Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. október 13. 18:13 Közélet

Milliárdos nagyságrendű összegeket mozgathat meg Azahriah duplakoncertje

A hét elején több, mint negyvenezer jegy kelt el Azahriah jövő májusi koncertjére, tehát – a 9900 és 25 ezer forint közötti jegyárakat figyelembe véve – legalább 400 millió forintot már elköltött a legnépszerűbb magyar előadó közönsége.

  • Duplázódhat (sőt, cikkünk megjelenése után kiderült, triplázódhat is) ez az összeg, a hazai zenészként a stadionban először és a leggyorsabban telt házat csináló Azahriah ugyanis másnapra meghirdetett még egy koncertet. A jegyekért pénteken ismét roham indult, még nagyobb is, mint az első estére szóló belépők.
  • A teltház másodszor is meglett, és bár úgy tűnt, a szervezők nem gondolkodnak harmadik koncertben, péntek este mégis bejelentették, szervezik a harmadikat.  

Miért fontos ez? A két estés teltház esetén alsó hangon 800 millió forintos bevétellel számolhatnak a szervezők, méghozzá piaci alapon. Ez a magyar kultúra területén rendkívüli – összehasonlításképp az egyik legfontosabb koncerthelyszínnek számító Budapest Park nettó árbevétele 6,5 milliárd forint volt tavaly.

Számokban: a kultúrára szánt állami támogatások mértékéhez képest is jelentős az Azahriah-koncertek nyomán keletkező jegyárbevétel. 2023-ban a Nemzeti Kulturális Alap 7,7 milliárd forintnyi támogatásra kapott költségvetési forrást, míg a Magyar Művészeti Akadémia 13,2 milliárdos keret felett rendelkezhet.

  • Az előadók csak a töredékét kapják egy koncert bevételének. A Fekete Vonat nemrég a Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet, a trió fejenként húszmilliós gázsira számított, amihez szponzorokra, állami támogatásra és 12 500 látogatóra lett volna szükség. Végül ezek nem teljesültek, a felvett négymilliós előlegek fedezete is kérdéses volt.
  • Azahriah 300 millió forintot is kereshet Puskás-koncertekkel kétmilliárd forintos jegyárbevétel mellett – ez átlagosan húszezer forintos jegyárak mellett jöhet össze.
  • Azahriah cégének 60 millió forint bevétele volt tavaly, egy félév alatt. A 2022 júniusában létrehozott Geminia Kft. ebből 52 millió forintos adózott eredményt könyvelt el és 47 millió forint osztalékot fizetett. A Tankcsapda tagjainak Tankcsapda Music Kft. nevű közös cége 2022-ben 161 milliós bevételre tett szert.

Tágabb kontextus: Azahriah stabilan uralja a magyar slágerlistákat, fellépett a Sziget nagyszínpadán és a Papp László Budapest Sportarénában is adott már teltházas koncertet. Az énekes és generációja épp a járvány miatti bezártság feloldásával robbant be a könnyűzenébe, a sikerhez a szakma szerint hozzájárult a felfokozott vágy volt a bulik iránt.

  • Jól kihasználták az online lehetőségeket is a fiatal előadók, és mostanra beérett az alapvetően piaci alapon szerveződő országos klubhálózat is, ami összességében színvonalasabb produkciókhoz és a közönség szélesedéséhez is vezetett. Mindeközben nőtt is az igény egyre szókimondóbb tartalmak iránt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormánytól nyugodtan elvérezhetnek a megszorítások első kulturális áldozataiNagy hagyománnyal bíró lapok és szervezetek lehetetlenülnek el a költségvetés szorult helyzete és az erősödő kultúrpolitikai szelekció miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Azahriah Baukó Attila kultúra zene Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.