Hírlevél feliratkozás
Avatar
2021. március 5. 17:03 Közélet

A tanárok a kormányzat elhanyagolt, veszélyeztetett és bántalmazott gyerekei

(A szerző oktatáskutató, interkulturális szakértő, jelenleg az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az Orbán-kormányok úgy vannak az oktatással (ideértve minden szereplőcsoportját), mint a NER-viccekkel: nem értik és nem is szeretik. Az alábbiakban tekintsük át, mit is köszönhetnek a pedagógusok a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

Röviden

Nem kérdezik meg őket soha semmiről. A körülöttük kialakított szabályozási környezet tökéletesen ellehetetleníti, hogy autonóm, kreatív, felelős szakemberként, hivatásukhoz méltó módon működhessenek. A 2010-es kormányváltáskor mézesmadzagként belengetett ígéreteket és azok beteljesülését ahhoz lehet hasonlítani, mint mikor valaki az internetről rendeli meg az esküvői ruháját: az előzetes képek párizsi divattervezők költeményeivel kecsegtetnek, ám a postás – olcsón – egy gyűrött, műszálas, elszabott rongydarabot kézbesít.

Sem szakmai feltételeik, sem emberi, egészségügyi jóllétük nem szempont. Rájuk nem költ a kormány, rajtuk csak spórol. Hisz vannak elegen – vagy mégsem, de erre még visszatérünk.

Hosszabban

A 2010-es választások körüli legnagyobb nyúl, melyet a Fidesz előhúzott a kalapjából a pedagógusok számára, a társadalmi megbecsültséget kifejező és tolmácsoló életpálya volt.*„A közoktatási reform részeként 2013-ban lép életbe a pedagógus-életpályamodell, a törvény nagyobb megbecsülést, társadalmi elismerést nyújt majd a szakterületen dolgozóknak – közölte Hoffmann Rózsa államtitkár … közlése szerint a pedagógusok fizetése is emelkedni fog … Az államtitkár szavai szerint az alakuló új törvény lazább szerkezetű lesz, nagykorúként kezeli az alkalmazóit, lényegében a lelkiismeret, a felelősség és a szakmai tudás jelenti alappillérét.” (2011. Hoffmann Rózsa, hvg.hu) Nyilván számos szavazatot jelentett – az előző kormányok pedagóguspolitikája (vagy annak hiánya?) után láthatóan igény-kielégítésről lehetett beszélni. A hideg zuhany ezzel szemben hamar érkezett: a portfóliós rendszer tabula rasát teremtett. Bár a törvény az egyes előmeneteli szintekhez rendelte a fizetési fokozatokat, ám ugyanazzal a lendülettel lenullázta az addig felhalmozott gyakorlat, szakértelem és tapasztalat értékét, mindenki a startvonalra állt (Pedagógus 1. fokozat). A kiskorúsított pedagógusokat arra kényszerítette, hogy visszamenőleg igazolják-bizonyítsák megfelelőségüket és alkalmasságukat – a groteszkbe fordult állapotot jelzi, hogy létrejöttek portfóliókészítő szolgáltatók. Súlyos kritikákat fogalmazott meg a szakma, a szakszervezetek, az alapvető jogok biztosa, sőt a modell mögött álló szakértők is.

A pedagógus értékelőrendszer is a megszokott pályáját futotta be: megbíztak szakértői csoportokat, hogy találjanak ki egy ilyet, majd a kész és koherens – bár sokféleképpen vitatott (itt és itt is) – csomagból a vezetés mazsolázott ismeretlen, de semmiféleképpen nem szakmai szempontok alapján. Fejlett országok kompetens kormánya és oktatásirányítása tisztában van vele (de minden szupranacionális szervezet oktatási anyagainak, projektjeinek ez a fő csapásiránya*Például OECD már 2005-ben; 2021; EU. ), hogy oktatási rendszerek reflektív optimalizálása az érintett autonóm szereplőkkel partneri együttműködésben, a szubszidiaritás*A kifejezést magyarra a kisegítés elveként szokás fordítani – azt jelenti, hogy amely feladatot egy személy vagy közösség konkrét érintettség okán helyi szinten meg tud oldani, arról nem szabad magasabb szinten (esetleg az érintettek kihagyásával) dönteni (Wikipedia). Hosszabban itt. elvének érvényesítésével tud érdemben megtörténni, többek között fejlesztő értékelések segítségével.

Ezzel szemben a magyar szakmai értékelőrendszer szervezőelve a szankcionálás, az egzisztenciális fenyegetés. Az orbáni logikának megfelelően: a lényeg, hogy az autoritás derekán pisztolytáska fityegjen, hiszen mi lenne magasabb szintű garancia, ki lenne alkalmasabb kancellár, kórházigazgató, egészségügyi krízismenedzser, mint egy csendőr-rendőr-katona.

