Sokan sokféle szemszögből vizsgálták már a nemek közti kereseti egyenlőtlenségeket, de Christine Exley és Judd Kessler egy szokatlan oldalról közelítette meg a témát. Legújabb tanulmányukban kísérletek segítségével vizsgálták meg, hogy a nők hajlamosabban-e alulértékelni magukat állásinterjúkon, ami hátráltatja az előléptetést vagy az új állás megszerzését.

Kísérleteikben húsz általános szintfelmérő kérdésre kellett válaszolniuk a kitöltőknek, majd különböző szituációkban modellezték a munkakereséshez kapcsolódó felvételi kiválasztási folyamatot. A közös pont az volt, hogy a dolgozóknak mindig önmagukat kellett értékelni: arról nyilatkoztak, hogy szerintük mennyire teljesítettek jól a kérdések megválaszolásakor.

Az alapszituációban azt mondták nekik, hogy amikor a munkaadó meghozza a döntést, hogy felvegye-e őket, csak azt látja, amit mondanak magukról. Egy másik verzióban ezt kiegészítették azzal, hogy véletlenszerűen láthatja egy kérdésre adott válaszukat is. Ezzel az volt a céljuk, hogy a valósághoz hűen olyan környezetet teremtsenek, ahol van esélye annak, hogy kiderülnek a jelentkezők igazi képességei. Végül egy olyan verziót is lejátszattak a résztvevőkkel, ahol semmi nem múlt azon, hogy hogyan értékelik magukat, ettől azt várták, hogy itt kapják a legőszintébb válaszokat. (Itt a munkaadó nem is látta az önértékelést.)

Háromszáz ember részvételével, online felületen végezték el a kísérleteket, ahol már a kitöltésért járt egy alap fizetség. Ezen kívül véletlenszerűen vagy a jó válaszok száma alapján kaptak pénzt, vagy azért, mert felvette őket a munkaadó, de ekkor ő szabta meg a fizetséget. Illetve abban az esetben, amikor a teljesen őszinte választ várták, önmaguk szabták meg, hogy mennyit adnak maguknak, az alapján, hogy mennyi kérdésre tudták a választ. Itt tehát nem befolyásolta a fizetséget az önértékelés.

A nők a játék minden verziójában átlagosan alacsonyabb értékelést adtak maguknak, mint a férfiak.

Ha a munkáltató látta az értékelést, természetesen mindkét nem magasabbra értékelte magát, de ugyanolyan arányban. Ahogy ugyanolyan arányban csökkentették ezt, amikor volt rá esély, hogy kiderülnek a valós képességeik. Tehát nem azért értékelik alul önmagukat a nők állásinterjúkon, mert ők kevésbé vágnak fel mások előtt, vagy mert jobban félnek a lebukástól. Mivel akkor is fennállt ez a különbség az értékelésben, amikor a munkaadó nem is látta azt, a szerzők szerint kijelenthetjük, hogy a nők valóban alulértékelik önmagukat.

A nők és férfiak valós teljesítménye azonos volt, az értékeléseket ezzel összevetve az látszik, hogy a nők a valóságnál rosszabbnak, a férfiak pedig jobbnak érzik a teljesítményüket. A szerzők azt is megnézték, hogyan változik a résztvevők szubjektív önértékelése, ha megmutatják nekik, hogy mennyi kérdésre válaszoltak jól. Ebben az esetben sem tűnt el a különbség, még akkor sem, ha azt is megmondták, hogyan teljesítettek az összes emberhez képest. Mindkét nem igazított az értékelésén a valóság függvényében, de

a nők ugyanolyan számszerű eredménynél rosszabb szubjektív véleménnyel voltak magukról, mint a férfiak.

A nők tehát nemcsak kevésbé magabiztosak a képességeiket illetően, hanem akkor is rosszabb a szubjektív véleményük a teljesítményükről, amikor tisztában vannak vele, hogy pontosan hogyan teljesítettek. Ez viszont nem azért van, mert ők kevesebbre értékelik az adott teljesítményt, mert amikor nőknek kellett díjazniuk munkavállalókat a teljesítmény alapján (vagyis ők döntötték el, hogy felvegyenek-e valakit, és az mennyi pénzt kapjon), akkor ugyanolyan fizetéseket ajánlottak, mint a férfiak.

Másoknál tehát ugyanúgy értékelik a jó munkát, mint ahogy a férfiak értékelik azt másoknál és önmaguknál. De ha magukról van szó, akkor sajnos kevésbé reális az értékelésük. Ez a kísérleti közegből kilépve, a valós életben komoly következményekkel járhat, ha emiatt nem jelentkeznek kihívást jelentő, tehát jól fizető pozíciókba, vagy, ha el is jutnak az interjúig, ott rosszabb képességeket sugallnak, mint ami a valóság és mint amit férfi versenytársaik sugallnak önmagukról.

Fontos, hogy ezt tudatosítsák magukban a nők, és határozottabban merjenek jobb értékeléseket adni magukról. Továbbá a munkaadóknak is fontos figyelembe venni, hogy a szubjektív önértékelés nem mindig a legjobb módja a megfelelő jelentkező kiválasztásának, inkább győződjenek meg a valós képességekről, mielőtt döntenek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába osztjuk el egyenlően a házimunkát, ha megszületik a gyerek, mégis a nőkre hárul a nagy részeAzt már sikerült elérni, hogy egyenlő időt töltsenek házimunkával a nők és a férfiak, ha nincs gyerek, de a szülővé válás terhei végül főleg a nőket érintik. A férfiak mindig túloznak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet álláskeresők jövedelmi egyenlőtlenség kísérleti közgazdaságtan nemek közötti egyenlőség viselkedési közgazdaságtan Olvasson tovább a kategóriában