Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. augusztus 14. 10:55 Adat

Meglepően jó volt a magyar GDP-növekedés

Még mindig tart a magyar gazdaság lendülete, 2019 második negyedévében is öt százalékhoz közeli GDP-növekedésről számolt be a KSH: az első becslés nyers változata szerint 4,9, míg szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

 

A statisztikai hivatal az adatokhoz egyelőre csak annyit tett hozzá, hogy a növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben. Annyit azonban ez az információ is sejtet, hogy az export, ami az ipart hajtja, érdemben nem esett vissza április és július között, ahogy az építőipari projektekben fontos uniós források sem. Sőt, ugyanez feltételezhető a szolgáltatások esetében meghatározó belső kereslettel kapcsolatban is.

Mégis meglepetésre adhat okot, hogy még mindig a tavalyi harmadik negyedévben beállított rekord közelében van a növekedési adat. Az elmúlt félév során ugyanis egyre több jele mutatkozott annak, hogy a magyar gazdaságot is utoléri a lassulás. Csökkennek az autóeladások, ami nagyon rossz hír az iparon belül jelentős súlyú autógyártás szempontjából, sok érintett cég már érzi is a visszaesés jeleit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok cég felől aggasztó hírek érkeznek, pedig látszólag minden rendben van a magyar autóiparralAz utóbbi hónapokban számos magyar autóipari beszállító és gyártó kezdte megérezni a globális autóipar lassulását, aminek következtében olyasmik történnek az iparágban, amikre évek óta nem volt precedens.

Ráadásul a legfontosabb külkereskedelmi partner, Németország gazdasága erősen befékezett. A friss adatok szerint az idei év második negyedében mindössze 0,4 százalékot növekedett a naptárhatással kiigazított német GDP az előző év azonos időszakához képest. Igaz, a stagnáló adatok hátterében nem csak a világszinten növekvő bizonytalanság és az autóipar kezdődő válsága állnak, hanem a németek különös pénzfelhalmozó politikája is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÜlnek a németek a pénzükön, ezért kell belőle még többet nyomtatniAz európai jegybank próbálja élénkíteni a gazdaságot, azonban a legnagyobb súlyú Németország ezzel épp ellentétes politikát folytat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy bajban van a német ipar, és ez már Magyarországon is érződikMost már számok is mutatják, hogy megakadt a magyar ipar lendülete.

Ennek megfelelően a héten közzétett ipari termelési adatból is látszik, hogy a kilátások romlani kezdtek. Főleg az ipar hosszú távú kilátásait előre jelző új megrendeléseken látszik, hogy már a 12 havi átlag is lefelé fordult, tehát nem lehet csak a sokat ugráló havi adatok zajának tulajdonítani a gyengébb számokat.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat gazdasági növekedés gdp GDP-növekedés makrogazdaság Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. május 31. 13:24 Adat, Vállalat

Magyarország: gazdasági okok miatt zárva

A magyar gazdaság egy olyan negatív spirálba sodródik, ahol a kereslet bezuhanása már bezáró boltokban, szállás- és vendéglátóhelyekben is megmutatkozik.

Jól lőtte be a kormány, hogy meddig vághatja vissza a rezsicsökkentést

Jelentősen drágult a gáz és az áram, de a jövedelmekhez viszonyítva volt már rosszabb is a helyzet a lakosság számára. A vállalatok sokkal kevésbé szerencsések.

Fontos

Fabók Bálint
2023. június 3. 17:33 Világ

„15-szörös áron adták a benzint, de meg kellett vennem, mert az életemről van szó” – menekülés a szudáni polgárháborúból

Aki nem menekült el, lényegében hat hete be van zárkózva Szudán fővárosában, az akár 40 fokos melegben azonban rendszeresen előfordul, hogy nincs áram és víz.

Kolozsi Ádám
2023. június 3. 13:15 Közélet, Világ

Orbán a jobboldali internacionálé áttörését várja a spanyol radikálisoktól

A magyar kormányfő a spanyol radikálisoktól várja az európai jobboldali fordulatot, a centristák ellenben Spanyolország „melonizációjától” tartanak a Vox előretörése miatt.

Bucsky Péter
2023. június 3. 04:34 Podcast

Sok ezer milliárdos bevételhez jut a legnagyobb magyar cég a monopolizált hulladékpiacon

A koncessziós eljárás lezárása után módosított szabályokkal az addig veszteségesnek látszó üzletet valószínűleg aranybányává tette a kormány a Molnak.