Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. május 30. 16:31 Élet

Drágulhatnak az italok, mert kevesebb üzemanyag fogy a járvány miatt

Könnyen lehet, hogy a nyári szezonban jóval drágábbak lesznek a szénsavas italok. Ennek most az az oka, hogy a buborékokért felelős gáz jelentős része az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkezik. Az italiparban is használt széndioxid a benzin mellé adott etanol előállítása során képződik. A járvány alatt azonban jelentősen visszaesett az üzemanyag-fogyasztás, tehát kevesebb etanolra volt szükség, és így az italgyártáshoz szükséges gázból is csak a szokásosnál jóval kevesebb áll most rendelkezésre a megszokott formában.

A Wall Street Journal cikke szerint az Egyesült Államokban felhasznált ipari széndioxid negyven százalékát az etanolüzemek adták, amelyek közül sok leállásra vagy a termelés mérséklésére kényszerült az elmúlt hetekben. A gázból egy amerikai szakmai szervezet becslése szerint az előző évhez képest összességében harminc százalékkal kevesebb áll majd rendelkezésre idén. A széndioxid-kínálat szűkülését ugyanakkor változó módon ítélik meg az amerikai italgyártók.

A beszerzési nehézségeket a Coca Cola szóvivője szerint kiegyensúlyozza az elmaradó sportesemények és bezárt szórakozóhelyek, éttermek miatti keresletcsökkenés az üdítők piacán. Egy söripari szervezet vezetője viszont úgy látja, hogy az újranyitás miatt egyre élénkül az italok iránti igény, a sörgyártók így kénytelenek lesznek némi áremeléssel részben a vásárlóikra hárítani a nehezedő széndioxid-beszerzés többletterheit.

Hasonló aggodalmak merültek fel 2018 nyarán, épp a labdarúgó-világbajnokság időszakában az Egyesült Királyságban. Ekkor bezárások és karbantartások miatt az országban mindössze egy ammónia-üzem működött, aminek melléktermékeként szintén az üdítő- és söriparban használt széndioxid keletkezett. A szűkösség ebben az esetben áremelkedés helyett inkább hiányhoz, illetve a helyettesítő termékek népszerűvé válásához vezetett, a pub-okban sokan kénytelenek voltak világos sörök helyett a kevésbé szénsavas ale-eket fogyasztani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet etanol italipar koronavírus szóda üdítő Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

G7.hu
2025. március 14. 15:08 Élet

Bucsky Péter, a G7 újságírója kapta a Tarnói Gizella-díjat

A G7 külső munkatársa, Bucsky Péter nyerte el a Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat.

Torontáli Zoltán
2025. március 13. 06:04 Élet

Uniós pénzből jól megtolták az eddig tetszhalott magyar állami élelmiszervédjegyet

Elvileg öt éve létezik a Kiváló Minőségű Élelmiszer minősítés, de egyelőre alig van mögötte tartalom, jelenleg 150 terméken használhatják a védjegyet.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.