"Sokszor belefutunk abba, hogy már nincs értelme lélegeztetőgépre rakni" – ápolók a kórházak leterheltségéről

Mária egy kelet-magyarországi város kórházában dolgozik ápolóként. A második hullám idején a Covid-osztályon dolgozott, maga is átesett a betegségen, pszichésen mégis a mostani napok a leginkább megterhelőek. „A második hullámhoz képest az a megdöbbentő, hogy erős, jó állapotú fiatalokat mennyire letaglóz a vírus” – mondta.

Míg korábban jellemzően egyéb ellátóhelyekről, szociális intézményekből kerültek be hozzájuk idősebb betegek, most alapvetően otthonukból szállítanak be középkorúakat. Több esetben azonban már menthetetlenek, amire beérnek.

Sokszor belefutunk abba, hogy olyan szinten roncsolódott a tüdeje, hogy már nincs értelme lélegeztetőgépre rakni

– mondta Mária. Szerinte náluk a betegek 80-90 százaléka nem jön le élve a lélegeztetőgépről, és ez nem kivételes az orvosi kamara tapasztalatai alapján.

A kórház Covid-osztályán huszonéves fiatalokat is ápolnak, a többség pedig a 30-as, 40-es, 50-es éveiben jár. „Ezek nagyon beteg emberek, nagyon küzdenek a lélegzetvétellel. Oxigénmaszk nélkül alig jutnak el a WC-ig” – jellemezte a kórházba kerülő koronavírusosokat.

Hasonló tapasztalatai vannak egy budapesti kórház ápolójának, aki szerint sok alapbetegség nélküli, 30-as, 40-es betegük van. „Sokáig nem akartam elhinni, hogy tényleg ilyen fiatalok kerülnek be. De most már én is azt látom, hogy 32 éves lányok küzdenek az életükért” – mondta.

Számos hasonló drámai beszámoló, segélykiáltás jelent meg az elmúlt napokban a járvány súlyosságáról, a legátfogóbb képet talán az Átlátszó keddi cikke adja. A statisztikák alapján is rendkívüli a helyzet. Lakosságarányosan mintegy két hete Magyarországon halnak meg a legtöbben a világon koronavírusban. A mostani magyar járványhelyzet az egyik legsúlyosabb a Covid globális történetében. Emiatt mostanra Magyarországot egyedül Csehország előzi meg a több mint egy éve tartó járvány egy főre vetített halálozási listáján (két miniállamot/területet, Gibraltárt és San Marinót leszámítva).

A lakosság egy része azonban a valós helyzetről csak korlátozottan értesülhet. A kormányoldal a kritikus kórházi beszámolókat és a nemzetközi összevetést is elhallgatja vagy tagadja. A kórházak valós helyzetét igyekeznek elzárni a nyilvánosságtól, az egyik kirívó esetben egy minisztérium hazugozta le a kórházi állapotok drámaiságáról nyilatkozó kórházigazgatót.

A valós helyzet megismerésének a hiánya is szerepet játszhat abban, hogy a járványügyi szakértők szörnyülködésére hétvégén számos közterületet maszk nélküli tömegek leptek el. A kormányoldal pedig annak ellenére lebegteti a jövő héttől kezdődő nyitást, hogy rekordon van a halálozás, és a három héttel ezelőtti korlátozások ellenére továbbra sem csökken a koronavírus koncentrációja a szennyvízadatokban (bár a platózás reménye is megcsillant). Közben pedig a brit variánssal jelentősen veszélyesebbé vált a vírus: az általa fertőzöttekben tízszer vagy akár hússzor több vírus van jelen, mint a vuhani variáns által fertőzöttekben.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint, ha továbbra is ilyen ütemben érkeznek a betegek, még legalább két-három hétig óriási nyomás lesz a kórházakon. Míg az egészségügyet felügyelő miniszter, Kásler Miklós szerint „meg sem rendültünk”, az általam elért kórházi dolgozók is azt mondták, hogy általános a magas terheltség.

Az egyes kórházak között azonban jelentős különbségek lehetnek, nem mindenhol vannak végletekig kicentizve a kapacitások, ahogy arra az orvosi kamara is utalt. A fertőzöttebb területek kórházaiban kritikusabb a helyzet, míg volt olyan megkérdezett kórházi dolgozó, aki szerint náluk kevesebb beteg van, mint a decemberi csúcs idején.

