A Magyar Honvédség fejlesztése az utóbbi években a kormány egyik kiemelt projektjévé vált. Orbán Viktor miniszterelnök szlogenjévé vált, hogy Magyarországnak „erős, ütőképes, elrettentő erejű, a békét garantálni tudó” haderőre van szüksége.
A nagy célokhoz a kormány az utóbbi években egyre nagyobb forrásokat rendelt. A védelmi kiadások értéke 2018 óta markánsan emelkedik, jelentős beszerzések indultak német és amerikai forrásból, és a kormány a magyarországi hadiipari termelés felfuttatását is felkarolta.
Tavaly hazánk a német hadiipar harmadik legnagyobb fegyvervásárlóvá vált (Ukrajna és Norvégia után), a nem végleges adatok szerint egymilliárd euró értékben importált német fegyvert. A stratégiai partnerként kezelt – és az európai fegyverkezési láz eddigi legnagyobb nyertesének számító – német Rheinmetal tavaly Zalaegerszegen nyitott üzemet, ahol Lynx típusú páncélozott harcjárműveket gyártanak majd, és a KF51 Panther új generációs harckocsi fejlesztésében is részt vesznek; Kaposváron török licenc alapján Gidrán nevű páncélozott járműveket építenek; Nyírteleken radargyártó üzem, Várpalotán lőszergyár készül. Emellett hazai vállalatok Kiskunfélegyházán kézi lőfegyvereket; Gyulán helikopter-alkatrészeket gyártanak az Airbusszal koprodukcióban.
Az idei költségvetés nyáron elfogadott tervezete (amely a hazai költségvetési politika volatilitásának fényében még jelentősen módosulhat) csaknem 29 százalékkal, 1395-ről 1796 milliárd forintra növeli a védelmi kiadások összegét; a 2022-ben létrehozott, elsősorban a bankadóból és a biztosítási adóból finanszírozott, az extra kiadásokat, például eszközbeszerzések fedezni hivatott Honvédelmi Alap előirányzata 55 százalékkal 1309 milliárd forintra nő. A tervezet szerint ezzel a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,1 százalékára nőhet a 2024-es védelmi kiadás, azaz hazánk először fogja meghaladni a két százalékos NATO-kritérium szintjét.
Mindez erős retorikai bombázással is kiegészült. A Magyar Nemzet például január közepén a Global Firepower Index nevű, homályos hátterű összeállításra hivatkozva már arról írt, hogy „a Magyar Honvédség visszanyerte ütőképességét, a térségben már kiemelt helyen van hazánk a katonai erejét tekintve”.
Ezek a tervek valós védelmi hiányosságok kezelését célozzák: a honvédség a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program 2016-es elindítását megelőzően rendkívül lestrapált állapotban volt; miközben Európa környéke és a világ egyre konfliktusosabbá vált; az amerikai védelmi garanciák megbízhatósága pedig 2017-től, Donald Trump elnöksége alatt erősen megingott.
Ugyanakkor a térségbeli kiemelt szerepről szóló elképzelések és a kormányfő köreiben hangoztatott „közép-európai középhatalmi” státusz vágya erős túlzás. Az utóbbi években az összes nagyobb régiós ország rohamléptű haderőfejlesztésbe kezdett, így a magyar katonai kiadások meredek emelkedése GDP-arányosan így is valamelyest elmarad a régiós átlagtól.
Ez addig nem is probléma, ameddig Magyarország nem szomszédjai ellen, hanem velük közösen fegyverkezik, és – méretéből és földrajzi adottságaiból adódóan – az európai és transzatlanti szövetségi politikán keresztül tervezi garantálni biztonságát. A kormány szellemi holdudvarában ugyanakkor olyan vélemények is vannak, amelyek ennél borúsabb jövőképet festenek.
Lengyelország más ligában játszik
A vágyak és realitások közti különbségeket jól illusztrálja a Magyar Nemzet cikke. A lap szerint a magyar haderőfejlesztés sikerét jelzi, hogy a hivatkozott lista szerint a „térségben csak Csehország és Románia előzik hazánkat”.
