A magyar gazdaságpolitikával és az ország fejlődési lehetőségeivel kapcsolatos közbeszéd egyik központi témája a külföldi tulajdonú autóipari és elektronikai gyártósorok haszna, a magyar gazdaság ebből fakadó külső függősége.

Ezekben a kérdésekben már csak azért is nehéz tisztán látni, mert azok a nemzetközi értékláncok, amelyekben a magyarországi ipari termelés zajlik, rendkívül nehezen kutathatók. Bár a magyar autóipari és elektronikai export értéke kiemelkedő, a termelési láncok összetettsége, a német és ázsiai beruházóktól és beszállítóktól való függés miatt a kereskedelmi adatok nem mutatnak valós képet a hazai ipar erejéről és állapotáról.

Mindazonáltal pár közelmúltbeli statisztikai és módszertani újításnak köszönhetően egyre pontosabban be lehet azonosítani, hogy egyes országok egyes szektorai hogyan illeszkednek a globális termelésbe. Újabb kutatások pedig konkrétan egyes magyar ipari ágazatok pozícióját és külföldi kitettségét illetően is a korábbiaknál átfogóbb látleletet adnak. 

Ezek a leletek pedig azt a képet erősítik, amely szerint a hazai üzemek alárendelt szerepet játszanak a nemzetközi termelésben, és még regionális szinten is gyenge pozícióban vannak. Eközben a hazai hozzáadott érték növekvő részét a jóval kevesebbet emlegetett szolgáltatási szektor adja.

Láncaink

A kereskedelmi adatok homályossága az ipari termelés átalakulása okozta statisztikai és módszertani problémákból fakad. Ezek kiindulópontja, hogy az autógyártás és még inkább az elektronikai gyártás rendkívül fragmentálódott, azaz a különböző gyártási szakaszok elváltak egymástól.

Régebben az autógyártás jellemzően hatalmas üzemekben zajlott, ahol a legtöbb munkafolyamatot helyben végezték.^*Ennek az érának egy mai napig fennmaradt, különleges példája a Volkswagen wolfsburgi, hat és fél millió négyzetméter alapterületű gyára, amely évente több mint 800 ezer kocsit gyárt. Ahogy az autók (és elektronikai kütyük) bonyolultabbá váltak, az egyes alkatrészek és technológiák kifejlesztése és legyártása hatványozottan tudás- és tőkeintenzívebbé vált. Ez növekvő specializációhoz vezetett, azaz kialakultak az egy-egy alkatrészre szakosodó beszállítók. 

Ezzel párhuzamosan az 1980-as évektől az infokommunikációs technológiák fejlődése, a kereskedelmi költségek csökkenése és a keleti piacok megnyílása miatt megindult a kevésbé tudásintenzív, de munkaigényes folyamatok ázsiai, majd kelet-európai kiszervezése. Idővel ezeken a helyeken is elkezdtek kitermelődni a helyi beszállítók, eleinte az olcsóbb, majd az egyre összetettebb alkatrészek piacán is. 

Ebből fakadóan ma már egy Toyotában vagy egy iPhone-ban tucatnyi ország beszállítóinak és dolgozóinak munkája van. Az iPhone például dél-koreai memóriát, tajvani csipeket, japán kijelzőt, svájci giroszkópot, német gyorsulásmérőt és amerikai érintőképernyő-vezérlőt használ, és Kínában vagy Indiában szerelik össze tajvani cégek gyáraiban.

A Toyota láncainak kiterjedtségét pedig jelzi, hogy a cég Kínában, Tajvanon, Vietnamban, a Fülöp-szigeteken, Malajziában, Indonéziában, Thaiföldön, Indiában és Pakisztánban is jelen van különböző alkatrészgyártó és összeszerelő üzemekkel. Egy ilyen termelési rendszerben a Made in-címkéknek az esetek többségében semmi értelme nincs.

Mindennek egy fontos mellékhatása, hogy a korábbiaknál sokkal nehezebbé vált kiszámítani, hogy egy adott ország mekkora értéket termel, milyen szerepet tölt be a nemzetközi gazdasági rendszerben és milyen függőségekkel bír. Ez pedig különösen nagy probléma egy olyan ország számára, mint Magyarország, amely a Nemzetközi Valutaalap vonatkozó elemzése szerint a világ leginkább termelésilánc-függő gazdasága: exportjának nagyjából 55 százaléka, importjának mintegy 60 százaléka nemzetközi termelési láncokon keresztül folyik.

