Amerikában a hasonló országokhoz képest jóval alacsonyabbak az állam szociális kiadásai. Ennek több oka van, ezek közül az egyiket vizsgálták meg részletesebben Jesper Akesson és szerzőtársai. Arra voltak kíváncsiak, hogy szerepet játszik-e a rasszizmus az amerikaiak vagyoni újraelosztáshoz való viszonyában.

A szerzők kísérlet segítségével vizsgálták meg, hogy mit gondolnak a résztvevők, a szociális támogatások mekkora százalékban kerülnek afroamerikai állampolgárokhoz. A feltevésük az volt, hogy az átlag amerikai nagyon felülbecsüli a feketék arányát a támogatásban részesülők között.

A másik, fontosabb kérdésük pedig az volt, hogy vajon kevésbé támogatják-e a fehér amerikaiak a jóléti kiadásokat, ha azt gondolják, hogy arányaiban több fekete részesül ezekben. Ezt úgy vizsgálták a kísérleten belül, hogy véletlenszerűen vagy a valóságnál nagyobb, vagy kisebb arányt mutattak a résztvevőknek, és utána megkérdezték, hogy támogatnák-e a vagyoni újraelosztást. A kontrollcsoportnak nem mutattak semmilyen arányt.

Az eredmények egyrészt azt mutatják, hogy rassztól függetlenül mindenki felülbecsüli, hogy arányaiban mennyi afroamerikai részesül szociális támogatásban. Átlagosan a résztvevők

azt tippelték, hogy a támogatásban részesülők 37 százaléka fekete, míg a valóságban ez mindössze 21 százalék.

Amikor azt vizsgálták, hogy vajon hatással van-e a feketék aránya arra, hogy mennyire támogatják a résztvevők a jóléti kiadásokat, akkor arra jutottak, hogy elég erős kapcsolat van a kettő között. Egy százalékpontnyi emelkedés a feltételezett arányban 0,7 százalékponttal növelte annak valószínűségét, hogy valaki jóléti kiadást ellenző legyen.

Ez azt jelenti, hogy

a fehér amerikaiak annál kevésbé támogatják az állam jóléti kiadásait, minél inkább azt gondolják, hogy ebből nagyobb arányban részesülnek a feketék.

Ráadásul az is kiderült, hogy jóval felülbecsülik ezt az arányt, úgyhogy a valóságban még annál is kevésbé támogatják, mint ha ismernék a támogatásban részesülők valós megoszlását.

A szerzők szerint így mindenképpen foglalkozni kell azzal, hogy a lakosság tisztában legyen a pontos arányokkal. Azonban arra is vigyázni kell, hogy eredményeik szerint már a rassz felemlegetése is erősíti az állami támogatások ellenzését.

Így összességében további kutatásokra van szükség, hogy kiderüljön, hogyan lehet jól megközelíteni ezt az érzékeny kérdést, és úgy tájékoztatni az amerikai társadalmat, hogy közben ne keltsenek bennük még inkább ellenérzést a jóléti támogatásokkal kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárom éve a feje tetejére állt világpolitika. De valójában miért?Hirtelen szexista és rasszista lett a fehér munkásosztály, vagy rájöttek, hogy cserben hagyták őket a munkaerőpiacon? Nem csak a következő választásokat, hanem a globalizáció sorsát is eldöntheti a válasz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkŐsi dakota közmondás: a világ azé, aki megosztja!A társadalmi integráció veszélyeztetése komoly dolog, a csoportalapú indulatkeltés tudatos, gátlástalan alkalmazása felelősségre vonásért kiált.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk"Nem vagyok rasszista, de...", írta rasszista kirohanása közepén a kedvelt befektetési guruMarc Faber, a híresen pesszimista Hongkongban élő svájci befektető és piaci hírlevél-író rossz passzban lehet, mással nehéz magyarázni a következő sorokat, amik Gloom, Boom & Doom nevű legendás hírlevelének legújabb számában jelentek meg:

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Amerika kísérleti közgazdaságtan rasszizmus usa Olvasson tovább a kategóriában