Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. szeptember 26. 13:07 Vállalat

A járványból a diszkontláncok legalább olyan jól jönnek ki, mint az internetes kereskedők

Bár tavasszal még úgy tűnt, hogy a kiskereskedelemben a járványhelyzet egyértelmű nyertesei az internetes áruházak lesznek, most már látszik, hogy egy másik bolttípus forgalma is jócskán fellendült.

A gazdasági válság miatt spórolni kényszerülő emberek ugyanis egyre inkább a diszkontláncoknál intézik a bevásárlásaikat, amelyek vonzerejét még az sem csorbítja, ha nincs webáruházuk, annyira fontosak lettek az alacsony árak az elmúlt hónapokban.

A jelenség a Bloomberg cikke szerint az Egyesült Államoktól kezdve Nagy-Britannián át Ázsiáig világszerte megfigyelhető. Sőt, igazán új keletűnek sem nevezhető, a diszkontláncok népszerűvé válása már tíz-tizenkét éve, az előző gazdasági válság időszakában elkezdődött, most azonban újabb löketet kapott.

A Magyarországon is ismert Pepco vezetője, Andy Bond várakozása szerint

A vásárlók egyre szélesebb csoportjait látjuk majd az üzleteinkben. Sokak számára félelmekkel teli időszakot élünk át, de mi jól fogunk járni, mert alacsonyak az áraink és jó ár-érték arányt kínálunk.

Vagyis nem csak az alapvetően élelmiszert árusító diszkontok, mint az Aldi és a Lidl, hanem az összes hasonló jellegű bolt is részesülhet a növekvő keresletből, aminek egyre nagyobb része ered a középosztálybeli fogyasztói körből.

A diszkontok sikeréről árulkodik például, hogy a háztartási cikkeket árusító, egyébként alig ismert brit B&M raktáráruház tőzsdei értéke mostanra már a duplája, mint a patinás hírnevű Marks & Spenceré. Szintén egyértelmű bizonyítéka a diszkontláncok térnyerésének, hogy a B&M több száz új áruházat nyithat a közeljövőben, egy másik nagy és ismert, de Magyarországon egyelőre még nem jelen lévő lánc, a Primark pedig például Párizsban még a járvány közepette is úgy nyitotta meg az egyik üzletét, hogy több mint ezer vásárlója volt az első napon.

Az amerikai lapban bemutatott elemzés szerint

a járvány második hulláma miatt lassan újra életbe lépő korlátozások is a diszkontok malmára hajtják majd a vizet.

A fogyasztók ugyanis, miközben már jelentős részben elfordultak a hagyományos áruházaktól, a szabadidővel, szórakozással kapcsolatos költéseiket átcsoportosíthatják a bevásárlásokra.

A diszkontláncok a nyomott áraikat egyrészt annak köszönhetik, hogy a beszerzési-ellátási láncokban jól pozicionálják magukat, és hatalmas tételekben rendelnek jobbára olcsó árukat előállító ázsiai vállalatoktól. Másrészt keveset költenek a reklámra (inkább jól megválasztott helyszíneken nyitnak boltot), és kerülik az olyan árnövelő tényezőket, mint például a kiszállítási költségek, mert ezek az olcsó termékeknél aránytalanul megnövelhetik a számla végösszegét. Akik tehát szeretnének igazán sokat spórolni a bevásárlás során, azok kénytelenek lemenni otthonról a boltok valamelyikébe.

A jelenlegi helyzet vesztesei az ágazatban a klasszikus áruházak, amelyek a spórolni kényszerülő és a társadalmi távolságtartásra adó vásárlók igényeinek sem tudnak ennyire megfelelni. Ugyan vannak olyan márkás termékek, amelyek népszerűsége töretlennek tűnik még a válság idején is, az ezeket forgalmazó boltok, amelyek bevásárlóközpontokban vagy elegáns üzletekben a kiadásaik miatt jókora árréssel működnek, mégis hoppon maradhatnak. A náluk árusított portéka jelentős részét ugyanis a gyártóik már közvetlenül is értékesítik az interneten keresztül, a kiskereskedőknél valamivel kedvezőbb áron.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat diszkont internetes kereskedelem kereskedelem kiskereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Jandó Zoltán
2023. november 30. 04:34 Pénz, Vállalat

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez a dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Stubnya Bence
2023. november 27. 04:34 Közélet, Vállalat

Kell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?

Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.