Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. június 19. 11:10 Élet, Tech

A sztori, ami jól mutatja a Szilícium-völgy árnyékos oldalát

Elizabeth Holmes állítólag befektetőket keres az új vállalkozásához. Ez csak azért érdekes, mert ő volt az, aki nagyon súlyosan megégette magát a korábbi cégével, tíz évre el van tiltva attól, hogy tőzsdén jelen lévő vállalkozásban vezető pozíciót töltsön be, és olyan vádirat készült az ügyeiről, hogy akár 20 évre is lecsukhatják.

Holmes évekig az amerikai álom megtestesítője, a lehetőségek hazájában játszódó tündérmese főszereplője volt, és úgy látszik, vannak még olyan befektetők, akik úgy gondolják, hogy most is az. Története jól mutatja, hogy a Szilícium-völgy egyébként általában jól működő, gyors meggazdagodást kínáló lehetőségeivel mennyire könnyű visszaélni.

Holmes-ot kezdettől fogva imádták az amerikai üzleti életben. 2003-ban még csak 19 éves volt, amikor a Stanford Egyetemről kilépve egy óriásinak tűnő ötlettel megalapította a saját vállalkozását, és repülőrajtot vett vele. A Theranos névre keresztelt cég nem kevesebbet ígért, mint hogy megszabadítja az embereket a vérvétel gyakori logisztikai maceráitól: egy egyszerű otthoni készlet fejlesztésébe kezdtek, amely pár csepp vérből mindenféle eredményt pontosan kiértékel.

Karizmatikus személyisége mellett természetesen azért is volt annyira vevő a sztorira a befektetők jelentős része, mert végre egy nő is megjelent az alapvetően elférfiasodott technológiai világban. A mesét annyira sikerült felépíteni, hogy a Theranos sztoriját a média is felkapta. Így annak ellenére, hogy hosszú évekig lopakodó üzemmódban dolgozott – vagyis vitte a pénzt, de a fejlesztés alatt lévő termékről nem lehetett sokat tudni – a cég piaci tőkeértéke egészen 9 milliárd dollárra ugrott.

A tündérmese 2015 végén kezdett összeomlani, amikor a Wall Street Journal oknyomozó újságírója több cikkben is megkérdőjelezte a technológia életképességét. Az első vád az volt, hogy a készülék tulajdonképpen nem is képes olyan sokféle elemzésre, mint ígérték, aztán sorra derültek ki az egyéb zűrös ügyek. Holmes ekkor még azzal érvelt, hogy a sajtó szokás szerint azért támadja, mert nagy leleplezést kell ígérnie az olvasóinak, ám hamarosan vizsgálódni kezdett az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) is, és kiderült, hogy a médium járt helyes nyomon.

Elizabeth Holmes és Ramesh Balwani, a Theranos egykori elnöke tudatosan félrevezette a befektetőket, az orvosokat és az ügyfeleket is.

A tesztek, amiket árultak, egyszerűen nem adtak olyan pontos és megbízható eredményt, mint ígérték, és bár Holmes-ék tudtak erről, nem mondták el az igazságot.

A befektetők meggyőzése érdekében nem a valós pénzügyi helyzetüket mutatták be, és messze nem reális üzleti előrejelzésekkel álltak eléjük. Azt mondták nekik például, hogy a Theranos tevékenysége már 2014-ben nyereségesre fordul, 2015-ben pedig 1 milliárd dollár lesz a bevétele, miközben tudták, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen. Még azt is bekamuzták, hogy az amerikai védelmi minisztériummal olyan szerződésük van, amelyik garantálja a nagy forgalmat, és a teszteket terepen a katonák is használják, ám ezek is súlyosan eltúlzott állítások voltak.

Ahogy a CNBC írja, a cég 2013 és 2015 között összesen 700 millió dollárnyi tőkét vont be, ebből 600-at el is égetett, miközben a termék egyáltalán nem hozta, amit vártak tőle. A SEC vizsgálatából Holmes kénytelen volt egy közös polgári jogi megegyezéssel kimenekülni, visszaadta a cégtől kapott részvényeit, 10 évig eltiltották mindenféle nyilvános, azaz tőzsdén jegyzett vállalat vezetésétől, és 500 ezer dollár bírságot is be kellett fizetnie.

A bukás látványos volt. A fénykorában 800 embert foglalkoztató vállalatnál áprilisban már csak 125-en voltak, és Holmes azt mondta nekik, hamarosan ők is csomagolhatnak, a cég gyakorlatilag a csőd szélén áll.

Itt azonban még nincs vége, három hónappal a SEC megállapodás után Holmes és Balwani ellen vádat emeltek egy kaliforniai kerületi bíróságon, csalás alapos gyanúja miatt. A két vezető mindent tagad, és úgy tűnik, hogy Holmes meg van győződve arról, hogy nem kell börtönbe vonulnia, mert a hírek szerint újra befektetőket toboroz egy induló vállalkozásához. Legfeljebb ezt 10 évig nem viszi tőzsdére, mert attól már el van tiltva.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech befektetők csalás Elizabeth Holmes fejlesztés Theranos vérvétel Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.