„Nagy a nyomás, borzasztóan fárasztó” – foglalta össze az elmúlt heteit egy budapesti ápoló, aki a szürke zónában dolgozik, azaz ott, ahová a gyanús, de nem igazolt Covid-betegek érkeznek. Azt mondta, hogy rengeteg beteg érkezik, de számára nem maga a munka a fárasztó, hanem az óraszám. Van, hogy nyolc napon belül letol hat 12 órás műszakot, összességében 20-30 százalékkal végzi többet a fizikailag rendkívül megerőltető ápolói munkát.

További nehézség, hogy szinte az egész műszak során védőfelszerelésben kell dolgozniuk. „Szörnyű egész nap izzadni. Inni, enni, pisilni alig tudunk kimenni, csurog a víz rólunk, még a bugyim is vizes, mire végzünk. A múlt műszakban 11 órát dolgoztam így. A betegeket ellátjuk maximálisan, csak egyszerűen nincs idő pihenni” – mondta egy másik budapesti ápoló, aki szintén nem Covid-osztályon dolgozik. „Lelkileg azt is hihetetlen megterhelő látni, hogy hány embert veszítünk el. Mindennapos dologgá vált asszisztálni a haldoklásnál” – mondta egy megyeszékhelyen dolgozó ápoló.

Egy másik megkérdezett szerint a leterheltséggel együtt ő nem érzi rosszul magát a munkahelyén, a mostani helyzet inkább a „betegek szempontjából szörnyű”. Saját lábukon beérkező betegeknek is rengeteget kell várniuk az ő kórházában, hallott olyan esetről, amikor valaki szinte az egész éjszakát a váróban töltötte.

Valóság, hogy nem bírja az egészségügy. Itt tizenévek óta nagy problémák vannak, és most ezekkel kell ezt a mostani helyzetet átvészelni

– mondta, utalva az alulfinanszírozottságra, az emberhiányra vagy a felemás reformkísérletekre.

Egyszerre utal erőforráshiányra és szervezetlenségre, hogy a kórházba kerülő emberekről alig lehet megtudni valamilyen információt. „Nem tudnak érdeklődni a bekerülő betegekről, ha valaki lélegeztetőgépre került, két nappal később tudja meg a család” – mondta.

Ápoló beteget lát el a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Covid-intenzív osztályán 2020 novemberében. Fotó: Balázs Attila/MTI

Az emberi erőforrás hiánya szintén számos beszámolóban megjelent korábban. A megkérdezettek szerint valóban általános, hogy nagy számban olyanok kezelnek betegeket, akik soha nem dolgoztak betegágy mellett. A kórházakba vezényelt vegyészeknek, laborosoknak, védőnőknek, gyógytornánszoknak, orvostanhallgatóknak természetesen rendkívül fontos a szerepe, nélkülük még pusztítóbb lenne a járvány, ugyanakkor érthető okokból nincsenek egy szinten egy releváns területen dolgozó ápolóval.

Ráadásul az átvezényelt ápolók egy része is akár évtizedek óta nem járt intenzív osztályon. „Ahogy az orvosok, az ápolók is szakosodnak, ez egy gyakorlati szakma. Átvezényelni egy más részlegen dolgozó ápolót olyan, mintha agysebészt küldenénk szemészetre, hogy most nem agyat, hanem szemet kell műteni” – érzékeltette egy kórházi dolgozó, aki szerint az intenzív osztályokon mostanra többségében vannak az átvezényelt ápolók.

Ha nem is döntő mértékben, a létszámhiányt súlyosbította az egészségügyi dolgozók státuszát megváltoztató új munkaszerződés. Ezt az ápolók számára minden szempontból hátrányos szerződést eredetileg március elejéig – nagyjából éppen a harmadik hullám megjelenéséig – kellett volna aláírni, azonban ezt több ezren nem tették meg.

Az egyik budapesti kórház nem Covid-részlegén dolgozó ápoló azt mondta, náluk az állomány több mint 10 százaléka távozott március elejével. Emiatt több ágyat is meg kellett szüntetni a részlegükön. „Leginkább az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet” – visszhangozta az ápoló.

A második hullámhoz képest azonban nyilvánvalóan előrelépés, hogy az egészségügyi dolgozók döntő többsége be van oltva. A megkérdezettek szerint elvétve lehet hallani olyan egészségügyi dolgozókról, akik megfertőződtek, de jellemzően nekik sem súlyos az állapotuk. Az egyik megkérdezett is elkapta a betegséget. Mint mondta, két hete nagyon rossz a közérzete, és számos tünet kijött rajta, köztük a légszomj. „Ez beoltva is nagyon kellemetlen betegség. Ha nem lettem volna beoltva, biztos, hogy kórházba kerülök” – mondta.