Orbán és Fico együtt képviselik az orosz érdekeket gázügyekben

(A szerző mérnök-közgazdász, 2002-2010 között a Mol vállalati kapcsolatok igazgatója és az MVM Felügyelő Bizottságának elnöke, 2015-2019 között az FGSZ igazgatóságának tagja. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az Ukrajnán keresztüli orosz gáztranzit megszűnése különös, agresszív reakciót váltott ki a szlovák miniszterelnökből. A Putyin elnöknél tett decemberi látogatása után Robert Fico azzal fenyegetett, hogy az ukrán lépésre válaszul csökkentheti az Ukrajnába irányuló áramszállításokat, valamint az ukrán menekülteknek nyújtott segélyeket. Bár a kialakult helyzetről azt mondta, hogy az nem veszélyezteti Szlovákia ellátásbiztonságát, mert a Gazprom más útvonalon szállítja le a gázt, de az ukrán gáztranzit leállítása miatt az országa tetemes összegű tranzitilletéktől, mintegy 500 millió eurótól esik el.

A január 21-i szlovák- magyar miniszterelnöki találkozón a magyar miniszterelnök már azt mondta, hogy „Kijev döntése az ukrajnai gáztranzit leállításáról nemcsak Szlovákiát, hanem Magyarországot és az egész régió ellátását is veszélyezteti”. Ez ugyanúgy nem igaz, mint Fico állítása a tranzitdíj kieséséről, valamint Szíjjártó külügyminiszter Török Áramlatról és a gázhálózat fejlesztéséről szóló szólamai. Érdemes ezért a tényeket felidézni.

Nem az ukrán tranzit megszűnése okoz veszteséget Szlovákiának

A Gazprom a kilencvenes évek közepétől az Északi Áramlat 1 megépüléséig 120-140 milliárd, de még a Török Áramlat üzembe helyezése után is 60 milliárd köbméter gázt szállított Szlovákián keresztül. A tavaly lejárt, öt évre szóló úgynevezett ship or pay típusú tranzitszerződést 2019 végén írták alá, amelynek értelmében az orosz Gazprom – a ténylegesen szállított mennyiségtől függetlenül – 2020-ban 65 milliárd köbméter gáz átszállításáért volt köteles fizetni Ukrajnának, ami 2024-ig évi 40 milliárd köbméterre csökken. A tényleges szállítások mindig lényegesen elmaradtak a szerződés szerintitől, de ez nem érintette a szerződés szerinti mennyiség alapján számított fizetési kötelezettséget.

A Gazprom, amint azt a Novayagazeta megírta, ugyanazt a szerződést kötötte a szlovák szállító vállalattal, az Eustreammel, mint az ukrán Naftogazzal, de ez csak 2028-ban jár le. Tehát az orosz cég a lejáratig akkor is köteles fizetni a szállítókapacitás lefoglalásáért a szlovák gázszállító vállalatnak, ha nincs tranzit.

Következésképpen Szlovákiát 2028-ig nem éri veszteség az ukrán tranzit 2024 végi megszűnése miatt.

De azt követően sem Ukrajna miatt nem lesz szállítás a szlovák rendszeren, hanem mert Oroszország kifejezetten az ukrán tranzit megszüntetése érdekében építette meg az Északi és a Török Áramlatot. Már 2015 áprilisában egy Berlinben tartott konferencián kijelentette az orosz energiaügyi miniszter és a Gazprom vezetője: nem hosszabbítják meg az Ukrajnával kötött tranzitmegállapodást 2019 után, így a balkáni és dél-európai országoknak a török-görög határtól kell majd elszállítaniuk az orosz földgázt.

