Az Európai Unió azért lapátol támogatás formájában tömérdek pénzt a szegényebb, jellemzően keleti és déli tagállamokba, mert azok gazdasági felzárkózása összeurópai érdek lenne, azaz mindenki nyerne vele. Ez a közhelyszerű elmélet, ami papíron nagyon szépen mutat.
A támogatások most már hosszú évek óta jönnek, ám ennek ellenére alig látunk igazán jó példákat arra, hogy a magyar közepes méretű cégek közül helyi gyökerű, egyedi elképzelésekkel rendelkező, és főleg innovatív társaságok emelkednének ki. Igaz, hogy vannak kiváló pénzügyi mutatókat felmutatni képes vállalkozásaink, de a többségük nem tud elmozdulni a magasabb hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások felé. Ahogy munkavállalói szinten is egyre nagyobb probléma, hogy nem tudunk kilépni az összeszerelő üzemek, a szalag melletti alacsony hozzáadott értékű munkák bűvköréből, vállalati szinten is hasonló a helyzet: a külföldi cégek magyar beszállítóira sem nagyon jellemző, hogy felfelé lépdelnének az innovációs létrán.
Olyan szakértőkkel beszélgettünk, akik testközelből látják ennek a vállalati körnek a működését, és most egy egyszerű példán mutatjuk be a magyar valóság egyik fő problémáját.
Egy fiktív, közepes méretű magyar vállalat lesz az alanyunk, amely lézervágó gépekkel dolgozik, a céget az egyszerűség kedvéért Magyar Kft.-nek nevezzük. Ez a tevékenység általánosnak mondható a közepes vállalatok körében, sokan foglalkoznak ilyesmivel, hiszen ezekkel a gépekkel vágják (gyártják) a különféle berendezések fém vagy műanyag alkatrészeit.
A munkához szükséges legjobb lézervágók alsó hangon nettó 300 millió forintba (körülbelül 1 millió euróba) kerülnek, de szerencsére a Magyar Kft. ügyesen pályázik az uniós támogatásokra, és a bekerülési költség 50 százalékát pályázatból fedezi.
Lézervágót sajnos magyar vállalatok nem gyártanak, ezeket a gépeket többnyire Németországból (vagy egy ázsiai gyártó európai forgalmazójától) szerzik be a magyar cégek, és ebből rögtön az is következik, hogy nem csak a támogatás áramlik vissza Nyugat-Európába, de a teljes összeg, vagyis az önerő és az esetleg felvett hitel is oda kerül. Ez azonban csak mellékszál, az égvilágon semmilyen probléma nincs vele, hiszen a gép nálunk fog dolgozni, magyar családoknak ad megélhetést. Végső soron pedig arra is joggal számíthatnánk, hogy a gép segítségével szerzett bevételekből a Magyar Kft. idővel növekedni tud, esetleg saját, egyedi szolgáltatásokat fejleszt, és terjeszkedni fog a piacon.
Elsőre csak könyveléstechnikai kérdésnek tűnik, mégis fontos, hogy a Magyar Kft. a gép értékének csak azt részét tudja a könyveiben amortizálni, amelyet nem támogatásból fizetett. Így elvileg magasabb lenne a nyeresége.
A Magyar Kft. legfontosabb megrendelője egy német társaság, ez is tipikusnak mondható, hiszen a lézervágókkal általában olyan alkatrészek készülnek, amelyeket egy multinak szállítanak be a közepes méretű magyar vállalatok. Ezt a céget most Magyarországi Német (MN) Zrt.-nek nevezzük, amelynek anyavállalata Németországban van.
Gyakori eset, hogy a Magyar Kft. egyetlen igazán fontos partnere az MN Zrt., sőt, a Magyar Kft. lényegében csak azért vette meg a gépet, mert tudta, hogy lesz elég megrendelése a német gyökerű partnerétől. Végső soron tehát az egész fejlesztési folyamatot inkább a német partner ösztönzi, és kevésbé van szó arról, hogy a magyar cég piacot keresett volna egy üzleti ötletéhez.