Elinflált kereskedelem

A számítási gondok egyik oka, hogy a fenti folyamatokkal összhangban a kereskedelem egyre jelentősebb részét teszik ki az úgynevezett köztes termékek, például az autóalkatrészek vagy az elektronikai kütyük egyes elemei. Az importált alkatrészek és a belőlük álló késztermékek külön-külön is teljes értéken jelennek meg a kereskedelmi statisztikákban.

Ha például Magyarországon összeszerelnek német alkatrészekből egy autót, és azt exportálják, akkor az importban az alkatrészek teljes értéke megjelenik, az exportban pedig az autó teljes értékét számolják el, azaz a magyar import és export is sok millió forinttal nő, miközben a hazai gazdaság részesedése csupán a sokmilliós összeg töredékét adó magyar munkabér. De hasonló példa az iPhone is, amelyet az Egyesült Államokban egy az egyben kínai importként számolják el, holott a hozzáadott érték jelentős része amerikai, koreai és japán alkatrészekből van.

Az is jellemző, hogy az alkatrészeket vagy a több alkatrészből álló köztes termékeket a gyártási folyamat különböző részein oda-vissza küldözgetik két vagy több ország gyárai között, ami tovább inflálja a kereskedelem értékét.^*Ezért is problémás például gazdasági szempontból, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök azzal példálózik, hogy a visegrádi négyek többet kereskednek Németországgal, mint Franciaország, ezért fontosabb gazdasági partnerek. Attól függetlenül, hogy Németország kelet-közép-európai gazdasági dominanciája kétségtelen, a kereskedelmi adatok a mély termelési összefonódások miatt önmagukban nem jelzik a forgalom valós mértékét, illetve az egyes gazdaságok közti függőségi helyzetet. 

Plusz csavar, hogy az ipari tevékenységhez más szektorok munkájára is szükség van. A gyárakban használt ipari robotok, az azokat vezérlő szoftverek, gyártási rendszerek vagy akár a nagyvállalatok könyvelési részlege is fontos szerepet játszik a termelésben. Ezek a kapcsolatok pusztán kereskedelmi adatokból nem fejthetők fel.

Ezen gondok miatt a mélyebb közgazdaságtani kutatások részletes céges adatok felhasználásával szokták feltárni a nemzetközi kereskedelem útvesztőit. Ám ezzel a módszerrel csak mélyfúrásokat lehet végezni: egy adott ország vagy szektor összes cégének adataihoz hozzájutni lehetetlen.

Erre a problémára nyújtanak áthidaló megoldást a szektorok felhasználási és értékesítési kapcsolatait leíró (más néven input-output) táblázatok. Ezek azt mutatják, hogy egy adott gazdasági szektor milyen más szektoroktól kapja a termeléshez szükséges javakat (ezek az inputok), illetve milyen más szektorok használják fel a termelését (output). Ezeket a táblázatokat az utóbbi években elkezdték nemzetközi szinten harmonizálni, és ennek köszönhetően jobb pontossággal ki lehet mutatni, hogy két vagy több ország szektorai hogyan kapcsolódnak egymáshoz.^*Ettől függetlenül a dolog nem egyszerű, amit jelez, hogy a szakma két legelismertebb alakja, Pol Ántras és David Chor egy, akadémikus közgazdászok számára készített kézikönyv-fejezetben is több mint száz oldalon keresztül magyarázzák a kérdés gyakorlati és módszertani aspektusait.
Amiből kiderül, hogy ezen tábláknak is vannak fontos gyengeségei: egyes adatbázisok gyakran becsléseket alkalmaznak; máshol az adatgyűjtés nehézségei miatt csak sokéves késéssel jelennek meg a táblázatok; erősen korlátos a vizsgált országok és szektorok száma; és gyakran számottevő eltérések vannak a különböző adatbázisok között.
A sok helyen etalonként kezelt World Input-Output Database például csak 2014-ig, 43 országra hozzáférhető; az OECD adatbázisa 2015-ig tart; az Ázsiai Fejlesztési Bank adatbázisa pedig ugyan 2019-ig tartalmaz adatokat 63 országra, de ezek esetenként eltérnek az etalonnak tekintett OECD-s és WIOD-adatoktól. 

Mit adtunk a rómaiaknak?

A szektorok közti nemzetközi kapcsolatok vizsgálata egy sor fontos kérdésre jobb választ tud adni, mint a puszta kereskedelmi adatok, például hogy

• egy adott ország vagy szektor mekkora hozzáadott értéket termel,
• hol helyezkedik el a nemzetközi termelési láncokban,
• mennyire függ más országok más szektoraitól,
• valamint mennyire érzékeny a nemzetközi keresleti és kínálati sokkokra, amely kérdés fontossága a koronavírus-járvány során különösen élesen megmutatkozott. 