A tranzitszerződés 2024-ig történő meghosszabbítását Merkel kancellár érte el. Ha valamikor újraindul is a szállítás Ukrajnán keresztül, akkor is sokkal kevesebb lesz a 2019 előtti mennyiségnél, de még a 2028-ig érvényes szerződés szerinti 40 milliárd köbméteres mennyiségnél is. És nem az ukránok, hanem a Gazprom miatt. Mégsem Oroszországot jelöli meg felelősként Fico a tranzitált mennyiség 2019 utáni megfeleződése és a 2028-ben lejáró szerződés után bizonytalanná váló tranzitdíj kiesése miatt, hanem Ukrajnát, sőt eléggé el nem ítélhető módon az ukrán menekülteket fenyegeti.

Az ukrán tranzit leállása nem érinti a Gazprom kereskedelmi szerződés szerinti kötelezettségét sem. A vis maior nem vonatkozik a Naftogazzal kötött szerződések megszűnésére, így az orosz cég jogilag köteles megtéríteni az ügyfeleit ért kárt a nem teljesített szállításokért. Tehát valószínűleg az új útvonalon is ugyanazon az áron juthat hozzá a gázhoz a Gazprom szlovák vevője, mintha az ukrán–szlovák határon venné át.

Semmilyen alapja sincs tehát az ukrán tranzit elmaradása miatt Szlovákiát ért veszteségekre vonatkozó szlovák miniszterelnöki kijelentéseknek. Bár a magyar–szlovák miniszterelnöki találkozón Fico nyilatkozata szerint elsősorban a gázvezetékek védelméről kívánt egyeztetni, de a tárgyalás nyilvánvalóan nem erről szólt. Erről nincs mit beszélni, mert az infrastruktúrát az az ország védi, amelynek a területén az elhelyezkedik.

A tárgyalás tartalmáról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be. A sajtótájékoztatón elmondta: Szlovákia kormányfője is megtudhatta, hogy a „magyarok mire készülnek”, és ebben hol vannak a közös pontok és feladatok. A magyar kormány minden bizonnyal arra (is) készül, hogy az Oroszországra vonatkozó szankciók meghosszabbítása fejében továbbra is vásárolhassunk orosz kőolajat. Mindkét országnak jól jön a piaci árnál számottevően olcsóbb orosz kőolajon elérhető háborús nyereség.

Orbán Viktor kormányfővé választása óta elkötelezett védelmezője az orosz érdekeknek, különösen akkor, ha még pénzügyi haszna is van.

A magyar kormányfő szerint az orosz–ukrán háború lezárását követően sem lesz könnyű megtalálni a helyes politikai irányt Ukrajnával kapcsolatban. Fico kijelentette azt is, hogy „a jövőben Ukrajnának küldendő európai uniós pénzügyi támogatásokat hajlandó megvétózni.” Orbán Viktor pedig megjegyezte, hogy „miután a tagországok fognak dönteni Ukrajna felvételéről, az nem fog menni, hogy Ukrajna magára haragítja a szomszédos országok polgárait”.

Az ukrán gáztranzit megszűnése tehát csak fedősztorija volt az Oroszország érdekeit képviselő politikusok találkozójának, az álláspontok egyeztetésének és az Ukrajna elleni hangulatkeltésnek. Nem az ukránok haragítják magukra a szomszédjaikat, hanem a két ország vezetői próbálnak a helyzetből mondvacsinált indokkal politikai tőkét faragni.

Hazaárulás, az ellátásbiztonság garanciája, vagy egyik sem?

Orbán Viktor 2007-ben még úgy látta, hogy „az elkövetkező években az energiafüggőség kulcskérdéssé válik, és olyan hol nyílt, hol titkos megállapodások köttetnek, amelyek Magyarországot Oroszország előretolt gazdasági bástyájává tehetik.” Sőt, a 2009-ben a Déli Áramlatról szóló magyar-orosz egyezmény megkötésekor egyenesen hazaárulásnak minősítette a megállapodást. Ehhez képest kormányra kerülése után elszántan küzdött az orosz tervek szerinti Déli Áramlat megvalósításáért. Az alábbi ábra mutatja, hogy mi volt a Gazprom terve a Déli Áramlattal.

