Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 13. 16:42 Élet, Piac

Ez az ember meggyőzne, hogy kell neked egy méregdrága karóra, ami csak az időt mutatja

25 éves vagy, beindult az élet, és hozzájutsz egy olyan összeghez, amiből először az életben kényeztetheted magad. Ha a szüleid lennének a helyedben, akkor lehet, hogy vennének egy márkás órát. De neked egy drága karóra nem vonzó, mert egész életedben a mobilodon nézted az időt. Inkább elutazod a pénzt. Márpedig ez nem nagyon jó hír a svájci luxusóragyártóknak.

“Először fordul elő, hogy a fiatalok nem akarnak órát venni” – mondja a Wall Street Journalnek Jean-Claude Biver, az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton órás részlegének 68 éves vezetője. “Minek viselne valaki egy olyan szerkezetet a csuklóján, amelyik olyan információt ad, amely bárhol bármikor könnyen elérhető?” – teszi fel a kérdést. Ráadásul ha már óra: az olyan technológiai cégek, mint például az Apple olyan okosórákkal bombázzák a piacot, amelyek sokkal többet tudnak az idő mutatásánál.

A svájci luxusórapiacot a 2008-as gazdasági válság után éveken keresztül leginkább már csak a kínai kereslet hajtotta, 2015 óta azonban az ázsiaiak is visszafogták a költéseiket. A svájci óraexport két év alatt 13 százalékkal esett, és bár tavaly kis mértékben, 2,7 százalékkal nőtt, ez még mindig kevés a luxusipar bővüléséhez képest.

Biver azonban keményen ráállt arra, hogy az LVMH termékeit megkedveltesse a fiatalokkal. A csoport zászlóshajója a TAG Heuer és az Hublot, amely az elmúlt években egyaránt jól teljesített. Biver, aki saját bevallása szerint gyakran nem egészen érti a fiatalok motivációit, és szabadidejében leginkább saját sajtkészítő műhelyében dolgozgat, az elmúlt időszakban számos fiatal celebet nyert meg márkanagykövetnek, ami korábban elképzelhetetlen lett volna a konzervatív svájci iparágban.

Jay-Z például Biver 17 éves fiának javaslatára lett a márka nagykövete, és nem sokkal később a rapperrel közösen kezdtek egyedi óramodelleket tervezni. Az Hublot Jay-Z eredeti nevéről Shawn Carterre keresztelt két modellje 17 900, illetve 33 900 dollárért került piacra, csak 350 darab készült belőle, de mind egy szálig elfogyott.

Biver 2014-ben a londoni Nobu étteremben vacsorázott a 25 éves mostohalányával és annak barátaival, amikor kiszúrták, hogy Cara Delevigne, a modell is éppen ott van. Biver annak ellenére sem ismerte, hogy az LVMH csoportnak is dolgozik, és amikor visszatért svájci irodájába, csak akkor kezdte kideríteni, hogy ki is a modell. A lánya végül meggyőzte, és nem sokkal később nagykövetnek szerződtették őt is. Azóta olyan neveket sikerült becserkészniük, mint Bella Hadid, a 21 éves modell, vagy Kobe Bryant, a kosárlabda sztár.

Amikor az Apple 2014-ben megjelent a piacon a 400 dolláros okosórájával, Biver attól tartott, hogy elszívja a TAG Heuer alsó szegmensének vevőit, akik addig az 1000 dolláros órákat vásárolták, pedig az semmi egyebet nem tudott, csak az időt mutatta. Biver gyorsan lépett, informatikusokat és mérnököket szerződtetett, akik Android alapokra elég hamar elkészítették az első TAG Heuer okosórákat, amelyeket 1500 dollár körül kezdtek forgalmazni. Ebből már 100 ezer darab körül adtak el, ami azt jelzi, hogy képesek túlélni a technológiai cégek támadását is.

TAG Heuer Carrera Connected okosórák a bemutatón. Fotó: AFP/Europress

Egy húzás azonban nem jött be. Biver az okosórás vásárlóit rá akarta venni, hogy legyenek hagyományos mechanikus szerkezetű órák tulajdonosai is, ők azonban nem voltak vevők az ötletre. Egy akció keretében felajánlották nekik, hogy 1500 dollár ráfizetéssel cseréljék be az okosórájukat a mechanikus szerkezetre, de a kísérlet kudarcba fulladt.

A meccs a fiatal vevők kegyeiért egyáltalán nincs lefutva, mert az 1000 dollár körüli kategóriában hirtelen sok lett a svájci luxusóráknak nagy versenyt támasztó globális márka. Ezek a marketingben már teljesen új vonalat képviselnek, és már csak azért sem építenek a hagyományos modellekre, mert a fejlett világban a fiatalok lassan már azt sem tudják, mi a különbség egy kvarcóra és egy mechanikus szerkezet között.

Az amerikai MVMT, vagy a Shinola, illetve a svéd Daniel Wellington milliószámra adja el a modelljeit a 35 év alatti korosztályban, és ezzel a svájciak egyelőre nem sokat tudnak kezdeni. Ahogy Biver is mondja,

hogyan is érthetném meg az ezredforduló szülötteit? Ez lehetetlen. 68 éves vagyok. Nem tudom őket megérteni. De tanulni még képes vagyok.

Élet Piac Hublot karóra óra Svájc svájci óra TAG Heuer Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2018. szeptember 21. 17:29 Élet, Világ

Végre elkezdik árulni a nem szép zöldséget is, ahelyett, hogy kidobnák

Anglia után Németországban is lépnek a nagyobb boltláncok.

2018. szeptember 21. 06:53 Élet

Mégsem veheti el az állam a legszebb tokaji magánbirtokot

Vissza kell adni a 2014-es földtörvénnyel elvett jogait annak a francia tulajdonú szőlőbirtoknak, amiért korábban bejelentkezett egy politikai hátterű üzletember. Hétszőlő ügyét a Kúria most zárta le.

Rigó Anita
2018. szeptember 19. 14:40 Élet

A női befektetők kevesebbet pánikolnak, mint a férfiak

Amikor a piacok nagyot esnek, a nők józanabbul reagálnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2018. szeptember 22. 10:10 Állam, Pénz

Beteg gyerekeknek és állatoknak adtuk az 1 százalékok nagy részét

A kormányközeli alapítványok viszont ezúttal sem taroltak, úgy tűnik, az emberek többsége szerint ezeknek jut elég forrás máshonnan.

Hajdu Miklós
2018. szeptember 20. 18:50 Pénz

Lassan, de egyre közelebb lopakodik a jegybanki szigor

Nagyon úgy néz ki, hogy vége lesz az évek óta tartó monetáris lazulásnak.

Jandó Zoltán
2018. szeptember 20. 11:33 Állam

Nem készül el Deutschék 30 milliárdos sportkomplexuma a zsidó olimpiára

A napokban dönthet a kormány, hogy hol rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat, miután a tervezett létesítmények felhúzására már nem elég az idő.