Az MN Zrt. azonban nem most jött le a falvédőről, és tisztában van vele, hogy a Magyar Kft.-nek csak a szokásos piaci érték felére rúg az amortizációs költsége. Elvárja tehát, hogy a Magyar Kft. ne a korábbi, támogatás felvétele előtti szokásos piaci áron, hanem az alatt dolgozzon neki.
Az MN Zrt.-t részben azért hozta létre az anyavállalata, hogy Magyarországon a német költségszintnél olcsóbban állítsa elő a termékeit, és ezt egyrészt az alacsonyabb bérköltséggel, másrészt a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapott adókedvezményekkel éri el. De most kap még egy adut a kezébe: az olcsó magyar beszállítót.
Mi történt valójában? A részben a német adófizetők pénzéből összedobott uniós támogatással sikerült elérni, hogy a német multi olcsóbban tudjon gyártatni Magyarországon, és ezzel versenyelőnyhöz jusson például akkor, amikor egy kínai megrendelő által kiírt nemzetközi tenderen indul. Ezzel a módszerrel ugyanis nemcsak a munkát szervezik ki hozzánk, hanem a gépvásárlást is, az uniós támogatással együtt, hiszen az Németországban nem elérhető.
Magyar szempontból azonban nem csak a versenyelőny ilyen módon való elérése bosszantó. Fontosabb problémát jelent, hogy
ez a rendszer jobb esetben nem ösztönzi, rosszabb esetben pedig egyenesen gátolja a magyar cégek fejlődését.
A Magyar Kft.-nek ugyanis nagyon kényelmes, hogy az MN Zrt. stabil megrendelései eltartják. Ez abból is látszik, hogy nagyon jellemző az ilyen cégekre, hogy értékesítési szervezetet már nem is építenek ki, hiszen eleve beállnak abba a szerepbe, hogy ők tulajdonképpen csak az MN Zrt. állandó alvállalkozói.
Sőt, a Magyar Kft.-nek tulajdonképpen az ügyvezetőn kívül még menedzsmentet sem kell fenntartania. Ennek következtében az értékesítők és a topmenedzserek átlagosnál jóval magasabb személyi költségei is hiányoznak a cég könyveiből, a költségek így még lejjebb tornázhatók, és ez papíron tovább javítja a cég hatékonyságát. Mindez nagyon impozáns pénzügyi mutatókat eredményez, csak az a baj vele, hogy a valóságot kissé ferdén tükrözi.
A probléma például akkor jelenik meg, amikor a tulajdonos-cégvezető szeretné eladni a Magyar Kft.-t, ám az értékeléskor szembesül vele, hogy hiába gyönyörűek a mutatói, a cég valós piaci értékét lerontja egyrészt az, hogy az MN Zrt. foglya, másrészt pedig az, hogy nincs tudás a vállalatban a saját jövőbeni fejlődésre. Ha nincs fejlesztés, képzett menedzser- és értékesítő gárda egy cégben, akkor nem tud elszakadni a fogva tartójától, és ha például az MN Zrt. valamilyen külső ok miatt profilt vált, akkor a Magyar Kft. azonnal bedől.
Az MN Zrt. által diktált keményen nyomott árak ugyanakkor nem is teszik lehetővé, hogy a Magyar Kft.-ben a tőke felhalmozódjon. Persze az is sajátos kelet-európai jelenség, hogy ha a tőke mégis kezd felhalmozódni, akkor az hirtelen egy új cégvezetői luxusautóban testesül meg, de még ettől eltekintve is igaz, hogy a Magyar Kft.-nek erősen korlátozottak az egyéni fejlődési lehetőségei.
