Az Ukrajna elleni orosz invázió előtt a magyar külpolitika keleti nyitása és az Oroszországgal való kapcsolatépítés a politikai kommunikációs sajátosságokon túl összességében elég jól beleillett egy Olaszországtól Németországig jellemző, időnként Merkellel azonosított irányba.

Február 24. azonban ebben is változást hozott. Míg Kínával kapcsolatban az európai politika egyelőre inkább igyekszik a stratégiai autonómiára vagy gazdasági érdekekre hivatkozva megőrizni az együttműködéseket, az Oroszországgal való szakítás az energetikától az orosz piacok feladásáig ütemesen zajlik. A szankciókat ellenző, az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok erősítését pártoló, az Ukrajnának való segítségnyújtás nagy részéből kimaradó Magyarország mára egyértelműen különutas politikát visz Oroszországgal kapcsolatban, noha a nyugati szövetségi rendszer tagja. Ezt nemcsak az EU-s támogatások vagy a visegrádi együttműködés sínylette meg, de a magyar közvéleményt is minden korábbinál élesebben megosztja.

A 2020-as évekre világossá vált, hogy az oroszok és az amerikaiak szembenállása Kelet-Európában is újraéledt, érdemes tehát megvizsgálni, hogy „hogy is áll ez a meccs” a magyar közvéleményben

– írja a hétfőn bemutatott Társadalmi Riportban megjelent tanulmányában (pdf) Tóth István György, a TÁRKI vezérigazgatója, a kötet egyik szerkesztője. A magyar társadalom és gazdaság állapotáról 1990 óta kétévente megjelenő kötet eredetileg talán kevésbé fókuszált volna a „Kelet vagy Nyugat” Magyarországon és a régióban amúgy örökzöld kérdésére, az ukrajnai háború és a globálisan újjáéledő hidegháború azonban megváltoztatta a terveket.

„Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt belefogtunk a 2022-es Társadalmi Riport szerkesztésébe, azt hittük, ez egy szokásos év lesz, szokásos cikkekkel. Tavaly ilyenkor már kifelé jöttünk a Covid-válságból, növekedett a gazdaság, business as usual, gondolhattuk. Aztán nem így lett” – áll a lakonikus előszóban. Erről a minden máshogy lettről nemcsak az elszálló infláció és a rezsiszámlák által befolyásolt szegénységi térképek vagy az újabb menekültválság kötetben is olvasható elemzése tanúskodik, hanem a magyar polgár nagyhatalmakról alkotott képe is, amit intenzíven igyekeznek befolyásolni a propagandagépezetek.

A Kompország lakói 2022-ben. Az USA, az EU, Oroszország és Kína megítélése a magyar közvéleményben című tanulmány kiindulópontja, hogy a magyar társadalom attitűdrendszere alapvetően nyugatbarát. Míg az Európai Unióról és az Egyesült Államokról az emberek 60-70 százalékának összességében pozitív volt a véleménye az elmúlt években, Kínáról és Oroszországról valamivel kevesebb, mint 50 százalék vélekedett kedvezően. Elgondolkodtató, hogy az EU támogatottsági rátája Magyarország mellett Lengyelországban is egyértelmű emelkedést mutatott abban az időszakban, amikor ez a két ország elkezdett az Unió „fenegyerekeként” viselkedni.

Minden szabadságharcos retorika és a szaporodó konfliktusok ellenére a magyar lakosság körében soha nem volt akkora a magyar uniós tagság támogatottsága, mint amekkorára 2020-ban emelkedett

– olvasható a tanulmányban.

2020-tól mind a négy vizsgált nagyhatalom népszerűsége csökkent némileg a magyar közvéleményben, de a nyugatiak jelentős, durván 25 százalékpontos előnye Moszkvával szemben így is megmaradt.

Annak ellenére, hogy az oroszbarátságnak stabil bázisa van Magyarországon, különösen, ha a sokkal elutasítóbb lengyel, balti vagy akár cseh adatokkal vetjük össze. „Oroszország a magyar népesség számottevő része számára a rendszerváltás után is rokonszenvesnek mutatkozott” – írja Tóth, többek között a Medián ezredfordulós és még régebbi felmérései alapján. A számok már 1992-ben is azt mutatták, hogy viszonylag számottevő (százas skálán átlagban 36 pontos) volt az Oroszország iránti szimpátia. Arra, hogy az „orosz veszély” érzékelése Magyarországon tartósan alacsony, többféle magyarázó hipotézist vázol fel onnan kezdve, hogy „a szovjet megszállásnak akkor is szép számmal voltak haszonélvezői”, ha erről a rendszerváltás után kevésbé beszéltek, odáig, hogy a történelemtanítás sokáig nem hangsúlyozta, hogy a magyar szabadságtörekvések elfojtásában 1849-ben, 1956-ban, de egészen 1990-ig az orosz birodalmi törekvések mindig döntő szerepet játszottak.

Végezetül jelentősége lehetett ebben annak is, hogy az utolsó orosz katona távozásával csak az egyenruhások mentek el Magyarországról, de 1990 után minden bizonnyal itt maradtak az orosz titkosszolgálatok

– fogalmaz a tanulmány. Míg a Krím 2014-es annexiója után Lengyelországban mélypontra jutott Oroszország megítélése, nemzetközi felmérések szerint a magyar lakosság a görögök mellett az egyik legalacsonyabb veszélyérzetet mutatta az orosz állammal kapcsolatban. „A magyar lakosság oroszokkal kapcsolatos attitűdjei (…) megmaradtak egyfajta semleges, nem különösebben izgatott szinten. Bár a magyarok nem voltak barátiak az oroszokkal szemben, igazából elutasítóak sem”. A Pew Research 2019-es adatai szerint összességében a magyar lakosság a baltiakhoz, lengyelekhez és csehekhez képest relatíve oroszpártinak látszik, bár ebben jóval elmarad a szlovákoktól és a leginkább oroszbarát bolgároktól.

