Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. november 26. 17:01 Vállalat

A tavasszal elbocsátott alkalmazottak felét vették vissza a legnagyobb divatláncok

Tavasszal két hónap alatt közel 1300 alkalmazottját küldte el a húsz legnagyobb hazai cipő-, illetve ruházati áruházlánc, ami majdnem 20 százalékos leépítést jelentett. Az áprilisi mélypont után a cégek többsége szép fokozatosan elkezdte ugyan növelni az alkalmazotti létszámot, de összességében még szeptemberben is 650-nel kevesebb embert foglalkoztattak, mint februárban. Ráadásul ebben érdemi változás nem is várható, a második hullám érkezése ugyanis ismét lejtőre küldte a szektort, ami miatt több cég megint elbocsátásokba kezdett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖsszeomlott a ruhakereskedelem, százával rúgták ki az embereket a boltokA kiskereskedelem egy részében tömegével küldték el március-áprilisban az alkalmazottakat, de a szektor más cégeinél ennél is több embert vettek fel.

A nagy divatláncok nem reagáltak teljesen egységesen a járvány, illetve az annak nyomán érkező válság miatt bezuhanó keresletre. A piacon alapvetően két stratégia bontakozott ki. A vállalatok kisebb része a nagy összeomlás idején is igyekezett megtartani alkalmazottjait, és a piaci átlagnál jóval kisebb mértékben csökkentette munkaerő-állományát. Ezeknek a cégeknek a többségénél azonban az értékesítés nyári normalizálódásakor sem volt visszarendeződés, sőt inkább tovább csökkent az alkalmazotti létszám.

A másik csoport sokkal élesebben reagált a válságra, és jóval nagyobb leépítést hajtott végre tavasszal. Náluk viszont a nyár nemcsak a forgalomban, hanem a létszám alakulásában is fordulatot hozott, és szép fokozatosan elkezdték visszavenni az embereket. Ennek a stratégiának volt egy-két egészen szélsőséges képviselője is, mint például a Háda, a Springfield vagy a Reno cipő. Ezek a cégek két hónap alatt az alkalmazottak felét-kétharmadát küldték el, hogy aztán szeptemberre többségük helyét újra betöltsék. Sőt, a Renónál ősszel még annál is jóval többen dolgoztak, mint februárban.

Az üres helyek betöltése azonban június-júliusra még a nagy elbocsátóknál is befejeződött. Bár kismértékben augusztus-szeptemberben is nőtt még a foglalkoztatás a húsz legnagyobb láncnál, de ez már nem volt érdemi javulás. Sőt, nem egy olyan cég akadt, amely szeptemberben ismét csökkenteni kezdte a létszámot.

Ennek az lehet a magyarázata, hogy a második hullám megérkezésével nyár végén, ősz elején ismét esni kezdett a ruha- és cipőüzletek forgalma. A statisztikai hivatal adatai szerint miközben júliusban a tavalyi szintet is meghaladta az értékesítés, addig szeptemberben az egy évvel korábbinak már ismét csak a 80 százalékára rúgott. Ez persze még mindig sokkal jobb, mint az áprilisi 10 százalék, de így is szigorúbb költséggazdálkodást követel meg.

A tavaszi adatok egyébként elég jól jelzik azt is, hogy milyen hatása lehet a szektorra a mostani intézkedéseknek. Bár a jelenlegi helyzet a kijárási korlátozással terhelt áprilisinál valószínűleg jobb, a márciusinál már egyáltalán nem biztos, márpedig már abban a hónapban is több mint 40 százalékkal zuhant a ruha- és cipőboltok forgalma. Ez elég jól előrevetíti, hogy az alkalmazotti létszám további növekedésére egy ideig még biztosan nem lehet számítani, sőt elég valószínűnek tűnik, hogy a szeptemberi szintről mostanra tovább esett a húsz legnagyobb vállalat alkalmazottainak száma.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért csökkent a Tesco létszáma nyolcezerrel 2010 óta?Mintegy 40 százalékkal csökkent az áruházláncnál dolgozók száma, így a duplázódó bérek ellenére sem nőtt jelentősen a bérköltség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA járványból a diszkontláncok legalább olyan jól jönnek ki, mint az internetes kereskedőkA diszkontok alacsony áraival az internetes áruházak sem tudnak versenyezni, miközben a gazdasági válság miatt egyre többen igyekeznek takarékoskodni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány kudarcos szélmalomharca lett a plázastopA kereskedelmi ingatlanok építését a kormány megismerhetetlen, szubjektív döntésekkel tartja kontroll alatt, a plázastop azonban nem tudta elérni a célját, fenntartása pedig értelmetlen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat kiskereskedelem koronavírus ruhabolt Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. február 7. 10:10 Vállalat

Az év eleji szigorítás után több ezer kínai jön a BYD-üzemet építeni, de hogy lehet ez?

Kína már nincs a vendégmunkás-kvótánál kedvezményezett országok között, de van egy olyan jogi megoldás, amivel jöhetnek kínaiak.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Jandó Zoltán
2025. február 6. 05:23 Pénz, Vállalat

Megnéztük, mi lett Simicska birodalmával tíz évvel a G-nap után

Az általa lenézett másodvonalhoz és az őt elárulókhoz kerültek Simicska Lajos évekig rejtegetett birodalmának ékkövei.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.

Hajdu Miklós
2025. február 6. 16:02 Közélet

Nehéz helyzetben találhatja magát Európa nyáron a gáztárolók alacsony töltöttsége miatt

Rekordmeleg volt a január, de az egész tél már a hidegebbek közé tartozott. Európa gáztartalékai aggasztó ütemben fogynak.