(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A második negyedévről közzétett előzetes statisztikai adatok bizonyos meglepetést okoztak – mértékükkel, nem pedig az irányukkal. A megelőző év azonos időszakához mért negyedéves adat szerint a növekedési ütem mérséklődik nálunk, mint máshol is. Az ütemcsökkenés általános irányzat Európában. Az egymással erősen integrált, de sokban különböző adottságú tagállamok 2009 után (mások csak 2012-t követően vagy még később) ismét növekedni kezdtek, viszont a válság utáni emelkedő ciklus idővel akkor is kifutná magát, ha nem jönne semmi különös fejlemény a gazdaságban, politikában, külső feltételekben. De most van bőven fejlemény, kockázati tényező. A külpiacokon erősödik a bizonytalanság érzése, és a kereskedelmi villongások legfőképpen a külgazdaságilag igen nyitott országokat érintik rosszul.
Emlékeztetésül: amikor 2008 végén hirtelen befékeződtek a nemzetközi pénzügyi, majd kereskedelmi folyamatok, a német gazdaság a rákövetkező évben 4 százalékos visszaesését szenvedett el, mélyebbet az európai unió átlagos recessziójánál. Hiába, ez a sajátossága a kiviteltől és behozataltól nagymértékben függő gazdaságnak. Aztán a piacok gyors helyreállása nyomán Németország már 2011 során visszajutott a válság előtti kibocsátási szintre, míg az eurózóna egésze csak 2015 tájt.
Jó időben jobban teljesít a nyitott gazdaság, de lefele is jobban kileng.
A mostani német adatok elég szabályosan követik a tankönyvi trendet: a külpiaci folyamatok lassulnak, és befékeződik a gazdaság. Van helyi komponense is a német ütemvesztésnek: az autóipar technológiai átalakulásából és az autóexport ciklikusságából fakadó negatív hatás náluk különösen erős. És persze máshol is, ahol szoros a feldolgozóipar német kötődése. Nem meglepő, hogy a második félévi cseh adat (2,7 százalék) vagy a szlovák (2,5 százalék) jóval elmarad a megelőző időszak dinamikájától.
De miért is beszélek most Németországról? Nem köztudomású, hogy a német gazdaságnak az autóipari ágazattól függése ugyan nagy, ám a szlovák vagy a magyar GDP-hez még annál is nagyobb arányban járul hozzá az autóágazat. Nos, ezeknek az összefüggéseknek az ismeretében kapja fel az ember a fejét az 5,1 százalékos második negyedéves magyar adatra. Ha csak egyetlen negyedévre, de mégis ez lett az EU-n belüli csúcs, meghaladja a magyarnál sokkal diverzifikáltabb szerkezetű és tartósan dinamikus Lengyelország 4,1 százalékos adatát is.
A mérték az, ami meglepetést keltett. Az öt százalék körüli adat lassulás a korábbi néhány negyedévhez képest, de – ha lehet így mondani – túl jó.
Nem is mindenhol estek hanyatt adatainktól. A Fitch például megtartotta a magyar állampapírok kockázati besorolását az addigi (nem túl előkelő) szinten, és elemzésében a térségi trendbe illeszkedő növekedési ütemcsökkenéssel számol esetünkben az idénre és jövőre. A hitelminősítői besorolás időhorizontja középtáv, amelyben egyetlen negyedévnek a sorból fel- vagy lefele kilógó adata nem perdöntő, egyszerűen átnéznek rajta.
Nem úgy sok más elemző: még az óvatosabbak is megemelték az idei várakozásokat, néhányan pedig a jövő évit is. Végtére is nem először következik be, hogy alapos modellszámítások ide, részletes piacelemzések oda, a magyar gazdasági növekedési adatok kedvezőbben alakulnak az elemzői konszenzusnál. Lélektanilag érthető, ha az elemző feljebb viszi egy kicsit a 2020-as prognózist; nem akar rendre pesszimistábbnak bizonyulni a kormányzatnál. Szakmailag azonban nincs rendben. Ha valami okból erősebb lenne az idei adat a reálisan vártnál, és ezzel magasabb a bázis, amelyhez a jövő évi teljesítményt hozzámérik, akkor nem feljebb, hanem arányosan lejjebb kellene szállítani a 2020-as előrejelzést.
De miért is lóg ki ennyire felfele a magyar adat? GDP-növekményünk pontos bontása még nincs meg, az első becsléshez társuló hivatalos közlemény az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások hozzájárulását emeli ki. Az ágazati statisztikákból azért ennél többet lehet kiszedni. Az ipar valóban növekedett az első félévben, de a júniusi adat már szerény mérséklődést mutat, és a rendelésállomány is kisebb. A külkereskedelmi forgalom is hasonló mintát követ: az év első hónapjainak közepes növekedése már nem tartott ki júniusban. Meglátjuk őszre, hogy itt talán az általános európai trend lassú, késedelmes átcsorgása zajlik-e le az év derekán, kissé olyasképpen, mint az időjárásban: Bécsben már esik az eső, ám attól a Tisza-tónál lehet még egy kis ideig hőség.
Vagy mégis robosztus formában van a magyar gazdaság, olyan hajtóerőknek hála, amelyek miatt a térségi átlagnövekedést tartósan egy-másfél százalékponttal meghaladja? A bérek valóban nagyon nekiszaladtak itt hosszú évek lefojtottsága után, és ez ma (még) nyomja felfele a lakossági folyó fogyasztást, ingatlanvételt, autóvásárlást, turizmust. Ez a folyamat látszik is az adatokban: a reálbérek növekedése felfele húzza a vásárolt szolgáltatások iránti keresletet, a kiskereskedelmi forgalom csaknem hat százalékkal nőtt az első félévben.