Azonban ez a harmadik hely úgy jön ki, ha nem tartjuk a „térség” részének a messze legnagyobb és legerősebb ütemben modernizált haderővel rendelkező Lengyelországot, ami Közép-Európa vagy Kelet-Közép-Európa egy eddig ismeretlen és nem igazán logikus felosztása lenne. Lengyelország már az ukrajnai orosz agresszió előtt is kiemelkedett a térségből, részben lakosságszámából és gazdasági méretéből fakadóan, részben pedig azért, mert az Oroszországgal szembeni, történelmi tapasztalataikból fakadó bizalmatlansága miatt kevésbé hagyta lerohadni haderejét, mint a térség többi országa. A GDP-arányos lengyel hadi költségvetés a 2010-es években is a 2 százalékos NATO-kritérium környékén mozgott, miközben Magyarországon például a mélyponton egy százalékra süllyedt.
Az ukrajnai háború új lökést adott a lengyel modernizációnak, és a jelenlegi trendek alapján éveken belül Európa egyik legütőképesebb hadereje jöhet létre. 2024-ben 118 milliárd złotyt, vagyis 33 milliárd dollárt terveznek költeni a haderőre; a hosszabb távú fejlesztéseket finanszírozó lengyel védelmi alap ráfordításaival együtt 159 milliárd złoty (39 milliárd dollár), azaz a GDP 4,2 százaléka lehet az összeg.
Ugyan Lengyelország más ligában játszik, pusztán a Magyar Nemzet által citált rangsorban „előttünk álló” két hadsereg fejlesztési üteme is kijózanítólag hat Magyarország régiós erejét illetően.
Csehország és Románia is beindult
A Magyarországhoz hasonló lakosságszámú, ám gazdaságilag fejlettebb Csehország is a GDP két százalékára rúgó 2024-es védelmi büdzsét tervez (bár ez a cél a kormány szerint nem biztos, hogy teljesülni fog), és az elmúlt időszakban több nagyobb beszerzésről is döntött. Egy tavalyi megállapodás értelmében a jelenlegi 14 Gripenjének leváltására az ország 2035-ig 24 darab F-35-ös ötödik generációs lopakodó vadászgépet szerez be, 150 milliárd koronáért, azaz 6,5 milliárd dollárért, azaz 2300 milliárd forintért (tokkal-vonóval, kiképzéssel és fegyverzettel együtt).
A szovjet Mi-8/17-es szállító helikoptereket 10 darab amerikai UH-1Y Venom váltja fel, a Mi-24-es csatahelikoptereket szintén tíz darab AH-1Z Viper. A tüzérség 62 darab francia CAESAR önjáró löveget kap, a szárazföldi haderőhöz az Ukrajnának átadott szovjet járművek helyére érkezik továbbá 73 Leopard 2A8-as harckocsi (Magyarországra 2028-ig 44 darab jön egy másik, 2A7-es Leopard-változatból), 172 darab svéd CV90 IV lövészpáncélos, valamint – a meglévő 99 mellé – várhatóan további 68 osztrák Pandur II-es gyalogsági harcjármű. Emellett izraeli Spyder légvédelmi rendszert is kapnak majd a cseh fegyveres erők.
Az ukrajnai hadszíntérhez közelebb fekvő, és a szövevényes függési rendszerű, az orosz hibrid beavatkozások régi célpontjának számító Moldova végett is érdekelt Románia védelmi kiadásai szintén erős tempóban emelkednek.
A 2023-as, 38,8 milliárd lejes (háromezer milliárd forintos, avagy 8,5 milliárd dolláros) védelmi büdzsé a GDP 2,5 százalékával volt egyenértékű, és 2024-re is hasonló GDP-arányos költést tervez a román kormány. A hosszú távú eszközbeszerzési programok kötelezettségvállalásával együtt ez az összeg még tovább nőhet: a kormány tavaly kezdeményezte 32 darab F-35-ös beszerzését (a megrendelést a várakozások szerint idén üthetik nyélbe), a csehekéhez hasonló, 6,5 milliárd dollár körüli áron. Ezek a tavalyelőtt Norvégiától vásárolt 32, illetve a 2016-ban Portugáliától átvett 17 darab F-16-os mellé, illetve helyére érkeznek majd.