A Globsec 2021-es elemzése Magyarországot a csehekkel együtt a „medve-etetők” közé sorolta, szemben a „medve-ölelgető” szerbekkel, bolgárokkal, szlovákokkal és montenegróiakkal, másfelől a „medve-szkeptikus” lengyelekkel és románokkal.

Eközben az USA megítélése egyre polarizáltabb lett a régióban. Amerika imázsa 2018 óta jelentősen javult a balti országokban, Csehországban és Lengyelországban, sokat romlott viszont Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban – és Magyarországon is.

Az új hidegháborús kommunikációs hadszíntér vegyes képet mutatott tehát Kelet-Közép-Európában már az Ukrajna elleni invázió előtt is. Azóta Oroszország megítélése drámai mértékben romlott az összes országban. Érdemes ehhez rápillantani az Eurobarometer 2018-as és idén április-májusi adataira, az egész térségben a felére, harmadára, néhol a negyedére csökkent az Oroszországról pozitív véleménnyel lévők aránya:

De a magyar társadalmon belül is látszódnak törések a vallásosság és az iskolai végzettség szerint – igaz az utóbbi alapján pont Oroszországgal kapcsolatban nem látszik jelentős különbség a TÁRKI 2022 februárjában, éppen az invázió előtti napokban folytatott kérdőíves vizsgálatának eredményei szerint:

A rendszeresen templomba járóknál még nagyobb a különbség. Míg a többieknél durván kétszer annyian szimpatizálnak a nyugatiakkal, mint a keleti birodalmakkal, az aktívan vallásosok között nagyjából ugyanúgy ítélik meg a különféle rendszereket. A szerző ezt leginkább a „hanyatló nyugattal”, főleg a szexuális kisebbségekkel és az eltörléskultúrát zászlóra tűző amerikai „progresszív” mozgalmakkal kapcsolatos híreknek tulajdonítja:

a kulturális háború és az eltörléskultúra abszurditásait napirenden tartották, és kifejezetten fel is erősítették azok a közvéleményt formáló tradicionalista-konzervatív erők, amelyek a fenti jelenségekben meglátták az erőforrást a maguk számára. Nem lehet persze azt sem kizárni, hogy ennek a törésvonalnak a megjelenésében éppen a nyugati világ értékrendjét aláásni szándékozó orosz propagandagépezetek is tevékeny részt vállaltak.

De ahogy a magyar politikában általában is, ebben sem igazán magyaráznak már az olyan hagyományos szociológiai változók, mint a státusz és a társadalmi-gazdasági helyzet. Úgy tűnik, sokkal inkább a politika formálja az attitűdöket, vagyis a szavazótáborok többé-kevésbé lekövetik a politikusok irányváltásait. Ilyesmire persze korábban is volt példa. Amikor a pártjuk még kormányon volt, az egykori MSZP-szavazók is jobban támogatták az orosz-magyar kapcsolatok fejlesztését, mint aztán ellenzékben – és a fordított úton már 2010 után elindult a nem sokkal korábban túlzott oroszbarátsággal még Gyurcsányt vádoló Fidesz szavazóközönsége is.

Ez 2022 februárjára odáig jutott, hogy a Kelet vs. Nyugat kérdésében a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között olyan éles ellentétek alakultak ki, mintha a különböző táborok valóban párhuzamos valóságban élnének.

A TÁRKI közvetlenül az invázió előtt készült felmérése szerint a kormánypártiaknál Oroszország megítélése egy kevéssel még meg is haladja az EU-t és az Egyesült Államokét, és Kína is hibahatáron belül van.

A magukat ellenzékinek valló pártválasztók körében ugyanekkor 85 százalék alapvetően pozitív véleménnyel volt Amerikáról és az Európai Unióról is, miközben Oroszországról csak 20 százalék érzett hasonlóképpen.

Az Ukrajna elleni általános támadás után az Oroszország iránti szimpátia más országokhoz hasonlóan nálunk is bezuhant: a teljes népességben a februári 47-ről 26 százalékra esett.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy nemcsak Oroszország, de az Egyesült Államok és főleg az EU megítélésre is jelentősen, 8, illetve 19 százalékponttal romlott. Bár a Nyugattal továbbra is jóval többen szimpatizálnak, úgy tűnik, a háború minden nagyhatalommal szemben tartózkodóbbá tette a kutatásból felsejlő átlag magyart.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA brüsszelezés ellenére Magyarországon nőtt a legtöbbet az EU támogatottságaAz elmúlt tíz évben az egyik leginkább EU-szkeptikus országból az EU-t a leginkább hasznosnak tartók közé került Magyarország.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar fiatalok gyors ütemben közelítenek Nyugat-EurópáhozA magyar fiatalok gondolkodása a tipikus élethelyzetekről már csak körülbelül 12 éves csúszásban van Nyugat-Európához képest.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar elit kezdi körbefalazni magát, és ezt a közpolitika is segítiA mai G7 podcastban a ma megjelenő Társadalmi Riport 2018-ról beszélgetünk Tóth István Györggyel, a kötet társszerkesztőjével egyebek mellett a magyar társadalom egyik furcsaságáról.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat nagyhatalmak orosz-ukrán háború Oroszország survey tárki társadalmi riport társadalmi riport 2022 tóth istván györgy Olvasson tovább a kategóriában