A cél az ukrajnai tranzit megszüntetése volt, és egy olyan vezetékhálózat kiépítése, amely a Gazprom irányítása alatt áll, a cég rendelkezett volna a hálózat használata felett. Ez nem felelt meg az EU azon szabályának, hogy termelő és kereskedő nem rendelkezhet tulajdonnal csővezetéki vállalatban, mert az akadályozza a monopol hálózathoz való szabad hozzáférést és ezen keresztül a gázkereskedelmi versenyt. Ezért az EU Bizottság fellépett a Déli Áramlat orosz tervek szerinti megvalósítása ellen.

A kormány az orosz terv szószólójaként folyamatosan azt a hamis érvelést hangoztatta, hogy ha az Északi Áramlatot meg lehet építeni, akkor a Déli Áramlatot sem ellenezheti Brüsszel. Holott a kormány pontosan tudta, hogy az Északi Áramlat az EU szabályai szerint épül, a Déli Áramlatot pedig a Gazprom „szabályai” szerint (többségi Gazprom-tulajdon és az ezzel járó hatáskörök a tranzitvállalatban, így különösen a kapacitások feletti rendelkezési jog) építették volna meg.

A 2014. januári, Putyin elnökkel folytatott tárgyalásán a magyar miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy a Déli Áramlat gázvezeték ügyében Magyarország elkötelezett. „A szerződésben vállalt kötelezettségeinket teljesíteni fogjuk”. Annak ellenére, hogy a szerződés megkötésekor Orbán Viktor azt hazaárulásnak minősítette, és azt is tudta, hogy 2013 végén az Európai Bizottság világossá tette, hogy a Déli Áramlatra vonatkozó megállapodások nem felelnek meg az uniós jognak és azokat a nulláról kell újra tárgyalni.

„El akarják venni az ellátásbiztonsághoz való jogunkat, de nem kínálnak helyette semmit” – mondta a magyar miniszterelnök arra reagálva, hogy az EU szerint a Déli Áramlat gázvezetékről Oroszországgal kötött megállapodások az uniós jogba ütköznek. De ami ennél is érdekesebb, hogy az Orbán-kormány Magyarországon mindent megtett azért, hogy a Gazprom tervét azután is megvalósítsa, hogy Putyin elnök – tudomásul véve azt, hogy az EU területén az uniós szabályok érvényesek és azok megkerülhetetlenek – 2014 végén bejelentette, hogy a Fekete-tenger alatti vezeték Törökországban ér partot. A miniszterelnök kitartott azon megoldás mellett, hogy egy Gazprom többségi tulajdonú, a hazai földgázszállító vezetéktől elkülönült vezeték épüljön az ausztriai Baumgartenbe.

Az orosz elnök 2015. februári magyarországi tárgyalása során Orbán Viktor elérte, hogy „Oroszország támogatni fogja azt a változatot, amely szerint Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon átmenő gázvezeték épül.” A miniszterelnöki nyilatkozat mutatja, hogy nem orosz, hanem magyar kezdeményezés volt a Nikola Tesla szerb fizikusról elnevezett, a Déli Áramlat helyébe lépő vezeték. Ez a Török Áramlatról Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül vitte volna a török határtól a földgázt Ausztriába, a Baumgarten-elosztóközpontba. A vezetéket a Déli Áramlat Zrt. építette volna, amely a Gazprom és az MVM Zrt. vegyesvállalata volt.

A kormánynak az orosz érdekek érvényesítésére vonatkozó elszántságát bizonyítja az is, hogy 2014 végén Rogán Antal frakcióvezető indítványára úgy módosították a gáztörvényt, hogy az EU szabályaival ellentétes módon a Gazprom 50 százalékos tulajdonában álló vállalat építhesse meg a vezetéket. Korabeli sajtóinformációk szerint valószínű, hogy Orbán Viktor már szeptemberben megígért egy ilyen törvényt Alekszej Millernek, a Gazprom elnökének, amikor az orosz állami óriásvállalat vezetőjét Budapesten fogadta.