Ám a magyar sajátosság máshol található: a legnagyobb növekedési mutatót az építőipar produkálta, az idei első félévi 35 százalékkal. Az ágazatnak nincs akkora súlya, mint a feldolgozóiparnak meg a piaci szolgáltatásoknak, mégis, ha egy lényeges ágazatban a már hatalmas tavalyi növekményen felül további ekkora bővülés megy végbe, az bizony feltolja az országos GDP-indexet. Anélkül a cseh, a lengyel és a szlovák adatok tartományában lennének a statisztikáink.
Vajon jól mérik-e az építőipari teljesítmény növekedését? Az ember nem szívesen állít kérdőjelet a statisztikai adatok megbízhatósága mellé, hiszen a szolgálat szakszerűsége, pártatlansága nehezen megszerzett érték. Mégis, maguk az ágazati emberek is elég bizonytalan választ adnak arra az egyszerű kérdésre, hogy az ágazat tényleg egyharmaddal nagyobb volument produkált-e ebben az időszakban. Az építőanyagárak jócskán megnőttek, a bérek még tovább duzzadtak, erős tehát a költséginfláció. Az árnövelést elfogadni látszik az erős kereslet, amelyet a közületeknél az uniós pénzbőség fűt, a magánszemélyeknél pedig a pénzügyi támogatások fokoznak. Mindebből könnyen kijön a forintban mért, nominális növekedés, de tényleg egyharmaddal több lenne az építőipari volumen? Nem inkább az iparági inflációt becsülik alá? És persze ezen keresztül a GDP-deflátort*Ez az árszínvonal változásának legátfogóbb mutatója, a nominális bruttó hazai terméket ezzel osztják el, hogy megkapják a reál GDP-t, amely a termékeket és szolgáltatásokat változatlan áron számítja. Amikor egyszerűen a GDP növekedéséről van szó, a reál GDP változására utalnak – a szerk. is.
Eldönteni nem tudom, jó lenne, ha szorgos elemzők utánamennének a látott jelenségeknek. Bő tíz évvel ezelőtt volt egy olyan kezdeményezés, amelynek keretében a KSH vezető szakemberei rendszeres konzultációra hívták az elemzői közösséget a bizalomépítés és a közös szakmai gondolkodás jegyében. Ez most különösen elkelne, amikor annyira fordulatosak a gazdasági folyamatok. Mind többen – és nemcsak gyanakvó laikusok – firtatják az inflációs adatok realitását. Szakmai körökben is kérdik: vajon tényleg csak töredékesen ment át a szolgáltatási árakba a bérköltség immár tartós és nagymértékű növekedése?
Tudjuk, hogy jelenleg a magyar fogyasztói árindex a román után a második legnagyobb az EU-ban, már mögöttünk a kvázi-átstabilitás néhány éve. De vajon elég pontos az ismeretünk a pénzromlás üteméről? Itt vannak aztán a költséges állami presztízsrendezvények, nagyberuházások, amelyek megdrágulása időnként kipattan: ha a tervezettnél kétszer annyiba került végül egy sportcsarnok, akkor kétszer akkora érték keletkezett nálunk? Esetleg túlárazás és egyéb okok miatt egyszerűen inflálódott az ára, ám a teljesítést mégis kétszeres értéken jelentik le? Máshol is lehetnek ilyen szakmai, erkölcsi és mellesleg mérési problémák – ez nem magyar jelenség. Az uniós források gyorsított lehívásának magyar politikája azonban jobban megkönnyíti a túlárazást, mint olyan tagországban, ahol szerény az infláció, és az uniós alapok elköltése nem kampányszerű.
Nem folytatom: jó lenne tisztábban látnunk abban a viszonylag egyszerű kérdésben, hogy pontosan hol is tart, milyen állapotban van ma a magyar gazdaság. A meggyőző válasz ismeretében lehet csak nekilátni a sokkal bonyolultabb témakörnek: mit lehet majd tenni, ha a környezetünk még zordabbra fordul.
A makroadatok azután önálló életre is kelnek. Sokan megütköztek azon, amikor Merkel kancellár az uniós alapokat szóba hozva azt találta mondani, hogy ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be.
Nos, látni ezt még nem lehet. Majd akkor lehet, ha a különféle címeken és projektek keretében elköltött pénzek termőre fordultak. Az adott évben elköltött pénz – költsék azt jól vagy kevésbé értelmesen – azonnal megnöveli az aggregált keresletet és ezen keresztül a bruttó hazai terméket: minden elköltött euró valakinél rögtön egy euró bevételt eredményez. Az csak később fog kiderülni, hogy a konvergencia alapból elköltött egy (vagy egymillió) euró a továbbiakban meghozza-e a maga éves 3 vagy 5 vagy 10 százalékos hozamát, vagy pedig ellenkezőleg, folyamatos veszteséggel terheli meg a társadalmat. Reméljük csak, hogy Angela Merkel megelőlegezett tézise igaznak bizonyul. Ami bizonyos: gazdasági mutatóinkról nem olvasható le minden kételyt kizáróan az, hogy jól állunk és jó irányba haladunk.
Közélet
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Fontos
Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart
Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.
Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük
Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.
Több ezer milliárdos rezsivédelem után a magyarok harmada fával fűt
Az energiaválság megmutatta, hogy miért tévút hosszú távon a rezsicsökkentés, amelyből ráadásul az igazán szegények többsége ki is marad, hiszen fával fűt.
