Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. június 21. 17:27 Közélet, Világ

Az EU szigorítaná a kínai kapcsolatokat, ez újabb konfliktusforrás lehet nekünk

Az Európai Bizottság teljesen új, sokkal szabályozottabb és főleg egységesebb alapokra akarja helyezni az uniós tagországok kínai gazdasági kapcsolatait.

A Bizottság a gazdasági biztonság fogalmának újraértelmezésével lényegében azt jelezte, hogy a jövőben olyan direktívákat dolgozna ki, amelyek megakadályozzák, hogy

  1. az uniós országok gazdaságai a biztonsági és ellátási szempontból érzékeny területeken, a kritikus infrastruktúrákban és technológiákban túlzott függőségbe kerüljenek Kínától,
  2. az uniós cégek ne exportálhassanak Kínába olyan technológiát, amelyet békés és nem békés célokra egyaránt használni lehet.

A dokumentum egyszer sem nevesíti Kínát, de a New York Times-nak nyilatkozó források szerint a virágnyelven “aggodalomra okot adó országok” elnevezés az új doktrínában valójában jelenleg Kínát jelenti.

Rendkívül érzékeny a téma, mert a nagy és befolyásos európai gazdaságok, mint például a német, a francia az olasz vagy akár a holland, ezer gazdasági szállal kapcsolódnak Kínához, és a Bizottságnak nehéz lesz meggyőzni őket a konkrét lépésekről.

Felülnézet: az Európai Bizottság körülbelül olyan végrehajtó szerv, mint az egyes országok kormányai, de az uniós direktívákat csak az Európai Parlamenttel és a tagországok küldötteiből álló Európa Tanáccsal egyetértésben tudja megalkotni. A most kiadott dokumentum csak bevezetés, az új szemléletnek megfelelő új szabályozások várhatóan a következő hónapokban öltenek konkrét formát, és akkor a tagállamok közötti heves vitákra lehet számítani.

Magyarország szereti magát az unió kínai kapujaként pozícionálni (még ha ez adott esetben nem feltétlenül megalapozott is), ezért különösen érzékenyen reagálhat a sokkal szigorúbb szabályozási tervekre. A Kínába irányuló, akár nem békés célokra is használható eszközök exportkorlátozása közvetlenül nem nagyon, legfeljebb közvetve érintheti a magyar gazdaságot. A másik fő elv, a kínai befolyás érzékeny területekre való túlzott beengedése azonban konkrétan is sértheti a keleti nyitást hangoztató magyar gazdaságpolitikát.

A Bizottság a szakértők szerint kifejezetten tiltaná, hogy a kínai állam vagy kínai cégek döntő befolyást szerezzenek például az európai kikötőkben vagy vezetékes infrastruktúrákban, márpedig a Budapest-Belgrád vasútvonal épp a pireuszi kikötő kínai forgalmára épülne (épp kínai állami hátterű hitelből), de például a távközlési hálózatoknál is kényes helyzet állhatna elő, ha kínai szállítókat a jövőbeni fejlesztésekhez nem lehetne egykönnyen beengedni.

Nagy viták forrása lehet majd, hogy mit lehet központilag, uniós szinten szabályozni, és a jövőben mennyire (nem) kapnak szabad kezet a tagállamok a kínai gazdasági kapcsolataikban. Ennek előszele, hogy a most megjelent dokumentum máris úgy fogalmaz: “a tagállamok közötti rossz koordináció és a gyenge kereskedelmi szabályok tehetik lehetővé az ellenfelek számára, hogy gazdaságilag megfojtsák az EU-t, és ezt sürgősen kezelni kell.”

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ európai bizottság Európai Unió gazdasági kapcsolatok Kína Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.