Az EU szabályait megszegő gáztörvény módosítást az Európai Bizottság is kifogásolta, amit azért is figyelembe kellett venni, mert a szállítási rendszerüzemeltetői engedélyt végső soron a Bizottságnak kell jóváhagyni. De ami legalább ilyen lényeges, hogy

a Baumgartenig húzódó tranzitvezeték ellehetetlenítette volna a földrajzi adottságunkból adódó lehetőségek kihasználását.

Nevezetesen a hazai földgázrendszer kapacitásának és a szomszéd országok felé kiépített határkeresztező vezetékek érdemi használatát. Ahogy mostanában fogalmaznak, nem lehettünk volna „regionális gázelosztó” központ, amelynek nemcsak „tranzitdíj” bevétele van, hanem kereskedelmi és ahhoz kapcsolódó pénzügyi előnyei is vannak.

Bár az orosz érdeket szolgáló megoldás hátrányát a szakma és a kormányzati illetékesek is tudták, a kormány által kezdeményezett Tesla projektet végül annak magas költségei miatt engedte el a miniszterelnök. A helyébe lépő Török Áramlat Törökországból indulva Bulgárián és Szerbián keresztül éri el a magyar határt.

Mit csinált ténylegesen a kormány?

Szíjjártó Péter rendre azt állítja, rendkívül bátor lépés volt, hogy a törökökkel, bolgárokkal és szerbekkel közösen megépítettük a Török Áramlat vezetéket, pedig komoly fenyegetésekkel kellett szembenéznünk a szövetségeseink részéről. Ha akkor nem tudtunk volna ellenállni a „baráti” nyomásnak, akkor most szárazföld által körülzárt országként nagyon-nagyon nehéz helyzetben lennénk. Csakhogy ez nem így van.

Senki sem akarta megakadályozni, hogy Törökország felől jelentős földgáz szállítóvezetéki kapacitás épüljön ki Közép-Európába. Már csak azért sem, mert ezen az útvonalon lehet hozzáférni a világ legjelentősebb készletével rendelkező Kaszpi-térséghez. Ennek elérését teszi lehetővé a 2018-ban átadott transzanatóliai földgázvezeték, a TANAP, amelynek kapacitása évi 16,2 milliárd köbméter, amit 2026-ig 31 milliárd köbméterre, majd később 60 milliárd köbméterre fognak növelni.

Csak ahhoz ragaszkodott a Bizottság, hogy az Európai Unió területén az EU szabályai érvényesek. Be kell tartani az EU úgynevezett hálózati tulajdonjogi szétválasztási szabályait. Ez azt jelenti, hogy a Gazprom, amely egyszerre gáztermelő és -szállító, nem birtokolhatja egyidejűleg a termelési kapacitást és annak szállítási hálózatát. Továbbá biztosítani kell a harmadik felek megkülönböztetésmentes hozzáférését a csővezetékhez.

Az EU nyilvánvalóan nem fogadhatta el a Gazprom vezérigazgatójának álláspontját, hogy a földgáz „a mi termékünk, a mi szabályaink. Nem játszunk olyan szabályok szerint, amelyeket nem mi alkottunk.” Ezért az orosz álláspont megváltozásával egyidejűleg – Putyin elnöknek a Déli Áramlatról lemondó nyilatkozata után – az Európai Bizottság akkori elnöke, Jean-Claude Juncker kijelentette: „a Déli Áramlat fölgázvezeték megépíthető, és ennek feltételei hosszú ideje világosak. Azt akarjuk, hogy az energia akadálytanul áramoljon Bulgáriába és egész Európába.” És mint hozzátette: „energiaügyekben nem engedünk semmilyen zsarolásnak.”

