Amikor a magyar gazdaságról beszélünk, akkor könnyű megfeledkezni arról, hogy valójában elég jelentős részben külföldiek tulajdonában álló cégek teljesítményéről van szó. A külföldi cégek nem csak azért fontosak, mert behozzák a tudást és a tőkét, hanem a gyakorlatban is jelentős részben ők szervezik a magyar gazdaság ügyeit, ők döntenek a legfontosabb kérdésekben, legyen szó a nyereség felhasználásáról vagy a beruházásokról.
Szerencsére meg is lehet mondani, hogy különböző teljesítménymutatók szerint hogyan állnak a külföldi és a hazai cégek,*Ebben a témában az utóbbi években nagyon sokat finomodtak a statisztikák, főleg a világ legtöbb országa által megvalósított FATS (Foreign Affiliate Statistcs) adatgyűjtés miatt. és éppen az utóbbi hetekben jelentek meg a legfrissebb adatok.
Az alábbi két ábrán azt szedtük össze, hogy hétféle szempont szerint hogyan oszlik el a magyar és a külföldi cégek teljesítménye a gazdaság egészén belül, tovább bontva az iparra és a szolgáltató szektorra (az évek között kattintva végig lehet követni az arányok változását).
Mint látható, alkalmazottak és különösen a cégek számát nézve óriási a magyar a fölény, ami érthető, hiszen mégiscsak Magyarországról van szó. Ám ez a sokkal kevesebb itthon működő külföldi cég a magyarországi vállalati alkalmazottak negyedével a termelés és a hozzáadott érték felét állítja elő.*Az összehasonlítás persze nem teljesen fair, hiszen a magyar vállalatok között ott találjuk a részben a közfeladatokat teljesítő nagyvállalatokat, és kis hatékonyságú mikrocégek százezreit is.
Az összes magyar cég mindössze 0,39 százaléka volt külföldi tulajdonban lévő feldolgozóipari vállalat 2016-ban. Viszont ezek a cégek állították elő a magyar árbevétel és a hozzáadott érték több mint 26 százalékát, és éppen ekkora arányban részesültek a magyarországi beruházásokból is. A magyar vállalatokban dolgozó alkalmazottaknak csak a 16 százaléka dolgozik ezekben a vállalatokban, de ők kapják az összes bér 22,6 százalékát.
2013 és 2017 között lassan, de biztosan csökkent a külföldi fölény mindegyik mutatónál. Ez persze elsősorban nem a magyar cégek gyorsabb organikus növekedéséből következik, hanem abból, hogy a magyar állam a piac jelentős szereplőit vásárolta fel, például az energetikában, a közmű- és a bankszektorban. De bármennyire is nagynak tűnhettek ezek a változások, valójában a magyar gazdaság alapvető szerkezeti jellemzőit egyáltalán nem érintették.
Ráadásul a magyar cégek egy picit sem tudtak felzárkózni a külföldiekhez az utóbbi években.
Egy alkalmazottra vetítve a magyar cégekben a külföldi tulajdonú cégeknél előállított hozzáadott érték 39 százalékát állították elő 2016-ban, éppen úgy, mint 2013-ban és a közte eltelt években.
Ha egy picit még tovább ásunk az adatokban, arra is találni számokat, hogy a magyarországi cégek hogyan teljesítenek az összes tulajdonos ország szerint.
Az alábbi ábra ezt mutatja: a Magyarországon működő vállalatok a tulajdonos hovatartozása szerint mennyit fizetnek átlagosan egy alkalmazott után, és mennyi egy főre jutó nyereséget*Itt most a vállalat pénztermelő képességének megfeleltethető Ebitda (üzemi eredmény plusz amortizáció) számoltuk. állítanak elő (a kettő együtt adja a hozzáadott értéket; a buborékok méretét az alkalmazottak száma határozza meg).
Az ábrán jól láthatóan elkülönülnek egymástól a magyar és külföldi cégek. Mind az egy alkalmazottra jutó eredményben, mind az egy alkalmazottra költött bérben két-háromszor jobban állnak a külföldi cégek, és a különbség az évek múlásával nem csökkent.
A magyar tulajdonú vállalatok átlagosan havonta 255 ezer forintot fizettek egy alkalmazottjuk után, ugyanez a német cégeknél 523 ezer forint, az amerikaiaknál pedig 632 ezer volt. Nyereségben ennél is nagyobb a különbség: miközben egy német cégnél dolgozó magyar munkavállaló havi 631 ezer, egy amerikainál dolgozó pedig 893 ezer forint nyereséget hoz a cégének, addig egy magyar tulajdonú cégnél dolgozó havi 179 ezer forint nyereséget termel.
Ilyen elképesztő hatékonyságbeli különbségnél nem csodálkozhatunk, ha aztán a külföldi cégeknek jóval több pénzük marad, amiből beruházhatnak fejlettebb technológiákba, vagy amiből átcsábíthatják más cégektől a legjobb munkavállalókat. Igaz, mint nemrég megírtuk, a külföldi nagyvállalatok Magyarországon kimutatott nyeresége nem feltétlenül a valódi tevékenység függvénye, hanem adózási döntések is befolyásolják.
(Néhány ország látványosan kilóg a többi közül. Korea például azért húzott el a többiektől, mert az alkalmazottak javarészt stabilan nagyon nyereséges cégekben koncentrálódnak, mint a Samsung, a Hanlon és a Celltrion. Norvégia esetében a Telenor, Nagy-Britanniánál a Tesco, Franciaország és Izrael esetében pedig gyógyszergyártók [Servier/Egis, Teva] befolyásolják erősen az összképet. Portugália pedig nem is látszik az ábrán, annyira kilóg az óriási egy főre jutó nyereségével – ezt az adatot ugyanis eltorzítja egyetlen cég, a Mercas MC Zrt., amelyen keresztül portugál művészek használják ki a magyar adórendszer előnyeit.)
A fenti második ábrán pedig azt látjuk, hogy milyen nagy hátrányban vannak a magyar cégek, ha egyszerűen az összes külföldi céggel hasonlítjuk össze őket. Ha nem lennének Magyarországon külföldi cégek, akkor a gazdaság egészének szintjén nagyjából a harmadával alacsonyabb átlagkeresettel és GDP-vel kellene számolnunk.*Persze ez a felvetés is abszurd, hiszen ha a magyarországi külföldi tulajdonú cégek teljesítménye egyik pillanatról a másikra elpárologna a semmibe, akkor azonnal pénzügyi válság ütne be, az állam és a bankok nem jutnának pénzhez, az importőrök nem jutnának devizához, stb.
Mindenesetre ezek az adatok pontosan megmutatják, hogy a magyar cégek versenyképtelensége nem a külföldi piacokon, hanem már Magyarországon elkezdődik. De az exportpiacokon mutatkozik meg igazán: a külföldi tulajdonú magyar cégek valósítják meg a teljes magyar kivitel 81 százalékát. Ez arra utal, hogy a magyar cégek egészen elenyésző kisebbsége lép csak túl a vegetáláson, és tud valódi növekedési pályára lépni.
A magyar gazdaságpolitikusoknak ezek alapján azon kellene gondolkodniuk, hogy lehet-e ország egyáltalán sikeres hazai nagyvállalatok nélkül, és ha arra jutnak, hogy nem, akkor hogyan tudnak a magyar cégek megerősödéséhez kedvező feltételeket teremteni. Első lépésnek (a mindent átható korrupció mérséklésén túl) nem tűnik rossz ötletnek felfüggeszteni az alacsonyabb technológiai színvonalú beruházásokat megvalósító multinacionális cégek beruházásainak állami támogatását.