Az OECD-nek a kereskedelem hozzáadott értékét összesítő adatbázisából például kiderül – és ez az információ a magyar médiában is körbejárt már –, hogy a hazai export hozzáadott értéke rendkívül alacsony, 55,9 százalékos volt 2016-ban. Azaz átlagosan egymillió dollárnyi exportból csak 559 ezer az, amit valóban Magyarország termelt. Ennél alacsonyabb értéket Európában csak Szlovákia, Luxemburg és Málta produkált.

Egy másik, az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) által összeállított adatbázis alapján a magyar hozzáadott érték még ennél is alacsonyabb, amely abból adódik, hogy az utóbbi évtizedben a magyar export jó 15–18 százalékát olyan köztes termékek (például az autóiparban fel-alá utaztatott alkatrészek) tették ki, amelyeket többször is elszámoltak a hazai vámon. Ugyanezen adatbázis szerint a hazai hozzáadott érték aránya évtizedes távlatban stagnál Magyarországon, bár a bruttó export növekedésével párhuzamosan a hazai hozzáadott érték abszolút értéke nőtt.^*Mindemellett a nemzetközi összehasonlító adatokból az is visszaköszön, hogy a hazai hozzáadott érték nem minden. Oroszország például a világ legmagasabb hozzáadott értékét produkálja, de ez nagyrészt amiatt van, hogy exportja szinte teljes mértékben nyersanyagokból és energiahordozókból (illetve kisebb részt fegyverekből) áll, más szóval ez a mutató nem feltétlenül a gazdaság dinamizmusának a jele. Ettől függetlenül a hosszabb távú stagnálás Magyarország esetében nem pozitív jel.

Az is kiderül az adatokból, hogy míg a nyers exportérték alapján úgy tűnhet, hogy Magyarországot az autóipar és elektronikai gyártás húzza, a hozzáadott érték tekintetében valójában ez a két szektor nem kiemelkedő. Az ipari hozzáadott érték pedig stagnáló pályán van, a növekedés forrása elsősorban a rendkívül magas, 70 és 80 százalék közötti hazai hozzáadott értékkel bíró szolgáltatásexport emelkedése.

A táblázatokból kiszámolható Magyarország nemzetközi értékláncokban betöltött pozíciója is. Ez a pozíció azt írja le, hogy a magyar exportban lévő külföldi hozzáadott érték és a más országok exportjában lévő magyar hozzáadott érték hogyan aránylik egymáshoz. Konyhanyelven fogalmazva, a negatív érték azt jelzi, hogy a termelés összeszerelőüzem-jelleget mutat: a hazai ipar kevesebb hozzáadott értéket ad tovább a külföldi exportőröknek, mint amennyit felhasznál a külföldi beszállítóktól.

Ez a mutató sem ad derűs képet. Czakó Erzsébet és Vakhal Péter tavaly, egy kínai állami intézet kötetében megjelent tanulmánya az OECD 2015-is rendelkezésre álló adatai alapján arra jutott, hogy Magyarország minden lényegesebb szektorban, de különösen az autóiparban és az elektronikában erősen negatív pozícióban van.

A helyzet a jelek szerint 2015 után sem változott. Hasonló módszertannal számolva az ADB adatiból is az jön ki, hogy 2019-ig az összes fontos feldolgozóipari szektorban negatív a magyar pozíció. A járműiparban ráadásul romló tendencia látszik, ami abból fakad, hogy a hazai hozzáadott érték abszolút értéken stagnált, a (növekvő értékű) exporthoz viszonyított arányban pedig csökkent. Ezzel szemben a szolgáltatási szektorban javuló tendencia és pozitív pozíció látható. Czakó és Vakhal tanulmánya meg is jegyzi, hogy a szolgáltatási szektor ellensúlyozza az ipari szektorok negatív pozícióit, és a szolgáltatásexport volt a forrása a fizetési mérleg többletének is.

A fent linkelt tanulmánykötetből az is kiderül, hogy a magyar pozíció régiós összehasonlításban is gyenge: tizenegy térségbeli gazdaságból Szlovákián kívül mindenhol jóval magasabb volt a pozíciós érték 2015-ben – bár az is tény, hogy Szlovákián és Csehországon kívül ezek a gazdaságok kevésbé integráltak a nemzetközi termelési láncokba, tehát abszolút értéken nem biztos, hogy jobb helyzetben vannak. 