Az átszervezett munkaidő-gazdálkodás tulajdonképpen sosem próbált úgy tenni, mintha az a pedagógusok érdemi munkájának elősegítése érdekében készült volna. Nem csökkentette a kötelező kontaktóra-számokat, nem hagyott időt és lehetőséget a tervezési, előkészítési, felkészülési tevékenységekre. Pedig ezek mozdíthatnák az oktatást az elavult és abszurd tudásátadó megközelítésből és gyakorlatból a tanulástámogató – egy korszerű, a tanulói aktivitást, együttműködéseket, tudáskonstrukciót ösztönző – irányba. A cél láthatóan a munkaterhelés jelentős növelésének biztosíthatósága volt: az átlagos terhelés 2010 óta heti 51 óráról 53-ra (2019) nőtt. Amit már-már az elviselhetetlenségig fokozott a silány – de drága – bürokratikus keretek között végzett, teljesen értelmetlen adminisztráció. Mindennek a hatása is meglett: az egész rendszer teljesítménye hatalmasat zuhant nemzetközi mérés szerint.

Bérek és tanárhiány

A bérek rendezése volt az első nyilvános arculcsapása a pedagógustársadalomnak, vagy másképp: addig tartott a mézeshetek-időszak. Innentől kezdve (2013) egyszerűen nem volt szükség az ígérgetésre, képmutatásra. Ami nekünk, nézőknek azért is lehetett felemás érzés, mert az ezt megelőző időszakban a pedagógustársadalom ennek a beharangozott hatalmas összegnek a fejében nézte és tűrte némán, ahogyan az oktatási rendszert totálisan a feje tetejére állítják.*Például:
2011-2012 között az egyházak tömegesen vettek át iskolákat. A továbbiakban a kormány mind finanszírozás, mind pedig szabályozási szempontból előnyben részesítette az egyházi fenntartókat. Ennek következtében növekedett a szegregáció, a szelekció, és sérült a minőségi oktatáshoz való hozzáférés joga.
A tankötelezettségi korhatárt 18 évről 16 éves korra csökkentették. A korai lemorzsolódást csökkentő intézkedések helyett szabad utat engedtek az iskoláknak megszabadulni a problémás fiataloktól, akik 16 évesen semmiféle végzettséggel nem rendelkezve, foglalkoztathatatlanul kerülnek ki a rendszerből.
A Hoffmann Rózsa-féle új NAT. A nagy mennyiségű tananyag közvetlen előírásával ellehetetlenítették az oktatás fejlesztő jellegét, magoltatássá silányítva a tanítást. Az állami iskolarendszerbe bekerült kötelezően a vallásoktatás.
Kötelezővé tették a mindennapos tornaórát, noha az iskolák jelentős többsége nem rendelkezett sem tornateremmel, sem más, alkalmas helyiséggel. A gyerekek folyosókon, lépcsőházban tornáznak.
És a legfőbb vesztesek az elejétől kezdve a gyermekek voltak. De a pedagógusok hallgattak – mert ez a kormány majd jó nagyot emel a bérükön. Hát nem. Ellenben a magyar társadalom fejébe alaposan belesulykolták, hogy több éven keresztül a pedagógusok bére egyre csak emelkedett.

A több év alatt, fokozatosan emelt összeg értékállóságáról pedig elég annyi, hogy mindösszesen egyetlen évig volt futó viszonyban a minimálbérrel – azaz a törvényben eredetileg szereplő konstrukciót, hogy az illetékalap a mindenkori minimálbér (180, illetve 200 százaléka), igen hamar újragondolták. 2018-ra már 38 százalékkal maradt el az illetményalap az aktuális minimálbértől. A pedagógusok átlagbére ma a diplomások átlagbéréhez képest ugyanúgy el van maradva, mint 2012-ben, és az oktatásban dolgozók átlagbére ismét a nemzetgazdasági átlagbér alatt van, pedig 2016-ra már fölé került.

Amely problémával nem akarunk foglalkozni, azt tagadjuk le – erősen úgy tűnik, ez a kormányzati policy. Itt a tanárhiány az, ami nincs. Minimum két évtizedes közkincs az a tudás, amely arról szól, hogy a pedagógus korfa kiszámítható iramban terebélyesedik, ami egyben azt is jelenti, hogy az utánpótlás nem érkezik.