Ahhoz, hogy a Magyar Kft. a nagyobb hozzáadott értéket termelő fejlődési pályára lépjen, át kellene vennie valamit az MN Zrt. szakmai és üzleti tudásából. Magyar szempontból az lenne előnyös, ha a beáramló know-how-t nem csak alulról néznénk, hanem idővel megpróbálnánk saját termékeket és szolgáltatásokat indítani belőle.
Ehhez azonban a magyar cégnek három tőkeigényes tevékenységbe kellene belevágni:
- saját fejlesztésekbe kellene fognia,
- saját márka alatt kellene új termékekkel megjelennie a piacon,
- és saját értékesítő csapattal kellene megdolgoznia akár a nemzetközi piacokat is.
Ilyenre azonban alig akad ma Magyarországon példa. Az ügyvezetői luxusautó és az osztalékként felvett magas jövedelem a magyar közepes vállalkozók gyakori életcélja, pedig ennél jóval több lehetőség is lehetne a rendszerben. Amíg a Magyar Kft. példája tipikus marad, addig nem lehet minőségi ugrást elképzelni céges szinten, vagyis nem tudunk elmozdulni a nagyobb hozzáadott érték irányába.
Ez a jelenség persze nem csak magyar, de még csak nem is kelet-európai probléma, hiszen a fejletlenebb dél-európai régiókban is küzdenek vele. Európai szintű strukturális hibáról van szó, mert a piac dinamikája a legjobb támogatási szándékok ellenére is törvényszerűen ebbe az irányba torzította el a viszonyokat.
Miután lényegében az összes magyar szakmabeli vállalkozó hozzáfér az ilyen uniós támogatásokhoz, alapvetésként mondhatnánk, hogy a lenyomott árak valójában piaciak, hiszen alku során, erőszak nélkül alakulnak ki. Ám nyilvánvaló, hogy a rendszer valódi célja a periféria felzárkózása és a cégek önálló szereplővé vállalásának lehetővé tétele lenne.
A fejlett nyugati régiók szempontjából persze rövid távon mindenképpen hasznos a költségek uniós támogatással való csökkentése, ám hosszabb távon még nekik sem lesz kedvező, ha az olyan perifériára szorult államok, mint Magyarország, nem kezdenek érdemben felzárkózni.
A példából egyébként az is látszik, hogy az ügy ott csúszik el, amikor az MN Zrt. a végsőkig leszorítja a beszerzési árait. Annak ellenére is ez a probléma, hogy a lépés logikus, és egy szabad piacon nem is várhatnánk mást. Ez ellen csak úgy lehetne védekezni, ha az MN Zrt.-t (például a magyarországi megjelenés vagy terjeszkedés alkalmával) erősen motiválnák nemcsak arra, hogy a beszerzéseinek egy bizonyos meghatározott aránya (hozzáadott érték szerint) magyar beszállítóktól származzon, hanem arra is, hogy ennek során a magyarok úgynevezett belső körös kulcsbeszállítóvá váljanak. Így léphetnének ki abból a ketrecből, amelyben azok a beszállítók vannak, akiktől csak akkor rendelnek, ha rendkívül olcsón adnak valamit (mert amúgy könnyen helyettesíthetők).
Ahhoz viszont, hogy a Magyar Kft. ide eljusson, nemcsak az MN Zrt., hanem a német anyagcég támogatása és nyitottsága is kellene, amihez viszont rendszerszintű motivációra lenne szükség.
A szakértők egyébként azt mondják, hogy a Magyar Suzukinál a nyolcvanas évek végén – még a vasfüggöny mögül – elég jól sikerült eltalálni a kötelező magyar beszállítói arányt, számos kisebb-közepes hazai cég számára máig ez jelenti az alapterhelést (lásd “A mi autónk” szlogent). De ez inkább csak kivétel, az érdekérvényesítő képességünk ebből a szempontból elenyésző volt az elmúlt közel 30 évben.
Élet
Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért
Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.
Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?
Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.
Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján
Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.
Fontos
A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?
Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.
Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában
Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.
Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás
Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.