Németek mindenhol

Több közelmúltbeli tanulmány is foglalkozik a magyar autóipar helyzetével. Ezek üzenete röviden úgy foglalható össze, hogy a magyar járműiparban a hazai beszállítók és inputok szerepe mérsékelt, és az ágazat régiós összehasonlításban is gyengén integrált a hazai gazdaságba. Az is jellemző, hogy a járműipar – más feldolgozóipari szektorokhoz hasonlóan – külföldi függőségei koncentráltak, azaz a hazai termelés kis számú külföldi szektorhoz (és céghez) kötődik.

Braun Erik és Sebestény Tamás egy 2019-es, bonyolultabb hálózatelemzési számításokkal operáló tanulmánya például arra jutott, hogy a hazai autóipar erősen integrált a nemzetközi értékesítési hálózatokba, de a belföldi beágyazottsága gyenge. Braun, Sebestyén és Kiss Tibor tavaly egy másik cikkben hasonló módszertannal nézték meg a magyar járműipar nemzetközi kapcsolati szerkezetét, beszállítói és értékesítői függőségeit. Ezekből az derült ki, hogy a magyar járműipar még az exportadatok által jelzettnél is erősebb (bár 2000-hez képest valamelyest csökkenő) mértékben függ Németországtól.

Ez a közvetlen autóipari függőség mellett más szektorokkal szemben is megmutatkozik, a német gépipar, az elektromos berendezéseket gyártó iparág, a német fémipar is fontos beszállítói a hazai szektornak, azaz a Magyarországon működő német autógyárak otthonról hozzák az eszközeiket, német beszállítókra támaszkodnak. Ebből a cikkből az is kiderül, hogy Szlovákiában és Csehországban is számottevő, de a magyarnál alacsonyabb a járműipar német függősége.

Bár ez a tanulmány egy olyan adatbázisból dolgozik, amely csak 2014-ig követi a magyar járműipar kitettségét, más adatforrásból is hasonló eredmény jön ki. Az ADB multiregionális input-output táblázatai szintén erős német függésről árulkodnak, amint azt a lenti táblázat mutatja. A közvetlen függőségek terén a magyar autóipar értékesítési kapcsolatai ugyan régiós bővülésen mentek keresztül, és Szlovákia, Csehország és Lengyelország szerepe valamelyest megnőtt, ám mint azt a hivatkozott tanulmányok is megjegyzik, ez részben a német gyártók térségbeli diverzifikációjának lenyomata. Ezzel szemben beszállítói oldalon Kína lépett feljebb.^*A fent linkelt két cikk hálózatelemzéssel, rendszerszinten elemzi a magyar kitettséget, tehát például a magyar-cseh és szlovák-cseh kapcsolatok elemzésekor figyelembe veszi a cseh és a szlovák autóipar német függését is. Az Ázsiai Fejlesztési Bank adatai viszont csak kétoldali függőségeket mérnek, ezért nem közvetlenül összehasonlíthatók, következésképpen ez a táblázat alacsonyabb magyarázóerővel bír.
A táblázat az ADB MRIO adatbázis Leontief- és Ghosh inverz mátrixai alapján rangsorolta a kapcsolatokat. A számok a kapcsolat relatív erejét jelzik.

Az autóipar mellett egy másik gyakran emlegetett bezzegszektorról, a gyógyszeriparról is készült részletes, input-output adatokon alapuló tanulmány. Antalóczy Katalin, Gáspár Tamás és Sass Magdolna 2019-es cikkében arra jutott, hogy a gyógyszeripari export értékének kétharmada külföldről importált input, bár ehhez az is hozzájárul, hogy a szektor egyes nagyobb, külföldi irányítás alatt álló szereplői jórészt a generikus piacon mozognak, míg a saját gyógyszereket fejlesztő, jellemzően magyar irányítású (bár nem feltétlenül magyar többségi tulajdonú) szereplők értelemszerűen nagyobb hozzáadott értéket érnek el. A függőségeket illetően itt is Németország a főszereplő, és jellemzően más európai országok követik.

Braun Erik tavalyi tanulmánya a fentieknél tágabban merített, és 56 magyar iparág külföldi függőségi viszonyait nézte meg. Ebből kiderült, hogy a német függőség messze túlmutat az autóiparon és gyógyszeriparon, az importnál a harminc legerősebben importfüggő szektorból 21 esetben Németország volt a forrás. Ennek ellenére itt voltak meglepőbb függőségek is, feltűnt például a legfontosabb beszállítók között a dán bányászat és az olasz textilipar is.