Már 2010 előtt sem történt olyan átfogó stratégiai intézkedés, mely ezt a problémát hatékonyan kezelte volna. A NER-kommunikáció azonban tétet emelt: egyszerűen nincs pedagógushiány. Hogy a kormányzat elgondolása a (nem létező) pedagógushiány kezeléséről milyen mértékben ment félre, itt írtunk részletesebben. Adatok mutatják feketén-fehéren a hiányt, és nem csupán a durva területi különbségeket (a probléma különösen sújtja a hátrányos helyzetű területeket), hanem a szakos ellátottságban is.

Szavazatszerzés szempontjából lehet hasznos a pálya vége felé járó rengeteg pedagógusra koncentrálni a béremelést, ám a stratégiai tervezés és a pedagóguspálya vonzóvá tétele szempontjából félelmetes bukás (aminek legfőképpen a gyerekeink isszák meg a levét). Hangosan számolnak be a rengeteg pedagógusképzésre jelentkezőről – és nem véletlenül hallgatnak arról, hogy a hallgatók 60 százaléka szerez végzettséget, és 16 százalék körül van azok aránya, akik a Pedagógus 1. fokozatot megszerzik (azaz a pályára lépnek, és minimum két évet ott is maradnak).*A második grafikon adataiból látszik, hogy a pályára lépő pedagógusok száma 5-6 ezer körül van. Az Oktatási Hivatal adatai alapján azonban azt is látjuk, hogy a Pedagógus 1. minősítést (amihez szükség van a pályán eltöltött két évre) kevesebb, mint fele ennyien szerzik meg. 2017-ben 2922 fő, 2018-ban 1181 fő. Azaz a felvetteknek jó esetben 15-20 százaléka diplomázik le, lép a pályára, és marad minimum két évig.

A kormányzat pedagógusokkal szembeni valódi érdektelenségét talán a tavaly kezdődő pandémiás időszak mutatta meg a legjobban. Semmilyen szinten és módon nem számíthattak és nem számíthatnak támogatásra, segítségre.

Szakmai téren tökéletesen nyilvánvaló volt már korábban is, hogy sem az oktatási rendszer egésze, sem a pedagógusok többsége nincs sem felkészülve, sem felkészítve a 21. századi, a digitalizációt magától értetődően kezelni képes működésre, ahhoz szemléletben, módszertanban való alkalmazkodásra.

Az oktatásirányítás inkompetenciáját – vagy cinizmusát? – mi sem bizonyította jobban, hogy amikor az online oktatásra való teljesen váratlan átállási kényszer beütött, nyilatkozatuk szerint „boldogság volt szerte a rendszerben”. Gyarmathy Éva itt kiválóan festette le a helyzetet, rengeteg szakmai teendő lett volna. Hatalmas energiák mozdultak meg a támogatás érdekében; a szakma innovatívabb, korszerűbben gondolkodó része nekiállt, hogy saját magát húzza ki hajánál fogva a mocsárból. Hallgatók, szülők és pedagógusok fogtak össze, de központi segítséget – hogyan kell online és digitálisan tanítani – nem kaptak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Nem a vírus, hanem a téboly szabadult el” az oktatásirányításbanAhol felkészültek a 21. századra, ott később még előnyt is hozhat majd a jelen helyzet, ahol nem, ott biztosan katasztrofális következményekre számíthatunk. A magyar oktatás nem készült fel.

Kizárólag civil szervezetek igyekeztek a maguk erejéből feltárni, hogy miként élték meg ezeket a heteket diákok, szülők, iskolai és óvodapedagógusok. Ennek köszönhetően rendelkezünk adatokkal*Szülői felmérés, a hátrányos helyzetű területek, SNI és fogyatékossággal élő tanulók tapasztalatai, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetésnek felmérése, óvodapedagógusok és szülők tapasztalatai., amelyeket akár fel is használhatott volna az oktatásirányítás akkor, amikor a tanév végén elkezd felkészülni az őszi hullámra. Addigra számos hazai és nemzetközi fórumon*Például: WHO – Coronavirus disease (COVID-19): Schools, EU – How families handled emergency remote schooling during the Covid-19 lockdown in spring 2020, EU – Remote learning: lessons from COVID-19 and the way forward, EU – Educational inequalities in Europe and physical school closures during Covid-19, EU – Online learning resources lehetett a közössé tett tapasztalatokból tanulni, több szupranacionális szervezet tett közzé folyamatosan javaslatokat, például az OECD is.

