Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 25. 15:27 Élet

Leállt a magyarok Angliába vándorlása

Az Office for National Statistics, vagyis a brit statisztikai hivatal most tette közzé a legfrissebb bevándorlási és statisztikai számait. Magyarország az EU8-nak nevezett csoportban van, amelyet az unióhoz 2004-ben csatlakozott tagállamok kelet-európai részéből *Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia.alkottak.

Ebből a nyolc országból a 2017 szeptembere előtti 12 hónapban összesen 51 ezer ember érkezett az Egyesült Királyságba, de ugyanezen idő alatt 39 ezren távoztak. A nettó migráció tehát nyolc országra vetítve összesen 12 ezer fő volt csupán. Ráadásul a bevándorlók száma az egy évvel korábbi adathoz képest 6 ezer fővel csökkent, az országot elhagyók száma viszont ezer fővel emelkedett.

Ezek azonban olyan kis számok, hogy szinte elhanyagolhatóak a királyság statisztikáiban. Az országba ugyanis egy év alatt összesen 578 ezren érkeztek, és 334 ezren távoztak, vagyis brit szempontból a nettó eredmény 244 ezer fő pluszban. Most már egyébként jóval többen, 285 ezren mentek Angliába az Európai Unión kívülről, mint a tagállamokból (220 ezer fő).

Az uniós népességmozgás nettó egyenlege egy év alatt 75 ezer fővel esett vissza, és ez legnagyobb mértékben a Nyugat-Európai államok polgárainak köszönhető, ők maradtak el leginkább a korábbi bevándorlási számaiktól.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Anglia elvándorlás kivándorlás statisztika Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 12:24 Élet

Látványosan több pénzt költünk a háztartási büdzséből alkoholra, mint az EU-átlag

Egy átlagos magyar háztartás a bevételeinek 3 százalékát költi el alkoholra Magyarországon.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.