A szárazföldi haderő számára a következő években 300 harcjármű és egyebek mellett félszáz 155 milliméteres önjáró tarack beszerzését is tervezik mintegy 4 milliárd dolláros keretből (a pontos modellekről még nincs döntés). Természetesen a Rheinmetall sem marad ki a román megrendelésekből, tavaly év végén például a légvédelmi rendszerek modernizációjára szerződtek 328 millió euróért, de további kétmilliárd dollárért tervezik kis hatótávolságú izraeli és francia rendszerek beszerzését is. A légvédelem terén azonban ennél is jóval látványosabb projekt volt, hogy pár éve Románia hét, nagy hatótávolságú Patriot-üteget vásárolt az Egyesült Államoktól 3,9 milliárd dollárért, ami harcászati értéke mellett Románia stratégiai értékét is növelte Amerika szemében.
Közepes pozíció, egy kakukktojással
A fenti összegek és megrendelési volumenek alapján hazánk a régióban a védelmi kiadások tekintetében lakosságszáma és gazdasági méretének megfelelő, közepes pozíciót tölt be.
A lengyel és román haderőfejlesztés üteme erősen meghaladja a régiós átlagot, és magasabb fejlettségi szintjükből fakadóan a visszafogottabb csehek is számszerűen nagyobb kasszából gazdálkodnak. A másik oldalon az abszolút értéken Magyarország mögött álló országok – Szerbia, Szlovénia, Bulgária, Horvátország és Szlovákia – lakossága és gazdasági ereje mind jóval kisebb a magyarnál, miközben a GDP-arányos kiadások tekintetében nincs számottevő különbség.
Az egyetlen kakukktojás Ausztria, amely a hidegháború alatt semlegességet vállalt a szovjet kivonulásért cserébe, és ehhez a Szovjetunió széthullása és a hidegháború vége után is tartotta magát, nem tagja a NATO-nak, és nem fordít komolyabb erőforrásokat a haderejére. Hogy ez a jelen helyzetben mennyire bölcs, illetve meddig tartható állapot, az napjainkban Ausztriában is belpolitikai vita tárgya, bár a társadalmi támogatottság hiányzik az irányváltáshoz.
Az ilyen rangsorolással és a védelmi költségvetések vizslatásával mindazonáltal számos probléma van. Ahogy az orosz hadsereg ukrajnai vagy akár az Egyesült Államok afganisztáni teljesítménye mentén kiderült, egy hadsereg költségvetése, eszközállománya és létszáma nem feltétlenül garantálja a sikert.
A haderő minőségének megítélése gyakran még azokon is kifog, akiknek ez a munkájuk: a nyugati (és orosz) elemzők döntő többsége például 2022 előtt erősen túlértékelte az orosz haderő képességeit. A kormányzati kommunikáció visszatérő szlogenje, hogy a Zrínyi-program keretében minőségi hadsereg épül, de ez a valóságban remélhetőleg nem fog kiderülni.
Nem csak a vason múlik
Ennél is lényegesebb Magyarország esetében, hogy a haderő milyen geopolitikai környezetben működik, milyen stratégiai célok mozgatják, és milyen fenyegetések elhárítását célozza.
Orbán Viktor ugyan gyakran beszél elrettentésről, de azt nem teljesen bontja ki, hogy pontosan kit akar elrettenteni. A jelenlegi európai biztonsági helyzet fényében ezzel együtt adódik egy világos jelölt: bár az orbáni külpolitika Oroszországgal szemben nem kifejezetten az elrettentés hangnemét képviseli, 2008 óta Vlagyimir Putyin elnök rezsimje volt az egyetlen, amely Európa perifériájának területi épsége és önrendelkezése ellen konvencionális támadást indított. Sőt, nyugati védelmi vezetők, köztük például Jens Soltenberg NATO-főtitkár és Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint az orosz fenyegetés pár éven belül az Európai Unió tagállamait is elérheti, miközben az Egyesült Államok csökkenti majd európai jelenlété, és a Csendes-óceáni térségre tervezi összpontosítani erőit.