Az eszközellátottságról – pontosabban ennek komoly hiányosságairól – szintén képet kapunk többek között a hátrányos helyzetű területeken dolgozó civil szervezetek jelentéseiből. A kormányzati bejelentések az eszközadományokról teljesen átláthatatlanok: nem tudjuk, valójában milyen alapon, pontosan hova, kikhez kerültek. Azt viszont tudjuk a Pedagógusok Demokratikus szakszervezetének felméréséből, hogy a tanároknak átlagosan 51 ezer forintot kellett saját zsebből költeniük az online oktatás miatt megnőtt és megváltozott feladatok ellátásához.

Az oktatásért felelős vezetés nem gondolta, hogy a járvány átmeneti enyhülését követően lenne teendője. Ilyen módon tehát a szeptemberi évkezdésre sem volt elképzelés, terv, intézkedés azzal kapcsolatban, hogy

  1. az iskolában tartózkodók számára biztosított legyen a folyamatos fertőtlenítés lehetősége;
  2. a pedagógusok munkaeszközként kapjanak olyan maszkot, amelyben dolgozni tudnak*például ilyenben;
  3. rendszeresen szűrjék a tantestületeket;
  4. jól szervezett, hatékony kontaktkutatás gondoskodjon a vírus robbanásszerű lokális elterjedésének megelőzéséről;
  5. a következő hullám esetére már rendelkezésre álljon használható*„A kormányzat annyit tett, hogy valamennyire feltuningolta az e-Kréta rendszert, abba legalábbis beintegrált egy úgynevezett digitális kollaborációs teret. Az e platformról megfogalmazott vélemények ugyanakkor a „Google Classroom light”-tól a „szörnyen használhatatlan iszonyatig” terjedtek. Én azt gondolom, hogy a kormány ezzel belőtte a digitális pedagógia legalját.” Prievara Tibor digitális infrastruktúra, kidolgozott módszertani ajánlások;
  6. a szabályozás módosításai, döntési jogosultságok intézményvezetői szintre kerüljenek a gyors reakcióképesség érdekében;
  7. a pedagógusok adminisztratív tehermentesítése megtörténjen, hogy a tanulókra és a különleges helyzetre koncentrálhassanak;
  8. csökkentsék az éves tananyagot.

Mindezt annak érdekében, hogy az egészségügyi vészhelyzet változásával is biztonságos, ugyanakkor kiszámítható, minőségi legyen a tanítás-tanulás folyamata. Az iskolákban azonban még novemberben is úgy csordogált az élet, mintha mi sem történt volna.

Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerül karanténba

– mondta szeptemberben az EMMI minisztere. Fekete humor volt; egyrészről a kérelmezés olyan bonyolult folyamat, amelyben feladatukat annak résztvevői – például a háziorvosok, illetve a tesztelési logisztika – a rendszer diszfunkcionális működése miatt képtelenek ellátni. Másrészről a pedagógusoknak kell bizonyítaniuk, hogy a munkahelyükön fertőződtek meg – igen rosszul szervezett módon, és hiába kaptak ígéretet az egyszerűsített eljárásra, az a mai napig késik (pedig tudjuk, milyen gyors is tud lenni a kormányzati törvénygyár, ha a jogalkotás számára is jelentőséggel bír*Például: Tizenegy törvény egy éjszaka alatt; Varga Judit választási törvénymódosítása; Egyetlen éjszaka alatt alakították át a hazai egészségügyi ellátás térképét). Ilyen körülmények között teljesen átláthatatlanná vált az intézményi átfertőzöttség valódi mértéke, hiszen a pedagógusok teljesen magukra hagyva, súlyosan leterhelve, nem akarnak még Covid-adót is fizetni – ahogyan azt Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke megfogalmazta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNegatív spirál felé sodródnak az iskolák a járványbanAz oktatásirányítás nem használta fel a nyarat a felkészülésre, a meghozott intézkedések pedig leginkább azt szolgálják, hogy a gyermekek ne maradjanak otthon.

Jelen pillanatban tehát a helyzetet az alábbiak szerint foglalhatjuk össze. Az ősszel beköszöntő második hullám előtt és alatt is az óvodai és általános iskolás pedagógusok voltak azok, akik végig dolgoztak a be nem zárt iskolákban. Dolgoztak, megbetegedtek – sajnos többen meg is haltak -, helyettesítettek, bármiféle szakmai, egészségügyi, financiális támogatás nélkül. Ők voltak azok, akik miatt egyáltalán működhetett a magyar gazdaság, mert a kormány kint tartotta őket a frontvonalban.

A WHO úgy fogalmazott, hogy teljességgel indokolt azokat a foglalkoztatási csoportokat előrevenni az oltási sorban, akiknek nincs más választásuk, mint védőfelszerelés nélkül dolgozni, nem képesek a hatékony fizikai távolságtartásra, továbbá fokozottan és súlyosan kitettek a Covid-19 kockázatának. Az UNICEF kifejezetten kérésként fogalmazta meg a tanárok oltásának elsőbbségét, az ő és a gyermekek (különösen a marginalizált helyzetűek) érdekében. Az EU 18 országa előre is sorolta őket.

