Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. december 31. 13:27 Élet

Kevesebb nő kap fizetésemelést, mint férfi

Az internetező felnőtt munkavállalók legnagyobb részének, 40 százaléknak a munka és a magánélet is fontos, és ezek egyensúlyára törekszik, további 26 százalékuknak pedig egyértelműen a magánélet vagy egyelőre a magánélet a fontosabb a kettő közül – derült ki a Nyitottak vagyunk és a Gemius közös felméréséből, amely arra volt kíváncsi, milyen változásokat érzékelnek a nők és a férfiak a munkahelyeiken.

A következő mondatok közül melyik jellemez? Forrás: Gemius, Nyitottak vagyunk

Az elmúlt két évben a legszélesebb körben tapasztalt változás, hogy egyre jellemzőbb, hogy ugyanazért a munkáért a nők és a férfiak ugyanazt a bért kapják. Ezt a válaszadók 27 százaléka érzékelte. Azonban a legtöbben semmilyen változást nem érzékeltek a kérdőívben felsoroltak közül (40 százalék).

A megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy jelenleg a munkahelyén a férfiak és a nők is nagyrészt egyenlő lehetőségekhez jutnak, 28 százalék szerint azonban ez nem valósult meg. A férfiak és a nők eltérően érzékelik a helyzetet, a férfiak szignifikánsan egyenlőbbnek látják a két nem lehetőségeit (44 százalék), ami az Y generációra (48 százalék) és a felsőfokú végzettségűekre (53 százalék) is igaz.

A válaszadók összességében a helyzet javulását érzékelik, két évvel ezelőttre visszagondolva 44 százalék szerint nem voltak egyforma lehetőségek, míg a jelenlegi helyzetre csak 28 százalék mondta ezt. Érdekes módon a legnagyobb javulást az alapfokú iskolai végzettségűek tapasztalták.

Fizetésemelésben a válaszadók több mint fele részesült az elmúlt két évben. Előléptetést tizedük, motiválóbb munkahelyi feladatokat 18 százalékuk kapott.

A nők szignifikánsan kevesebben kaptak fizetésemelést, előléptetést és motiválóbb feladatokat viszont nagyobb arányban.

Kaptál az elmúlt két évben…? Forrás: Gemius, Nyitottak vagyunk

Az átlagosnál többen kaptak fizetésemelést az X generáció tagjai (59 százalék), a közép- és felsőfokú végzettségűek (61 százalék, illetve 66 százalék), valamint a budapestiek (65 százalék).

Fizetésemelésért a válaszadók 28 százaléka folyamodott, e tekintetben nincs különbség a férfiak és a nők között. Nem ez magyarázza tehát, hogy a nők között kevesebben kaptak emelést. Előléptetést viszont kétszer annyi nő kapott, mint ahány kért.

A felmérésben arról is megkérdezték az embereket, hogy mik azok a családbarát lehetőségek, amelyek már most is elérhetőek a munkahelyeiken, és melyek azok, amikre még szükség lenne. A legnépszerűbb a részmunkaidő, csökkentett munkaidő, illetve rugalmas munkaidő lett. A felsoroltak közül a céges bölcsőde/óvoda áll rendelkezésre a legkevesebb munkahelyen.

Forrás: Gemius, Nyitottak vagyunk

A válaszadók közel 70 százaléka egyetért azzal, hogy a férfiak is otthon maradhassanak a gyerekkel, ám míg a felsőfokú végzettségűek 80 százaléka osztja ezt az elgondolást, az alapfokú végzettségűeknek csak 62 százaléka. Emellett a fővárosiak és a Y generáció tagjai állnak az átlagosnál nagyobb mértékben az ügy mellett (74-74 százalék).

Közel kétharmad szerint még bőven van mit tenni a munkahelyeken, hogy az anyák helyzete javuljon. A nem mentén jelentős véleménybeli eltérések húzódnak, a nőknek 75 százaléka látja ezt így, a férfiaknak viszont csak a fele. 

Valamivel kevesebb mint a válaszadók kétharmada gondolja, hogy fontos lenne többet beszélni az apák szerepéről a munkahelyeken, a budapestiek ugyanakkor ezt jobban pártolják (70 százalék).

44 százalék gondolja, hogy a családról való gondoskodás elsősorban a nő feladata, így főként őket kellene támogatniuk a munkahelyeknek. A nők esetében azonban magasabb, 47 százalék ez az arány.

A felmérésben közel 2700 fő vett részt 2018 nyarán. A kutatás eredményeire alapozva a Nyitottak Vagyunk “Két Lépés” néven programot indít, többek között cégekre szabott mérésekkel, előadásokkal. Azokat az embereket, munkahelyeket várják, akik, illetve amik szerint a nőknek és a férfiaknak együtt kell tenniük azért, hogy ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a nők a munkahelyeken.

Élet munka-magánélet egyensúly munkaerőpiac munkahely Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2019. március 19. 06:53 Élet

Tízmilliókat vittek szatyrokban, amikor még hagyták trükközni a boltosokat

A hatékony ellenőrzés bevezetése előtt elég volt néhány fifikás trükk és némi jogászkodás a jókora hasznot hajtó adócsaló kereskedelmi hálózatok működtetéséhez.

Váczi István
2019. március 18. 17:16 Élet

Az ügyfelek mondhatják meg, hogyan öltözzenek a bankárok

Miközben az amerikai Goldman Sachs lazított alkalmazottainak öltözködési szabályain, egy német pénzintézet az ügyfelek véleményét kéri ki az ügyben.

Torontáli Zoltán
2019. március 17. 07:37 Élet

A rendszerváltás környéki seftelés remek üzleti iskola volt, amely ma hiányzik

Egyre közelebb kerülnek a nyugdíjhoz a nyolcvanas évek végének legjobb üzletkötői, és nem látszik az utánpótlás.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. március 18. 06:52 Vállalat

Mostantól nem ehetsz úgy Big Mac-et, hogy abból ne részesüljön a NER

Teljes modellváltást hajt végre Magyarországon a McDonald’s azzal, hogy helyi leányát eladja egy kormányközeli üzletembernek. Mostantól mindent a marketes Scheer Sándor felügyel.

Wiedemann Tamás
2019. március 15. 14:51 Adat

Nehéz lesz utolérni Ausztriát, ha ott 22-szer több szabadalmi kérelmet nyújtanak be

Nagyon kevés a magyarországi szabadalmi kérvény, és azokat is a multik adják be. A statisztikákból is látszik, milyen nagy verseny van az önvezető autók fejlesztésében.

Hobot Péter Avatar
2019. március 14. 12:51 Élet

Nem lehetsz igazán sikeres, ha a pénz miatt dolgozol

Azok válnak sikeresebbé, akik hivatásként tekintenek a munkájukra, állítója a Yale professzora. A vezetőknek sem árt, ha odafigyelnek arra, hogy az alkalmazottaik értéknek lássák a saját munkájukat.