Dualizmus

Természetesen világszerte zajlanak viták arról, hogy a globális értékláncok korában hogyan kellene kinéznie a gazdaságpolitikának: 

• A Világbank például tavalyi, átfogó jelentésében arra jutott, hogy az értékláncokban résztvevő országokban nőtt a jövedelmi szint, és a további pozitív hatások kihasználása végett szokásához híven strukturális reformokat javasol.
• Ezzel szemben Dani Rodrik globalizációkritikus közgazdász szerint a globális értékláncok nincsenek pozitív hatással a foglalkoztatásra. Rodrik azt illetően is szkeptikus, hogy az értékláncokban való részvétel reális növekedési stratégia lenne, szerinte ezekben a láncokban egyre fontosabb a tudás szerepe, emiatt egyre kevésbé lehet az olcsó munkaerő jelentette versenyképességre építeni, ez pedig mérsékli a feltörekvő országok potenciális nyereségeit.
• A globális értékláncok kutatásának egyik úttörője, Gary Gereffi és szerzőtársai szerint a nemzetközi termelés extrém szakosodása miatt az abban résztvevő cégek, térségek és egész országok számára részpiacok vagy magasabb hozzáadott értékű termelési folyamatok megcélzása a realitás, és a sikeres multik termelési láncaira való rácsatlakozás hozhat sikert, nem pedig teljes iparágak és nemzeti nagyvállalatok támogatása.
• Az állami iparpolitika és a „fejlesztő állam” elméletének kedvelői szerint ugyanakkor az állami beavatkozás és a hazai szereplők előnyben részesítése továbbra is sikeres stratégia lehet, ahogy például Tajvanon és Dél-Koreában történt.

Ezek a hangsúlybeli különbségek a hazai véleménycikkekben is visszaköszönnek. Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója több írásában is kiemelte, hogy a Magyarországon termelő külföldi vállalatok termelékenysége jóval magasabb a hazai szereplőkénél, azaz jelenlétük pozitív hatással van a magyar jövedelmi szintre és jólétre, és miután döntően exportra termelnek, a magyar vállalatok gyenge termelékenységéért sem okolhatók. Más vélemények viszont azt hangsúlyozzák, hogy a külföldi feldolgozóiparra építő stratégia zsákutca, és csak a magyar vállalatok fejlődése hozhat áttörést. 

A fent idézett tanulmányokat jegyző Braun és Sebestyén azt emelte ki, hogy a hazai beszállítói részvétel gyengesége korlátozza a külföldi vállalatok hazai termelésében rejlő fejlődési potenciálját. Az input-output adatokból levezethető duális gazdaságszerkezet (ahol elválnak a külpiacra termelő, hatékony külföldi cégek és a belföldi piacra termelő, kevésbé hatékony hazai vállalkozások) alapján Magyarország nem sikeres az értékláncokban való előrelépésben. Vakhal Péter egy másik tanulmányából ugyanakkor az is kiderül, hogy bőven vannak itthon is nemzetközi termelési láncokon keresztül, indirekt módon exportáló, versenyképes kis- és középvállalkozások, még ha ezek száma makroszinten alacsony is.

Az idézett tanulmányok egyik lényeges következtetése, hogy a hazai ipar a koncentrált beszállítói és értékesítési kapcsolatai miatt erősen kitett a külső sokkoknak. Ez tavaly a koronavírus-járvány, majd idén az autóipari csiphiány okozta autóipari visszaesés hazai hatásai kapcsán elég nyilvánvalóvá vált. Ugyanakkor a cikkek arra is utalnak, hogy válság esetén az autóipar relatív elszigeteltségének van előnyös aspektusa is: a magyar beszállítók alacsony száma miatt kevesebb hazai vállalkozást érintenek a német ipar esetleges gondjai.

Egy további fontos jelenség a hozzáadott érték adatok fényében, hogy miközben a magyar fejlődési modellről szóló viták főként a feldolgozóipar helyzetét vizsgálják, a szolgáltatások exportja már lassan hasonlóan fontossá válik. Foglalkoztatáspolitikai szempontból az ipari fókusz részben érthető: már számos dezindusztrializálódó fejlett országban kiderült, hogy az ipar leépülése esetén a szolgáltatási szektor nem feltétlenül tud munkát adni a gyárakból elbocsátott embereknek. Mindazonáltal ha a hozzáadott érték növelése a cél, akkor a jelek szerint Magyarországon a szolgáltatásexport jelenti a növekedési potenciált.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet autóipar autóipari beszállító feldolgozóipar gazdasági fejlődés hozzáadott érték külkereskedelem Magyarország összeszerelő üzem Olvasson tovább a kategóriában