Szijjártó „közösen megépítettük a Török Áramlatot” kijelentése azért sem igaz, mert nem közösen finanszírozott beruházásról van szó. Bulgáriában az ottani rendszerüzemeltető, Szerbiában pedig egy Gazprom többségű vegyesvállalat építette a vezetéket. Nekünk a bolgárokkal nem kellett és nem is volt miről tárgyalni, és a szerbiai vállalattal is csak a határkeresztező összeköttetést ügyében kellett egyeztetni. Ennek eredményeként a szerb-magyar határ és Kiskundorozsma között 15 kilométer vezetéket kellett építeni, valamint Kiskundorozsmán a mérőállomást és csomóponti kapcsolatokat kellett megcsinálni.

Az tény, hogy az USA szankcióval fenyegette azokat a cégeket, amelyek új vezetékeket építenek az Ukrajnát kikerülő orosz gáznak. De ez a Fekete-tenger alatti vezetéket megépítő cégeket veszélyeztette, mert a szárazföldi vezetéképítést minden országban olyan belföldi cégek végezték, akikre nem lett volna semmilyen érdemleges hatása egy esetleges szankciónak.

Szíjjártó Péter azt is szívesen emlegeti, hogy Magyarországon nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy minél több útvonalon tudjunk földgázt vásárolni. A „sokat dolgoztunk” azonban nem az aktuális kormányra vonatkozik, mert az orosz kapcsolatok erősítéséhez képest csak annyit tettek a határkeresztező vezetékekért, hogy az átadási eseményeken részt vettek.

A propaganda azonban hatásos. Még gazdasági újságban is úgy vélekednek, hogy az ukrán tranzit megszűnésével 2025 első napjától olyan helyzet alakult ki a földgáz régiós piacán, amilyenért a kormány évtizede módszeresen dolgozik. Sőt, még a G7 által megkérdezett energetikai szakértők is egyöntetűen megerősítették: a pillanatnyi helyzet valóban értékelhető úgy, hogy beértek a kormány stratégiai lépései. Úgymint elkötelezett küzdelem az orosz érdekek szerinti Déli Áramlat megvalósításáért? Vagy az, hogy a 2010-re megépült román és horvát határkeresztező vezetékek átadási ünnepségén részt vettek, és csak halogatták, de nem akadályozták meg a magyar-szlovák vezetéket?

A magyar-osztrák határkeresztező vezetékről, a HAG-ról még az Antall-kormány döntött. A magyar-román, magyar-horvát és a magyar-szlovák határkeresztező vezetékről és annak EU-forrásból történő támogatásáról a Bajnai-kormány idején döntöttek még 2009-ben. Az észak-dél korridor létrehozását a visegrádi négyek a 2009-es gázkrízis után fogalmazták meg, és 2010 februárjában a V4+ energiabiztonsági találkozón deklarálták.

Ez nem egy nagy tranzitvezeték létrehozását célozta, hanem a lengyel Swinoujscie és a horvát Krk szigetre tervezett LNG-terminál összekötését a térség határkeresztező vezetékein keresztül. Ennek utolsó eleme, az 5 milliárd köbméteres kapacitású lengyel-szlovák vezeték 2022 májusában készült el. Ehhez kapcsolódik a délkelet-európai régió országait összekötő vezetékek építése is. 2022 őszére elkészült a 3 milliárd köbméter kapacitású IGB görög-bolgár interkonnektor, amely lehetővé teszi a görög LNG-terminálhoz való hozzáférést. 2023 decemberétől pedig üzembe helyezték a bolgár-szerb interkonnektort, amelynek évi kapacitása 1,8 milliárd köbméter.

Ezzel Szlovákia orosz gáz- és energiafüggősége végképp olyan alaptalan legendává vált, mint Magyarország esetében, de ez egyik ország jelenlegi vezetését sem zavarja az orosz érdekek képviseletében.