Ha ebből indulunk ki, a térségbeli fejlesztések a kis méretű, jól védhető földrajzi határok híján lévő, egymagában minimális elrettentést képviselő Magyarország számára is örvendetesek, hiszen Lengyelország, Románia és Csehország szövetségeseink, akik erőnövelése Oroszország elrettentését és így a hazai biztonságot is szolgálja.
Hasonló érdek, hogy a térség országai képesek legyenek az Európa biztonságára és prosperitására leselkedő nem konvencionális és/vagy a térségen kívüli veszélyek kezelésére. Napjainkban például a magyar autóipar ellátási láncaiban a Vörös-tengeren teherhajókat támadó húszi fegyveresek okoztak fennakadásokat, akiknek a megfékezése messze túlmutat Magyarország képességein. Az Orbán által kárhoztatott irreguláris migrációt olyan afrikai konfliktusok is fűtik, amelyek megoldására egyedül a jóval erősebb nyugat-európai fegyveres erők sem képesek.
Ebből a megközelítésből a magyar haderőfejlesztés célja a NATO-ba és az európai uniós védelmi programokba való minél mélyebb integráció lenne, miután
- ezek az intézményi keretek minimalizálják az orosz agresszió esélyét,
- ideális esetben képesek kezelni Európa szomszédságának viszályait és az ebből fakadó fenyegetéseket;
- valamint az elmúlt bő három évtized tapasztalatai alapján a Magyarország és közvetlen szomszédjai közti békés viszonyokat is képesek garantálni.
A gyakorlatban ezt látszólag a kormány és a honvédség is így tartja: a magyar haderő NATO-s és európai védelmi integrációja töretlenül halad, beszerzéseinek és a közös védelmi feladatok gyakorlati vetületeinek tekintetében lojális nyugati szövetségesként viselkedik.
A nagypolitikai retorika terén ugyanakkor az Orbán-kormány minimum vegyes jelzéseket küld. Magyarország megítélésének nem tett jót a svédek NATO-csatlakozási kérelmének ügyében bemutatott manőverezés, amelynek pontos célját továbbra is homály fedi; és Ukrajna európai uniós finanszírozásának akadályozása is csökkentette az intézményi és szövetségesi bizalmat. A Direkt36 cikkei szerint az is rontotta az Orbán-kormány megbízhatóságába vetett hitet, hogy hazánk nemcsak szavakban és gesztusokban simulékony Oroszországgal szemben, hanem meglepően lazán kezeli az orosz kémkedési kísérletek elhárítását is. Mindemellett pedig nem teljesen világos, hogy Orbán Viktor miért várja vissza az amerikai elnöki posztra azt a Donald Trumpot, aki 2017 és 2021 közötti elnöksége alatt folyamatosan az Európából való kivonulással és a NATO-ból való amerikai kilépéssel fenyegetőzött, és akire Magyarország európai szövetségesei fenyegetésként tekintenek.
A kormány szellemi holdudvarában akadnak olyan elképzelések is, amelyek szerint az elrettentés célpontjait közelebb kell keresni. Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője például úgy tartja, hogy Magyarországnak a térségbeli országok képességeit kell szem előtt tartani a honvédség fejlesztésekor, más szóval közvetlen szomszédjainkkal szemben kell fegyverkezni, hogy biztonságban tudhassuk magunkat. Szerinte ugyanis „extrémen naiv” lenne azt feltételezni, hogy a most barátságos szomszédjaink szándékai nem változhatnak a jövőben, más szóval nem válhatnak valamikor ellenséggé.
Közélet
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Fontos
Több ezer milliárdos rezsivédelem után a magyarok harmada fával fűt
Az energiaválság megmutatta, hogy miért tévút hosszú távon a rezsicsökkentés, amelyből ráadásul az igazán szegények többsége ki is marad, hiszen fával fűt.
Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi
Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.
Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok
Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.
