Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. december 21. 15:25 Adat

Váratlanul bezuhant a magyar mezőgazdaság termelékenysége

Eddig nem tapasztalt mértékben, 15,5 százalékkal csökkent 2024-ben a magyar mezőgazdaságnak egy európai szinten egységesen mért termelékenységi mutatója.

  • Románia (-16,8%) után a magyar volt a második legnagyobb csökkenés az egész unióban.

Tágabb kontextus: az Eurostat által 2015 óta közölt termelékenységi index annak az éves változását mutatja meg egységes módszertannal, hogy a szektor teljes bevétele hogyan aránylik a teljes időben foglalkoztatott egységnyi munkaerőhöz. Az indexnél figyelembe veszik az egyes országok eltérő éves inflációját is.

Számokban: a magyar index 2015-ben (2014-hez képest) rögtön kis mértékű csökkenéssel nyitott, de azóta egészen 2023-ig pozitív tartományban volt, akkor kis csökkenést ért el, idén azonban bezuhant.

  • Az uniós átlag 1,6 százalékkal nőtt, 2015-höz képest pedig az EU mezőgazdaságának termelékenységi átlaga 37 százalékkal javult.

Miért fontos ez? Korábbi tanulmányában a Magyar Nemzeti Bank bemutatta, hogy a 2021-23 közötti nagy élelmiszer-drágulás egyik kiváltó oka a magyar élelmiszeripar alacsony termelékenysége, amely az EU-b belül csak Bulgáriáét előzi meg.

  • A mezőgazdaság termelékenységének romlása – különösen, ha tendenciaszerűvé válna – hasonló kockázatokkal jár, azaz végső soron drágább élelmiszerekben csapódhat le.
  • Ezek árszínvonala – szintén az MNB szerint – már elérte az uniós átlagot, miközben például a román és lengyel árszint továbbra is érdemben alacsonyabb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉlelmiszerárakban elértük az uniós átlagot, de hol vannak hozzá a bérek?Az élelmiszerek ára úgy felment Magyarországon, hogy a friss adatok szerint már az uniós átlag 98 százalékán volt tavaly. Megnéztük, hogy a bérek is felzárkóztak-e.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA drága élelmiszerek és távközlés miatt is hagyott le minket Bulgária a fogyasztásbanTavaly már az uniós átlaggal voltak egyenértékűek a magyarországi élelmiszerárak, de a távközlés és a lakhatás is viszonylag drága.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre jobban pörgeti az élelmiszerek drágulását a klímaváltozásMár az utóbbi években is hozzájárult az inflációhoz az éghajlatváltozás, a jövőben pedig csak még inkább erősödik majd ez a hatás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat árszínvonal EU Eurostat index infláció mezőgazdaság termelékenység Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.