Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. július 19. 13:38 Pénz

Sokuknak fizetése sincs, mégis elképesztő jövedelmeket kapnak amerikai topvezetők

Tavaly nagyjából 595 millió dollárt, vagyis 184 milliárd forintot keresett Elon Musk, amivel az Egyesült Államok legjobban fizetett vállalatvezetője volt 2019-ben a Bloomberg összesítése szerint. A Tesla élén álló Muskot a kereseti rangsorban többnyire olyan technológiai cégek vezetői követik, mint például az Apple, az Intel, a Google-t üzemeltető Alphabet és a Microsoft – manapság már nem a bankárok uralják az efféle listákat.

Igaz, a pénzösszegek túlnyomó részét nem fizetésként, hanem jutalomként, bizonyos feltételek teljesüléséhez kötött (részvény)opcióként vagy részvénycsomag formájában kapták meg a cégvezetők. Illetve bizonyos esetekben még nem is kapták meg, hiszen például Musk 2018-ban egy tíz évre szóló opciós javadalmazási szerződést kapott, és az ebben szereplő célok teljesítésének nagy része még hátravan. Módszertani okokból a Bloomberg azonban a tízéves időszak minden évéhez hozzárendeli a szóban forgó összeg tizedét, részvényjuttatás esetében az adott vállalat pénzügyi évének végén érvényes árfolyamon.

Ahogy az alábbi ábrán látszik, a legjobban keresők mezőnyében nem csak Musk esetében jellemző, hogy nincs hagyományos értelemben vett bérezés, vagy csak elhanyagolható súllyal van jelen a teljes juttatási csomagban.

 

Jó hír a Wall Street-i pénzemberek eltűnése a listáról, mert ha őket motiválnák nagy értékű részvénycsomagokkal, opciókkal és egyéb hasonló jövedelemtételekkel, az komoly kockázatot jelentene a pénzügyi rendszerekre nézve – ahogyan az világossá vált a 2008-as válság során. (A listán látható vállalatok közül egyedül a Blackstone köthető a pénzügyi szektorhoz). Egy a Bloomberg által megkérdezett szakértő azonban azt is megjegyezte a listával kapcsolatban, hogy az elképesztő jövedelmek a technológiai iparágban a társadalmat és a környezetet károsító lépésekre sarkallhatják a cégvezetőket.

Még inkább aggasztó, hogy az elmúlt négy évtized során a vezetői javadalmazások mértéke átlagosan 900 százalékkal nőtt, míg egy átlagos munkás bére – az infláció hatását kiszűrve – csak 12 százalékkal az Economic Policy Institute eredményei szerint. A döbbenetes különbség leginkább annak köszönhető, hogy a 2008-as válság óta a menedzserek javadalmazását gyakran az általuk vezetett vállalatok tőzsdei teljesítményéhez kötik, és amíg a részvényárfolyamok felfelé mennek, nincs igazán korlátja az emeléseknek. Ez a gyakorlat a technológiai iparágban különösen elterjedt, ami végső soron érthető, a világ legértékesebb vállalatai kerülnek ki ebből a szektorból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSportfogadásból keresett 125 milliárd forintnyi fontot idén Anglia legjobban fizetett vezetőjeMészáros Lőrincék cégvagyonának több mint negyedét kereste meg egy év alatt Denise Coates, a Bet365 vezérigazgatója.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz cégvezető elon musk fizetés jövedelem Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Gergely Péter
2023. november 27. 16:41 Pénz

Kinek éri meg megvárni a csok plusz bevezetését?

Bár nőhet a lakáshitelek iránti kereslet, arra senki sem számít, hogy a csok pluszra jogosultak drasztikusan megmozgatnák a hitelpiacot.

Stubnya Bence
2023. november 25. 12:46 Pénz

Kevesebbet tudtunk félretenni, de így is meghaladjuk az uniós átlagot

Uniós átlagban és Magyarországon is kevesebbet tudtak tavaly félretenni a jövedelmükből az emberek 2021-hez képest.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 15:49 Közélet, Pénz

Csepegtetni kezdi a pénzt Magyarországnak az EU, hogy csökkentsük orosz energiafüggőségünket

Annak az első jelét is láthatjuk a hírben, hogy a kiszolgáltatott magyar kormány csepegtetve kapja a pénzt, ha teljesíti az elvárásokat.

Fontos

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.

Pálos Máté
2023. november 27. 13:43 Közélet

Egyetlen személy dönthetne a kutatóhálózatok sorsáról

A Magyar Kutatási Hálózat átszervezése tovább ronthatja a magyar kutatói autonómiát és kutatási szabadságot.