Mindehhez hozzászámolva a hazai elöregedett pedagógusi populációt, számos krónikus betegséggel, teljességgel érthetetlen, hogy miért nem oltották már be a tanárokat – vagy miért nem kezdik őket sürgősen oltani. Maruzsa Zoltán szerint a kormány nem ágazati jellegű oltási sorrendet képzelt el, hanem veszélyeztetettségi és életkori szempontok alapján. Ez vajon azt jelenti, hogy a kormány nem ismeri a pedagóguskorfát? Nem tudja, hány krónikus beteg van közöttük? Esetleg a pedagógusok munkájuk során nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a lakossággal, mint a „D” kategóriában oltottak? Mert váratlanul ide kerültek be az ügyészségi dolgozók – több ember fordul meg a bíróságokon, mint az iskolákban?

A miniszterelnök  a pandémia legnehezebb két hetét jósolta, így a PDSZ azonnal javasolta az iskolák bezárását. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi vezetője és a virológus szakember szintén. Ez végre megtörténik, de a kérdés továbbra is az: és akkor most végre beoltják a tanárokat?

A PDSZ felmérése alapján a pedagógusok jóval nagyobb része oltatná be magát – 84 százalék -, mint azt Maruzsa Zoltán állítja. A hivatáscsoportra fókuszáló felmérésből is kiderült, hogy a kormány kommunikációját zavarosnak, esetenként valótlannak tartják – ez nyilván nem fokozza az oltási kedvet. Ezzel együtt a megkérdezettek igen nagy százaléka – még az is, aki maga nem adatná be az oltást – támogatná a hivatáscsoport kiemelését az oltási sorban. Azaz: a kormányzat kötelessége a harctérre kilökött dolgozók védelmének biztosítása, az oltás felvétele pedig egyéni felelősség.

Az is lehet persze, hogy a kormány továbbra is elutasítja az oktatási dolgozók oltását, maradnak feláldozhatók. Hogy akkor ki tanítja majd a gyerekeket, online vagy az iskola falain belül? Ki vigyáz az óvodásokra? Esetleg a rendfenntartók és az ügyészségi dolgozók.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gyerekekkel mi lesz?A mostani válságban a családokra jelentős extra teher hárul. Hogyhogy éppen számukra nincs pluszpénz egy oly sikeresnek mondott évtized után?

Közélet digitális oktatás iskola járvány koronavírus közoktatás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Fabók Bálint
2021. április 7. 06:03 Közélet

Ezermilliárdos uniós támogatások pörgették rá Orbánt a gazdaság átalakítására

Az EU-tól 2600 milliárd forint érkezik főleg digitalizációra és a körforgásos gazdaság kiépítésére, Orbán pont ezekre alapozva változtatná meg a gazdaságot.

Bucsky Péter
2021. április 5. 15:54 Adat, Közélet

Nem vesszük elég komolyan a korlátozásokat, a fásultság szép lassan legyőzi a szigort

Az első hullámban példamutatóan fegyelmezett volt a lakosság, az ősz óta tartó második és harmadik hullámra elfogyott a kitartás.

Deme Zoltán
2021. március 31. 17:21 Közélet

Metrókocsi-felújítás: a döntések mentegetése helyett ideje levonni a tanulságokat

A hazai közbeszerzések sok visszássága tetten érhető a 3-as metró járműtenderén, és nincs rá garancia, hogy kibírja a következő évtizedeket a vitrinbe való flotta.

Fontos

Avatar
2021. április 12. 17:34 Világ

Európa hűvösen nézi, ahogy Amerika még rá is játszik az áremelkedésre

Az extrém laza amerikai jegybanki és költségvetési politika miatt a gazdaság túlfűtötté válhat, miközben Európában erről szó sem lehet.

Jandó Zoltán
2021. április 12. 06:03 Adat

Ideje elgondolkodni, miért hal meg járvány nélkül is ilyen sok magyar

Járvány nélkül is rendkívül magas a halálozások száma Magyarországon, és még régiós összevetésben is indokolatlanul sok magyar hal meg.

Avatar
2021. április 11. 15:45 Világ

Ha egy nőt zaklatnak a buszon, sokkal kevesebben lépnek közbe, mint ahányan eltökéltnek tartják magukat

Egy kísérletben kiderült, hogy a buszokon elhelyezett poszterek a figyelemfelhívásra jók, de nem változtatják meg az emberek viselkedését.