsón veszi az orosz olajat, és a békeidőkhöz képest jóval nagyobb haszonnal adja el.

A leválás megszüntetné ezt a pénzügyi lehetőséget: drágább olajból, költséges fejlesztési vonzattal, technológiai problémák megoldási kényszerével rosszabb kihozatalt érne el a finomító.

Ma nem tudjuk megmondani, hogy a pénzügyi és a morális szempontok közötti skálán a magyar stratégia hol helyezkedik el, azért, mert arról még nem hallottunk, hogy a 2-4 év alatt 700 milliós leválási fejlesztés csak papíron kiszámolt, vagy meg is valósuló terv, és ha utóbbi, akkor mikor indul el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem okoz ellátási problémát az orosz olajembargó Magyarországon, legfeljebb a Mol profitja csökkenAz orosz olajembargó egyetlen gazdaságot, így a magyart sem tenne tönkre, mert a világpiacon van elég kőolaj, és az a Mol finomítóiba is eljuttatható.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat finomító Mol olaj orosz olaj Olvasson tovább a kategóriában