Hírlevél feliratkozás
Hobot Péter
2018. február 6. 20:34 Állam

Nem csak a koncról szól a vita, hogy árt-e az EU Magyarországnak

Lázár János január elején járt Brüsszelben, hogy részt vegyen az új (2020-2027) EU-s költségvetésről szóló konferencián. Keresztbe tett lábbal ült az előadóban, és a rá jellemző ravaszsággal így szólt: “Magyarország szeretne egy erősebb EU-t, ahhoz pedig több pénz kell, és Magyarország kész többet fizetni.”

A miniszter nem kockáztatott sokat, mert nettó haszonélvezői vagyunk az Európai Unió újraelosztási rendszerének, és bármennyivel is fizetnénk többet, az ország relatív elmaradottsága miatt várhatóan azok is maradunk. Az Európai Bizottság kimutatása szerint csatlakozásunk óta 2016-ig összesen 12 milliárd eurót fizettünk be a közös kasszába, és 48 milliárdot hívtunk le belőle. Azaz minden befizetett ezres után rögtön visszadobtak négy és felet. Ha 2010 és 2016 között nézzük, akkor ötször annyi jött vissza, mint amennyit befizettünk.

 

Lázár ezt a játékot szeretné tovább játszani 2020 után, és még nagyobb tételben, mert pótolni szeretné az Egyesült Királyság kieső befizetéseit.

Vannak, akik szerint az újraelosztással együtt is többet veszít a közép-kelet-európai régió az Európai Uniós tagságon, mert a nyugati országok vállalatai elviszik az itt termelt profitot. Nekik adott muníciót Thomas Piketty, egyenlőtlenségekkel foglalkozó közgazdász közelmúltbeli blogbejegyzése, ami szerint ez tényleg igaz: a régióból a nyugati vállalatok által kivitt profit nagyobb volt, mint a kapott EU-s források összege.

Az újraelosztási rendszer változásával, ami a Brexit után nagyon is valószínű, hazánk és a régiós országok lehet, hogy rosszabbul járnak. Egyelőre nekünk kedvez az újraelosztás: egy magyarra átlagosan 108 ezer forint uniós forrás jutott 2016-ban, 2010 és 2016 között átlagban évi 128 ezer forint (más kérdés, hogy ezeket a pénzeket milyen hatékonysággal használták fel itthon). Eközben a legnagyobb befizető, Németország minden lakosa átlagosan 60 ezer forintot bukott az EU-s újraelosztáson tavalyelőtt.

 

A déli és kelet-európai országok közül csak az olasz állam volt nettó befizető: ők fejenként 25 ezer forinttal járultak hozzá a közös kasszához. Meglepő lehet, hogy a legtöbb EU-s pénzt fejenként a luxemburgiak kapták: 753 ezer forintot, de ennek egyszerű magyarázata van: ott működik Európai Bíróság és a Parlament titkársága.

Pikkety szerint azonban ezeknek a támogatásoknak nincs sok felzárkóztató hatásuk, mert közben kitalicskázzák a pénzt a nagyvállalatok tulajdonosai a régióból, akik az EU-s szabadpiaci lehetőségek miatt lehetnek egyáltalán itt. A magyar GDP 7 százalékának megfelelő összeget vittek külföldre profitként a vállalatok a magyar gazdaságból, míg a GDP 4 százalékát adták uniós források, számolt Piketty, pontosabban diákja, Filip Novokmet.

 

Az ábra szerint a V4-ek minden tagállama többet veszít a rendszeren, mint amennyit nyer. Ez azonban Darvas Zsolt, a Bruegel Intézet közgazdásza, és Oblath Gábor, az MTA kutatója szerint is súlyosan téves következtetés. Szerintük a két adat összevetése értelmetlen.

Az Európai Uniós tagság nem csak a megpályázható pénzekről szól. A beérkező nyugati beruházások, technológia, tudás, és azok tovagyűrűző hatásai együtt bőven meghaladják a kivitt profit összértékét. Nem beszélve arról, hogy a vállalatok pont azért ruháznak be Magyarországon, hogy később profitot nyerjenek, máskülönben miért jönnének ide. A nyugati vállalatok szervezeti kultúráján keresztül pedig fontos vezetési és szervezési módszerek szivárognak a régió országaiba.

A profit kivitele sem a szó szoros értelmében “kivitel”, mivel a legtöbb nagy nyereségű vállalat exportra termel, így a profitot sem csak (sőt, elsősorban nem) a régióban eladott termékek adják, hanem a német és az osztrák piacokon értékesítettek is. A profitként kivitt pénzek egy részét újra befektetik a régió országaiban, tehát valójában csak a befektetések tervezési idejét töltik külföldön.

Darvas Zsolt szerint ott is hibát követ el Piketty, amikor beleszámolja a kivitt profitba az állam hiteleire fizetett kamatokat. A magyar állam eladósodottságának ugyanis nincs sok köze az EU-s fejlesztési politikához – sőt, éppen hogy csökkenti azt, hiszen számos közfeladatot uniós forrásokból lát el a kormány.

A magyar nemzeti jövedelem gyorsabban nőt az elmúlt 18 és 13 évben, mint a német, látható Darvas ábráján. A többi közép-kelet-európai ország még jobban teljesített ezen az időtávon, ezért zárkózik fel a régió.

 

Ebből is látszik, hogy a felzárkózási folyamat lassú és sokkal komplexebb probléma, mint az, hogy épp mennyi EU-tól kapott pénzt szórhat el a kormány az aktuális operatív programokban.

Állam Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. november 13. 14:42 Állam

Ott is vannak Európában halálutak, ahol kevésbé várnád

Kelet-Európában – és ez alól Magyarország sem kivétel – kevesebb személyi sérüléssel járó balesetben halnak meg jóval többen, mint nyugaton.

Rigó Anita
2018. november 12. 16:13 Állam, Élet

Magyarországon egy apa nem lehet annyira családcentrikus, hogy otthon maradjon a gyerekkel

Nálunk még most is nagyon erős a hagyományos kenyérkereső apai szerep támogatottsága, Németországban viszont más a helyzet.

Fontos

Kasnyik Márton
2018. november 13. 12:51 Podcast

A nagy transzferár-trükközés igazi tétje

Tényleg fontos nekünk, hogy egy-egy multinacionális vállalat hogyan áramoltatja a pénzt az országok között? G7 podcast, a vendég a cikksorozatunk szerzője.

Hajdu Miklós
2018. november 13. 06:56 Tech

Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték

Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.

Bucsky Péter
2018. november 12. 06:53 Piac

Évi 48 milliárd forintnyi társasági adót trükközhet ki az országból 30 magyarországi multi

Ha csak a legnagyobb multik abbahagynák a nyereség kijátszását, egy pillanat alatt 1 százalékot nőne a magyar GDP. A nagy transzferár-trükk, harmadik rész.