Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. július 5. 11:11 Piac

Bicikligyártásban még a franciákat és a hollandokat is megelőzhetjük

Ha nem vagy benne az európai bicikliipar mélyebb bugyraiban (és miért is lennél), akkor elég nehéz felmérni, hogy mekkora dobás évente 1 millió biciklit legyártani Gyöngyösön. Nos, elég nagy.

A tajvani gyökerű globális multicég, a Giant tegnap délután jelentette be, hogy üzemet épít a heves megyei városban, amelynek a bejelentés szerint ekkora lesz a kapacitása. Azt gondolhatnád, hogy az olyan hagyományosan nagy európai biciklis nemzetek között, mint az olasz, a francia, a német vagy akár a holland, ezzel még mindig eltörpülünk, ám ez csak részben igaz.

Az európai gyártók szövetségének (pdf-ben innen letölthető) adatai szerint 2001 és 2016 között a kontinensen rendre évi 13 millió (hagyományos és elektromos rásegítéses) biciklit gyártottak, a legtöbbet Olaszországban (2,33 milliót), Németországban (1,97 milliót) és Portugáliában (1,9 milliót). A negyedik helyen 2016-ban Lengyelország állt 1,15 milliós gyártással, Magyarország pedig 400 ezres darabszámmal a kilencedik volt.

Ha azonban a Giant legyárt nálunk évente 1 millió kerékpárt, akkor a negyedik helyre ugrunk Európában, és a lengyelek mellett megelőzzük Bulgáriát, Romániát, Hollandiát és még Franciaországot is.

Másképpen fogalmazva, a Giant megjelenésével minden tizedik Európában gyártott bicikli nálunk készülhet.

A legnagyobb magyar bicikligyár jelenleg az évi 300 ezres kapacitású Accell Hunland, amely Tószegen gyárt különféle márkákat. A cég egy nagy nemzetközi csoport leánya, amelyhez olyan márkák tartoznak, mint a Haibike, a Lapierre, a Batavus vagy az Atala. A cégbírósági adatok szerint az Accell itteni árbevétele szépen emelkedik, tavaly már 57 milliárd forintnál járt, és ehhez 951 milliós adózott nyereség is párosult. A magyar utakon azonban kevés Accell termék fut, a társaság ugyanis szinte teljes egészében (99,6 százalékban) exportra termel.

A hétköznapi forgalmat nézve a Giant egyáltalán nem ismeretlen a magyar kerékpáros közösségben, ám a piac jelentős része – néhány másik külföldi márka és a használt, nyugatról már levetett bringák mellett – továbbra is a magyar márkákból áll.

Az elsősorban a Gepida márkáról ismert Olimpia Kerékpár Kft. tavaly 3,6 milliárd forintos árbevétel mellett 99 milliós profitot ért el. Hasonló méretű az esztergomi Neuzer gyár, amely 3,1 milliárd forintos bevételt és 112 milliós nyereséget termelt tavaly, a Csepel Zrt. pedig 2,16 milliárdos forgalommal és 85 milliós eredménnyel a piac negyedik szereplője. Rajtuk kívül csak kisebb műhelyek működnek az országban.

Üzleti értelemben a világpiac meghatározó trendje ma az elektromos motorral és akkumulátorral szerelt biciklik térnyerése, de elsősorban az Accell tevékenységének köszönhetően ebben egyelőre még jobban állunk, mint a hagyományos bringák gyártásában. A legtöbb e-biciklit Németországban gyártják, és a németek annyira rá vannak kattanva erre a technológiára, hogy messze ők a legnagyobb vásárlók is. Míg Magyarországon 2016-ban csak 2 ezer e-biciklit adtak el, Németországban már 600 ezret. A gyártásban azonban harmadikak vagyunk, évi 170 ezer darabbal.

Ha nem gyártani, hanem venni kell a biciklit, akkor már nem állunk ilyen jól, az adatok szerint egy évben mindössze 220 ezer új bringa fogy Magyarországon, ráadásul csak 265 eurós (85,7 ezer forintos) átlagos áron, ami az európai mezőny alsó felébe helyez minket. A nyugat-európai államokban az új biciklikre 500-700 euró között költenek átlagosan, a hollandok pedig extrém módon 1000 eurót adnak ki érte.

 

A Gyöngyösre települő Giant egyébként eladási darabszám és márkaérték alapján is vitathatatlanul vezeti a világpiacot, pedig 1972-ben Tajvanon ugyanúgy kezdte, mint cégek ezrei: az akkori fejlett világ nagy márkáinak volt a bérgyártója.

Ezek közül éppen az az amerikai Schwinn volt a legnagyobb partnere, amely annak idején a Csepelt is megvette. Amikor azonban 1987-ben a Schwinn egy olcsóbb, kínai gyártóra váltott, a Giant elkezdte a saját márkáját építeni.

A cég a JP Morgan felmérése szerint 10 százalékos világpiaci részesedéssel rendelkezik, 2014-es adatok szerint 6,6 millió biciklit gyártott, és Amerikán kívül Európában terjeszkedett nagyon erősen. Mivel a kész bicikliket az Európai Unió 14 százalékos vámmal terheli meg, a Giantnek Kína mellett már Hollandiában is van egy gyára, ehhez jön most a magyar egység.

Piac bicikli Giant gyár Gyöngyös kerékpár Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Torontáli Zoltán
2018. szeptember 19. 10:13 Piac, Világ

Most már akár le is csukhatják Elon Muskot, a Tesla vezérét

Komolyra fordult Elon Musk Tesla kivásárlási blöffje: nem volt jó ötlet felelőtlenül üzengetni a közösségi médiában.

Torontáli Zoltán
2018. szeptember 18. 12:12 Piac, Világ

Neked kényelmes, de a boltnak csak veszteséget okoz az élelmiszer-házhozszállítás

Nem megy a piac, még Németországban sem, mert az eddigi modellek túl nagy költséggel dolgoznak.

Wiedemann Tamás
2018. szeptember 17. 16:04 Pénz, Piac

Tízezer eurót ad kölcsön a bank, de legfeljebb 9958-at kell visszafizetned

Megőrültek a német bankok: kevesebbet kell visszafizetned, mint amennyi kölcsönt felvettél. Újabb szintet lépett a hitelezési láz.

Fontos

Torontáli Zoltán
2018. szeptember 18. 06:53 Élet

A matematika megmondja, miért nem viheted fel a repülőre a kézipoggyászodat

Nincs elég tárolórekesz és nincs kényszerítő szabály sem. Viszont őrült jó üzletet lehet csinálni a kézipoggyászos felfordulásból.

Bucsky Péter
2018. szeptember 17. 06:45 Állam

Még többet költ az állam a Red Bull Air Race-re, valószínűleg szabálytalanul

Az eddig sejtettnél harmadával többe kerül a budapesti repülős PR-rendezvény, mivel a Hungaroring Zrt. külön a szervezéssel is megbíz egy céget évente félmilliárd forintért. A szerződés ráadásul szinte semmilyen számszerűsíthető konkrétumot nem tartalmaz, de azért azt kiköti, hogy a kormánymédiánál kell a hirdetési pénzeket elkölteni.

Fabók Bálint Kasnyik Márton
2018. szeptember 14. 06:52 Állam

A kormány úgy csinál, mint akinek egyáltalán nincs szüksége a magyar közgazdaságtanra

Felmerült, hogy a kormány megszüntetné a legeredményesebb közgazdasági kutatóintézetet, a Corvinust pedig egy alapítványba játszanák át. Megrendítő csapás lehet a magyar közgazdaságtannak.