Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. június 12. 06:44 Adat, Vállalat

Különös dolgok zajlanak a százmilliárdokkal kitömött magyar építőiparban

Továbbra is hihetetlen ütemben termelik a pénzt a legnagyobb magyar – jelentős részben kormányközeli – építőipari cégek. Bár a szektor vezető vállalatainak hosszú idő után először csökkent a profitrátája 2018-ban, nemzetközi összevetésben még így is bevételeik kiemelkedően magas része maradt meg nyereségnek. Márpedig a bevételek nagyon gyorsan növekednek, amit jól mutat, hogy tavaly már legalább 40 olyan építőipari vállalat volt az országban, amelynek forgalma meghaladta a 10 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 34-gyel.

 

 

Átlépték az ezermilliárdot

Az elmúlt napokban ezeknek a társaságoknak*Az eddig közzétett adatok alapján 40 olyan vállalatot találtunk, amelynek árbevétele meghaladta a 10 milliárdot, de ez a szám még növekedhet. Akadnak ugyanis olyan cégek, amelyek nem tettek eleget beszámolási kötelezettségüknek a május 31-i határidőig. az éves jelentéseit néztük át és elemeztük, ebből pedig kiderült, hogy a hazai építőipar tovább koncentrálódott, és az ágazatban tovább erősödtek a kormányközelinek tartott vállalkozók. A 40 legnagyobb cég összesen majdnem 1450 milliárd forintos árbevételt hozott össze, ami közel másfélszerese a 2017-es 992 milliárdnak. Ezzel ez az alig több mint három tucat vállalat ellenőrzi a teljes hazai építőipar durván negyedét. Egy évvel ezelőtt ez az arány még csak 20 százalék körül volt.

 

Pontos számot azért nem lehet mondani, mert a Központi Statisztikai Hivatal ugyan gyűjti az ágazati szintű bevételadatokat, ezeket azonban csak elég nagy késéssel teszi közzé, így jelenleg a 2016-os a legfrissebb elérhető adatsor. A szintén a KSH által közölt termelési mutatókból azonban elég nagy pontossággal meg lehet becsülni a szektorban ténykedő vállalatok forgalmát is. Ez alapján pedig úgy tűnik, hogy az iparág cégeinek összesített bevétele tavaly 5800 és 5900 milliárd között alakulhatott, a 40 cég 1450 milliárdja pedig ennek épp a negyede.

A piac további koncentrálódásához az kellett, hogy a legnagyobb cégek közül mindössze hatnak csökkent a forgalma, a maradék 34 bővülni tudott. Sőt, tucatnyi társaság legalább duplájára növelte árbevételét. Ebben a kiugróan eredményes körben pedig kifejezetten szép számmal akadnak olyan vállalatok, amelyek nevével gyakran találkozhatunk a közbeszerzések nyertesei között vagy a Mészáros Lőrinc sikertörténetéről szóló beszámolókban. Az ország egyre több pontján dolgozó Mészáros és Mészáros Kft. 150 százalékos gyarapodásnak örülhetett, de duplázott az idén év elején a felcsúti milliárdos tulajdonába kerülő ZÁÉV és a Mészáros-gyerekek cége, a Fejér B.Á.L. is. A V-Hidat – amit tavaly szerezett meg az egykori gázszerelő – pedig csak egy hajszál választotta el ettől.

 

Háromszoros profitráta

A forgalom rohamos növekedésének azért is van jelentősége, mert ennek egy igen jelentős hányada eredménysoron is megmarad. Tavaly a legnagyobb cégek árbevétel-arányos nyeresége 8,4 százalékos volt. Ez ugyan némileg alacsonyabb a 2017-es mutatónál, de nemzetközi összevetésben még így is elég magas. A hazánkban aktív multik közül a Strabag-csoport például globálisan mindössze 2,3 százalékos mutatót hozott össze, míg a Swietelskynél 2,5 százalék volt ez az arány a legutóbbi teljes üzleti évükben, a Colas pedig a 2 százalékot sem érte el.

Tavaly részletesen írtunk róla, hogy itthon ráadásul

teljesen paradox módon a kisebb szaktudást igénylő mélyépítési munkákkal lehet jobban keresni, a magasépítés kevésbé jövedelmező.

Ezt részben az magyarázta, hogy az állami munkákon felhizlalt vállalatok egészen döbbenetes profitrátával működtek, márpedig a mélyépítésben*például autópálya-építési a megrendelések nagy része az államtól jön.

 

Ezúttal kissé javult a helyzet: bár a magasépítés*épületek felhúzása továbbra is kevesebbet hoz, de legalább már kisebb a lemaradása, mint 2017-ben. Más kérdés, hogy sajnos ez sem elsősorban azért történt, mert elkezdett működni a piac, hanem, mert néhány, szintén jelentős részben állami megrendelésre dolgozó vállalat ezúttal ebben a szegmensben is felfelé húzta az átlagot. Ilyen például a Fejér B.Á.L., amely majdnem 25 százalékos profitrátával működött*Ennél magasabb árbevétel-arányos adózott eredmény csak egy cégnél, a Colas-csoport egyik vállalatánál volt, ott azonban különböző pénzügyi műveletek torzították el az adatot. Az üzemi (tehát a ténylegesen az építőiparból származó) profit ennél jóval alacsonyabb volt, a bevétel 5 százalékát sem érte el..

 

Százmilliárdot vittek haza a tulajdonosok

A megugró bevétel és nyereség természetesen a legnagyobb cégek osztalékát is megdobta. A 40 vezető építőipari vállalatból ezúttal közel 104 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok, másfélszer annyit, mint 2017-ben, és kilencszer többet, mint öt esztendővel korábban.

A pénz elég jelentős része kormányközeli vállalatokhoz került. Mészáros Lőrinc és családja építőipari cégei összesen több mint 30 milliárd forint osztalékot fizettek, de közel feleennyivel gazdagodott két, szektorban ténykedő vállalatának köszönhetően a felcsúti milliárdos állandó üzlettársa és barátja, Szíjj László is.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMészáros Lőrinc új rekordja: 25,4 milliárd forintot vesz ki a cégeibőlMegtáltosodnak azok a cégek, amiket megvesz a felcsúti milliárdos. Volt olyan, amelyik ötszörözte a profitját és még ennél is több osztalékot fizetett. Így továbbra is exponenciális ütemben nő a felcsúti polgármester osztalékjövedelme.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat bevétel építőipar Fejér B.Á.L. Mészáros és Mészáros Kft. nyereség Záév Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Váczi István
2024. április 26. 04:39 Adat, Világ

Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük

Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.