Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. január 13. 11:09 Világ

Hiába drága ismét az olaj, több kitermelő nem él a lehetőséggel

A kőolaj ára többéves csúcs közelében van, nem véletlen, hogy múlt héten a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és társult tagjai (OPEC+) úgy döntöttek, hogy folytatják a tavaly év közepén elkezdett kitermelésnövelő programjukat, és februártól ismét 400 ezer hordóval növelhetik napi felhozatalukat.

A döntést követően azonban az olaj ára tovább emelkedett – a Brent hordónként 85 dollár körül áll -, aminek valószínűleg csak az egyik oka, hogy a piaci szereplők számítottak erre a lépésre. Egy másik, hogy – amint erre a döntés után a Bloomberg felhívta a figyelmet – van jó pár olyan tagország, amely különböző okok miatt nem termel annyit, mint amennyire a kvótája alapján lehetősége lenne. Mivel ezt más országok legfeljebb részben kompenzálják, ezért a teljes OPEC+ felhozatala elmarad az elméletileg lehetségestől, a kisebb kínálat pedig árnövelő hatású.

A kitermelésnövelési program kezdetén a lemaradás legnagyobb részéért Kazahsztán volt felelős, az utóbbi időben pedig főleg afrikai országok. Decemberben elvileg szintén napi 400 ezer hordóval nőtt volna a kitermelés az OPEC+ országaiban, ténylegesen azonban ebből csak 90 ezer hordó valósult meg, mert a növekvő szaúdi felhozatal jelentős részét ellensúlyozta a visszaeső líbiai és nigériai kitermelés.

Az észak-afrikai országban 2011 óta szinte folyamatosan polgárháború zajlik változó intenzitással, de 2021 nagy része viszonylagos stabilitást hozott, így nőhetett az ottani olajkitermelés és –export. Miután azonban milicisták megszállták a legnagyobb olajmezőt, a felhozatal ismét csökkent, ráadásul közben a legnagyobb olajkikötőhöz vezető csővezeték is megsérült. Ez decemberben több mint napi 300 ezer hordós kiesést okozott, így 700 ezerre csökkent a líbiai kitermelés.

Nigériában a Shell által üzemeltetett olajtermináloknál voltak gondok, ez napi 110 ezer hordóval csökkentette az ország felhozatalát, 1,42 millióra. Angolában decemberben már növekvőben volt a kitermelés, de egyelőre így is mélyen alatta marad az OPEC+ által engedélyezett kvótának.

Decemberben Oroszország sem növelte a kitermelését, pedig erre a kvóta alapján lehetősége lett volna. Ez arra utal, hogy az országban már ismét működésbe állítottak minden olyan olajkutat, amelyet a nagy termeléskorlátozás keretében állítottak le korábban. Vagyis a kitermelés növelése már csak idő- és költségigényes beruházásokkal valósítható meg.

Összességében az OPEC 13 tagállama csak 150 ezer tonnával növelte kitermelését decemberben, pedig a kvótájuk alapján további 100 ezerrel is többet hozhattak volna a felszínre. A Bloomberg korábbi elemzése szerint azonban gyorsan mozgósítható tartalék kapacitással csak az Egyesült Arab Emírségek, Irak és Szaúd-Arábia rendelkezik, így ha ők nem gyorsítanak, az OPEC+ felhozatala valószínűleg továbbra is elmarad majd a tervezettől.

Az átlag magyar autós ebből – a benzinár maximálása miatt – egyelőre csak azt veszi észre, hogy több helyen ismét a 480-as hatósági árat kell kifizetni a benzinért és a gázolajért, pedig nemrég még szinte mindenhol ez alatt volt az ár. Ha viszont megszűnik a korlátozás – potenciálisan már február végétől, de persze vélhetően inkább csak valamikor az április 3-i választás után – már ismét az olaj világpiaci ára és a forintárfolyam lesz a döntő a benzinkutaknál.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉrthetetlen, hogy mi történik az üzemanyagárakkal MagyarországonAz európai trendek alapján még mindig 500 forint körül kellene lennie az üzemanyagáraknak, mégis már két hete a 480 forintos hatósági ár alatt vannak. Miért mondanak le a kereskedők a sokmilliárdos nyereségről?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFáj a rekord drága benzin? Volt már sokkal rosszabb is a helyzetAz üzemanyagárak mellett a keresetek is nőttek, bosszantó tehát a 450 forintnál drágább benzin, mégis többet tankolhatunk belőle, mint tíz éve.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsúcsot dönthet az üzemanyagok ára a következő évekbenJó esély van arra, hogy az előző öt év viszonylag kedvező üzemanyagárait egy masszív drágulás követi, és 2030-ig jóval költségesebb lesz a tankolás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ benzinár gázolaj kőolaj kőolaj-kitermelés olajár OPEC Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.