Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. november 19. 15:48 Pénz, Piac

Újabb legendás, milliárdokat kereső autóipari vezér bukott meg, miután megdézsmálta a cég pénzét

Eltitkolta jövedelmének egy részét, és saját célokra használta a világ egyik legnagyobb autóipari konszernjének pénzét Carlos Ghosn, a Renault-Nissan-Mitsubishi vállalatcsoport vezetője. A japán hatóságok ma jelentették be, hogy őrizetbe vették a menedzsert és egy másik igazgatót, Greg Kellyt.

Eddig a Nissan reagált a fejleményekre, amelynek vezérigazgatója közölte, hogy le akarják váltani Ghosnt az elnöki tisztségről. Később hasonlóan nyilatkozott a Mitsubishi is. A brazil származású menedzser ellen már hónapok óta nyomoznak, miután bejelentést kaptak egy ismeretlen személytől.

Ghosn érdekében éveken át meghamisították a tőzsdei cég könyvelését. A nyomozás adatai, illetve a nyilvános dokumentumok szerint az elnök jövedelme öt év alatt papíron mintegy 12,4 milliárd forintnak megfelelő összeggel (5 milliárd jennel) alacsonyabb volt, mint amit a valóságban a cégtől felvett. Pedig a hivatalos fizetése sem volt kevés, eszerint 

a legutóbbi üzleti évben mintegy 4,8 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett.

Ez autóipari viszonylatban sem kevés. A Volkswagen-csoport, a Daimler és a Ford vezére is kevesebbel kellett, hogy beérje, csak a General Motorst vezető Mary Barra kapott lényegesen többet: 22 millió dollárt Ghosn hivatalos 17 milliójával szemben.

Ráadásul Ghosn éveken keresztül számoltatott el a vállalattal olyan kiadásokat, amelyek az ő magánéletével kapcsolatos költségek voltak.

Bár konkrétumokról nem számoltak be a japán hatóságok, Ghosn életstílusáról sokat elárul, hogy rendszeresen ingázott Párizs és Tokió között. Nem volt ritka, hogy évente több mint 240 ezer kilométert repült. Igaz, ez részben abból adódott, hogy francia és japán vállalatokat vezetett.

A letartóztatás hírére a Nissan és a Renault részvényei is esésnek indultak a tőzsdei nyitásokat követően.

 

Carlos Ghosn Brazíliában született francia és libanoni felmenőktől. Az üzleti életben költséggyilkosnak (Le cost killer) nevezték, mert az ő vezetése alatt sikerült a kilencvenes évek végén ismét eredményessé tenni a Renault autógyártót. A kétezres évek elején a Nissant mentette meg a csődtől, igaz ennek ára volt, a létszámot drasztikusan leépítette. Ekkor kapta az újabb becenevet: a „megjavító” (Mr. Fix It). Japánban olyan népszerű volt, hogy még rajzfilmben is feldolgozták a Nissan megmentésének történetét.

Neki köszönhető a Nissan és a Renault, továbbá a Mitsubishi fúziója. Pontosabban a cégek nem egyesültek, csupán egymás között osztottak meg részvényeket, illetve több területen is együttműködtek, például a fejlesztésekben. Tavalyelőtt a Renault-Nissan-Mitsubushi volt a világ legnagyobb autógyártója. Az elmúlt évben csak a Volkswagen tudta megelőzni, igaz a Toyota nem sokkal maradt le a triumvirátus mögött.

Carlos Ghosn rengeteg díjat és kitüntetést kapott, egyfajta sztármenedzserként kezelték. Volt az év üzletembere, beválasztották a tíz legfontosabb Egyesült Államokon kívüli üzletember közé és a négy legjelentősebbb autóipari menedzser képzeletbeli klubjába.

Ez a kör igencsak cserélődőben van. Kezdődött a dízelbotrányba belebukott Martin Winterkorn Volkswagen-vezérrel, akinek azóta már az utódja, Matthias Müller is távozni kényszerült. Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler vezére júliusban elhunyt, a Daimlert vezető Dieter Zetsche pedig jövő áprilisban távozik a cég éléről.

Pénz Piac Carlos Ghosn Mitsubishi Nissan Reanult Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2018. december 14. 13:14 Pénz

Rád is jut 25 millió forint a világ adósságából

A világ adósságállománya tavaly elérte a 184 ezer milliárd dollárt, ami új rekord. A világ minden lakójára 86 ezer dollár tartozás jutott 2017 végén.

Váczi István
2018. december 14. 11:05 Pénz, Világ

Egy éve eltűnt egy dollármilliárdos, és azóta még gazdagabb lett

Mohamed al Amúdi szaúdi üzletembert tavaly novemberben vették őrizetbe, vagyona azóta 6 százalékkal, 8,3 milliárd dollárra nőtt.

Wiedemann Tamás
2018. december 13. 08:58 Élet, Pénz

Még mindig több mint 12 milliárd márka maradt a németek párnacihájában

Évente közel százmillió márka kerül elő, de nem kell aggódni, Németországban nincs határideje a márka átváltásának.

Fontos

Jandó Zoltán
2018. december 16. 11:22 Állam

Négymilliárdos csarnokot építene közpénzből az esztergomi rögbiklub

Taopénzből és önkormányzati támogatásból épülhet új sportcsarnok az esztergomi Prímás szigeten. Az idén ez már a második hatalmas beruházás, amit a kéziszövetség jóváhagyott.

Bucsky Péter
2018. december 14. 08:45 Piac

Egy évtizede folyamatosan egyre többet túlóráznak a magyarok

A leginkább olyan, külföldi cégek által uralt szektorokban lehet szükség az új, 400 órás szabályra, mint az autóipar.

Fabók Bálint Jandó Zoltán
2018. december 13. 06:58 Állam

A leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jut

Céghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portré Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.